A járványhelyzet végével nem, hogy nem ért véget a vendéglátósok küzdelme a fennmaradásért, de az orosz-ukrán háború kitörésével bekövetkezett gazdasági változások még jobban sújtják az ágazatot, amit már az elmúlt két év is megviselt. A szektort ráadásul nem csak az elszálló anyagárak érintik, de óriási munkaerőhiány is fojtogatja, amit a HelloVid
Dunai Mónika fideszes képviselő napirend után kérdésére válaszolta Koncz Zsófia államtitkár, hogy a tárca módosító javaslatcsomagot nyújt majd be erről.
Se a többi vízimadarat - erre kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját - ezt a politikus maga jelentette be kedd reggel közölt interjújában.
Több mint harminc éve nem tapasztalt méretű tömegközlekedési sztrájksorozat kezdődik kedden Nagy-Britanniában. Várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés, és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek.
A Volvo Csoport hidrogén üzemanyagcellás nyerges vontatói már a tesztköröket róják, néhány év múlva pedig már pilot programok keretében bizonyíthatnak.
Az Addams Family – bárhonnan is nézzük – 1991-es megjelenése óta nagy népszerűségnek örvend. Túlzás nélkül klasszikussá nőtte ki magát a családi vígjátékok körében, így nem is meglepő, hogy évről évre feltűnik a Tv csatornák filmjei között.
Az inflációnál alacsonyabb bevételnövekedéssel és stagnáló profittal számoltak a cégek az orosz-ukrán konfliktus kezdetén – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 első negyedévi kutatásából.3,2 százalékos emelkedést vártak árbevételükben a cégek a következő egy év során, derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index, a 2 milliárd fori
Marseille szigorú új korlátozásokat vezet be, hogy megmentse gyönyörű tengerpartját a túlzott turizmustól. Ez csak egyike azoknak az innovatív megoldásoknak, amelyeket a túljelentkezéses európai úti célok vezetnek be, mivel a nyáron megélénkül az utazási kedv. Marseille engedélyezési rendszert vezet be. Június végétől augusztus végéig a lá
Egyre ígéretesebbnek tűnik a kínai villanyautógyártó, a NIO, amely . Nemrég már Európában is megjelentek márkakereskedésekkel és akkucsere-állomásokkal - ez
Egy állatkerti kísérlet szerint a majmok inkább zenét hallgatnak, mint videót néznek, ha lehetőségük van a választásra. A The Guardian online cikke szerint a Glasgow-i Egyetem és a finn Aalto Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a majmok hogyan reagálnak, ha választhatnak a zene és a vizuális tartalom között. A vizsgálatot
Bár az informatikai infrastruktúra üzemeltetése kapcsán az IT vállalkozások mintegy negyede már rendelkezik fenntarthatósági programmal, annak megvalósítását jóval kevesebben kezdték meg – többek között ez derült ki a Schneider Electric által a közelmúltban bemutatott kutatásokból. Az adatközpontok kulcsszerepet játszhatnak az Energia 4.0 korszakba
A város lakói a „döntésképtelen” rendőrkapitány leváltást követelik, miközben a helyi sajtó leleplező nyomozásai kiderítették, egészen másként történt az eset, mint azt a rendőrség állította.
Megjelent Rogán Antal miniszter rendelete arról, hogy milyen szövegű nyilatkozatot kell beadniuk a hiteladósoknak annak érdekében, hogy július 31. után is a törlesztési moratóriumban maradhassanak december 31-ig - írja a Bank360.hu.
A hitelmoratóriumot 2022. december 31-ig meghosszabbította a kormány, a moratóriumban eddig benne lévők továbbra is a törlesztési moratóriumban maradnhatnak, ám ehhez nyilatkozniuk is kell.
Az amerikai Goldman Sachs közgazdászai lefelé módosították növekedési előrejelzésüket az Egyesült Államokra, és egyre nagyobb esélyt látnak egy közelgő recesszióra - írja a Bloomberg.
Még a sztárvilágban sem minden szerelem olyan elsöprő erejű, hogy regénylapokra kívánkozna. A néhai táncdalénekes, Koós János és a Barátok közt című tévésorozattal később országos ismertséget szerzett színésznő, Fodor Zsóka románcáról sem véletlenül hallgatott évtizedekig a hazai sajtó: a kettejük közti kötelék sosem volt annyira erős, hogy egybeke
A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint 80 százaléka használ már digitális banki csatornákat
Virágzik a pannonhalmi levendulamező, így már látható a Nespresso és a Pannonhalmi Főapátság különleges együttműködésének eredménye, melynek keretében a használt kávékapszulákból kinyert kávézaccot a Főapátság levendulamezőin hasznosítják újra egy speciálisan erre a célra kifejlesztett termesztőközeg formájában. A körforgásos szemléleten alapuló ke
Rengeteg veszély leselkedhet a gyerekekre a vízparti nyaralás során. Tausz István gyermekorvos szerint „úszni legalább olyan fontos, mint járni”. A Reggeliben tisztázta, hogy nincs olyan, hogy száraz fulladás, vagy másodlagos fulladás, ezekkel a fogalmakkal csak rettegésben tartjuk a szülőket. Elterjedt ugyanis, hogy a kicsik azután is meg tudnak f
Ugyan Magyarországon most még európai összehasonlításban olcsó a gáz, a nemzetközi folyamatok hatására egyre kevésbé valószínű, hogy ez hosszú távon is fenntartható. Az emberemlékezet óta nem tapasztalt bizonytalanság miatt március végétől dinamikusan nő az elektromos fűtések iránti kereslet, melyek napelemekkel működtetve akár nullára is redukálha
Kedd reggelre 397-ig kapaszkodott a forint az euróval szemben, a javuló nemzetközi hangulatban. Egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy megmenekült a magyar deviza a múlt heti történelmi mélypontjától, hiszen bármikor fordulhat a hangulat. Ráadásul globálisan egyre erősödnek a recessziós félelmek és a kötvénypiac is a gazdaság közelgő lassulását