2022. június 2. csütörtök

jún. 2
7:56
Megpróbálta a forint, de nem tudott eltávolodni a történelmi mélypontjától (Portfolio)
Hullámvasutazás jellemezte szerdán a forint piacát, hiszen reggel kevés hiányzott a magyar deviza történelmi mélypontjához, majd napközben komoly erősödésbe kezdett, délutánra viszont megint gyengült. Így továbbra sem lehet kijelenteni, hogy megmenekült volna a fenyegető 400-as mélyponttól.
jún. 2
7:56
Meghalt Berkes Péter író (Könyves Magazin)
Meghalt Berkes Péter író
jún. 2
8:00
Baldauf Csaba: pünkösd elmarad húsvéttól, 2022 pedig 2021-től (Infostart)
Akár az utolsó pillanatban is javulhatnak a pünkösdi, de akár a nyári szállásfoglalási adatok is, mert soha nem látott mértékben nőtt az ultrarövid foglalások száma – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
jún. 2
8:00
„Jó lenne már olyan filmet csinálni, ahol nem kell megfojtani a lányt, hogy megszerezzem” – Elment Hollywood rosszfiúja (Blikk)
Ha a rendezőnek pszichopatára, sorozatgyilkosra, vagy őrült rendőrre volt szüksége, az elsők között Ray Liottát hívta. Se szeri, se száma azoknak a filmeknek, melyekben ebben a szerepkörben remekelt. Egyszer kijelentette, hogy „jó lenne már olyan filmet csinálni, ahol nem kell megfojtani a lányt, hogy megszerezze”. Hollywood rosszfiúja 67 évesen me
jún. 2
8:00
ORFK: Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
Az ukrajnai háború elől szerdán 247 ember, köztük 93 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
jún. 2
8:00
14 év után, váratlanul lemondott Zuckerberg jobbkeze (vg.hu)
Sheryl Sandberg a Facebook második embere volt, ő segítette kiépíteni az óriásvállalatot.
jún. 2
8:00
30 foknál is melegebb lehet csütörtökön, zivatarokra figyelmeztetnek a fél országban (SzMo)
Pénteken még melegebb idő várható, szombaton viszont ismét többfelé kell záporokra, zivatarokra, helyenként felhőszakadásra és jégesőre számítani.
jún. 2
8:00
Rapport Richárdot mindenáron meg szeretné tartani a sakkszövetség elnöke (Magyar Nemzet)
A Magyar Sakkszövetség elnöke, Szabó László közzétette a gondolatait a román színekkel kacérkodó sakkozó ügyével kapcsolatban.
jún. 2
8:00
Megmutatták kisbabájuk arcát Rácz Jenőék: „Olyan, mint egy klón” (rtl.hu)
Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra első gyereke áprilisban született.
jún. 2
8:02
Nem jönne jól az orosz gázimport elakadása (vg.hu)
A biztonságos szállítás Kijev érdeke is, hiszen nyugatról importálja az orosz gázt.
jún. 2
8:02
Hungarikumok Madéfalván a nemzeti összetartozás napja alkalmából (Magyar Nemzet)
Megnyitották Az első tíz év – Szemelvények a Magyarság Háza életéből című kiállítást szerdán a madéfalvi kultúrotthonban.
jún. 2
8:06
Először beszélt szakításának valódi okairól Singh Viki (Blikk)
Singh Viki – ötévnyi kapcsolat után – néhány héttel ezelőtt szakított a párjával, Tomival. Az énekesnő most őszintén vallott a kapcsolatukról.
jún. 2
8:06
„Jártányi erőnk sem volt a hőségben” – Ez okozta a magyar válogatott vesztét, a mexikói 0-6-ot Détáriék szerint (Blikk)
Örök sláger ez, nem megy ki a divatból. De ha eszünkbe jut, nincs kedvünk se énekelni, se táncolni. Gyászzene, amely a magyar futball temetésén szól. A mexikói Irapuatóban lejátszott szovjet–magyar (6-0) világbajnoki meccs épp harminchat esztendeje volt. Mintha tegnap kaptuk volna azt a hat gólt… Beszéltek doppingról, bundáról, elrontott tésztakúrá
jún. 2
8:06
Mit jelent az infláció a befektetőknek? (ProfitLine)
Az elmúlt fél év az inflációról szólt a világban, szinte mindenhol évtizedes csúcsokat döntött az áremelkedés üteme. Erre pedig a jegybankoknak is reagálniuk kellett, így ma már mindenki a közelgő stagflációról és esetleges recesszióról beszél.
jún. 2
8:06
Kórházba került Vitray Tamás (ATV)
Kórházba került a 89 éves, Kossuth-díjas újságíró, aki elmondása szerint nem tudja, hogy mikor hagyhatja el az egészségügyi intézményt, de bízik benne, hogy hamarosan javulni fog állapota.
jún. 2
8:06
Minden eddiginél erősebb harci drónok érkezhetnek Ukrajnába az Egyesült Államokból (444.hu)
Harminc órát képesek a levegőben tölteni, és kétszer akkora rakétát lőnek ki, mint a török Bayraktar.
jún. 2
8:06
A Görcs szórakoztatóan segít a kiskamaszoknak, hogyan kezeljék a szorongásukat (Könyves Magazin)
A Görcs szórakoztatóan segít a kiskamaszoknak, hogyan kezeljék a szorongásukat
jún. 2
8:06
Itt van Novák Katalin vagyonnyilatkozata: 3 millióval többet tudott félretenni, mint tavaly (Nyugati Fény)
Élére állította a garast.
jún. 2
8:06
A hidrogén alapú mobilitás nem oldható meg Magyarország belügyeként (Autószektor)
Ez az egyik fő célja a "Hidrogén - jelen és jövő a mobilitásban" című V4 PLUSZ konferenciának, amelyet a szövetség szervez a Technológiai és Ipari Minisztériummal közösen június 8-9-én Zalaegerszegen, a ZalaZone tesztpályán és a rendezvényközpontban. Az együttműködést a hidrogén alapú mobilitás terén különösen indokolja a szövetség szerint, hogy a
jún. 2
8:06
Elindult a szülés, rendőri felvezetést kapott a várandós anyuka (rtl.hu)
Négy perc múlva be is értek a kórházba, Bence hamarosan megszületett.
jún. 2
8:12
Távozik a Facebook második legfontosabb embere (Infostart)
A hirdetési üzletág vezetője megosztó személy lett.
jún. 2
8:12
Simicskó István: Európának vissza kell találnia kereszténydemokrata gyökereihez (hirado.hu)
Az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem kormányzati képviseletével kapcsolatban Simicskó István azt mondta, biztosak lehetünk abban, hogy rátermett szakemberek foglalkoznak majd.
jún. 2
8:12
Elhunyt a Fradi válogatott legendája (ATV)
Meghalt 75 éves korában a tizenháromszoros magyar válogatott gólvágó, Szőke István. Az információk szerint agyvérzése volt.
jún. 2
8:12
Megtörte a csendet Boris Becker, ezt üzente a börtönből a bukott világsztár (Ripost)
Bő egy hónapja csukták le a hajdani klasszis teniszezőt.
jún. 2
8:12
Müller Cecília elárulta, hogyan terjed a majomhimlő (BorsOnline)
Egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a majomhimlőt.
jún. 2
8:12
A plus size modellek miatt vannak kövér nők? (Life)
Sokan úgy vélik, a „body positivity", vagyis a testünk elfogadása arról szól, hogy nyugodtan maradjunk túlsúlyosak, szeressük a testünket úgy, ahogy van. Ez azonban koránt sincs így, sőt, a plus size modellek/  influencerek nagy része sem a kövérséget reklámozza.
jún. 2
8:12
Meglepetés helyett: a pandémia befűtött a digitális fizetésnek (Bitport)
Egy európai felmérés szerint az elektronikus fizetési megoldásokhoz való hozzáállás változása mindenhol érzékelhető a régióban. A válaszok alapján azért néhány "hungarikum" is kiszűrhető a témában.
jún. 2
8:12
Több halálos áldozata van egy lövöldözésnek Tulsa városában (Demokrata)
Több halálos áldozata van egy kórházi épületben elkövetett lövöldözésnek Oklahomában.
jún. 2
8:12
Rengeteg illegális bevándorló próbálta átlépni határainkat (Magyar Nemzet)
Összesen 590 határsértőt tartóztattak fel és 252 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
jún. 2
8:12
Pérez a mexikói sajtó célkeresztjében: Örömében megcsalta a feleségét? (Racing)
A Monacói Nagydíjon aratott győzelme után a mexikói versenyző, Sergio Pérez állítólagos hűtlensége miatt botrányba keveredett, felesége “reakciója” pedig tovább fokozta a helyzetet. Az elmúlt hétvégén Sergio “Checo” Pérez a Monacói Nagydíjon aratott győzelmét alaposan megünnepelte, a képek tanulsága szerint nem volt már szomjas. Ezzel nincs is gond
jún. 2
8:12
150 millió informatikus hiányzik világszerte (rtl.hu)
Tíz-húsz éven belül a programozás annyira fontos képesség lesz, mint ma az írás, olvasás – mondta a Reggeliben Beöthy Miklós, a Codecool munkatársa. Dávid Szamanta pedig arról beszélt, hogy nem kell matematikai tudás ahhoz, hogy valaki programozó legyen, és a nők is legalább akkora számban érdeklődnek a szakma iránt, mint a férfiak.
jún. 2
8:18
Vagyontalan is akad az újképviselők között (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor továbbra is nagyon szegény.
jún. 2
8:18
Afrika beszólt az EU-nak a Moszkva elleni szankciók miatt (Infostart)
Afrika járulékos károkat szenved az EU Moszkva elleni szankció miatt – erre figyelmeztetett az Afrikai Unió. A fejlődő országok szerint az orosz bankok kizárása a Swift rendszerből akadályozza a gabona és műtrágya importot. Az EU szerint “orosz hazugságról” van szó.
jún. 2
8:18
Rossz hírt közöltek! Vitray Tamás kórházba került (Metropol)
A legendás tévés nem árulta el, hogy mivel szorul ápolásra.
jún. 2
8:18
Összeülnek ma az olajnagyhatalmak, feszülten figyelnek a befektetők – Mire lehet számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
A magyar tőzsde elsősorban a különadók miatt az elmúlt napokban megütött Mol és az OTP emelkedésének köszönhetően jól teljesített tegnap, míg leginkább iránykeresés volt jellemző a nemzetközi piacokon. Ami a gazdasági adatokat illeti, a Magyar Nemzeti Bank 50 bázisponttal emelte az alapkamatot még a hét elején, de Virág Barnabás monetáris politikáé
jún. 2
8:18
3 gyógynövény, amivel sokat tehetsz az egészségedért! (Agroinform)
Ültess mentát, körömvirágot és kamillát, és máris sokat tettél az egészségedért!
jún. 2
8:18
Lavrov: A nyugati fegyverszállítmányokkal újabb országok bevonását kockáztatják a konfliktusba (hirado.hu)
Lavrov úgy vélte, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Ukrajna újabb és újabb fegyvereket kér.
jún. 2
8:18
Hollandia és Németország egy új gázmező feltárását tervezi az Északi-tengeren (444.hu)
A két ország ettől azt reméli, hogy pótlólagos földgázkészleteket biztosít Európában.
jún. 2
8:18
69 éve koronázták meg Ii. Erzsébet királynőt - ilyen volt a nagy nap (Glamour)
Egész Nagy-Britannia lázban ég, hiszen II: Erzsébet trónra lépésének a 70. évfordulóját ünneplik. A platina jubileum ünnepségei valójában már fél éve zajlanak, de ez a hétvége lesz a csúcspont.
jún. 2
8:18
Catherine Deneuve Arany Oroszlán-életműdíjat kap (Márkamonitor)
Arany Oroszlán-életműdíjjal ismerik el Catherine Deneuve francia színésznő pályafutását az augusztus végén kezdődő Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.   Színészi karrierje alatt Deneuve Európa legjelentősebb rendezőivel dolgozott, köztük Luis Bunuellel, Francois Truffaut-val, Manoel De Oliveirával, Roman Polanskival és Lars von Trierrel – emlékezt
jún. 2
8:18
Kórházba került a legendás magyar tévés (BorsOnline)
Rejtélyes nyilatkozatot tett állapotáról Vitray Tamás.
jún. 2
8:18
Kis és nagy bűnökről, életről és halálról elmélkedik Egressy új regényének hőse (Könyves Magazin)
Kis és nagy bűnökről, életről és halálról elmélkedik Egressy új regényének hőse
jún. 2
8:18
Amber Heard máris reagált a bíróság ítéletére (Life)
Hathetes tárgyalás és kevesebb, mint három nap tanácskozás után szerdán megszületett az ítélet Johnny Depp és Amber Heard közötti rágalmazás ügyében. Heard a közösségi média felületein reagált a bíróság döntésére.
jún. 2
8:18
Barabási Albert-László, Srí Lanka, Hidvéghi-Ujhelyi-vita, politika és kereszténység, turizmuskörkép – itt az új Mandiner! (Mandiner)
Hová tart az emberiség Barabási Albert-László szerint? Milyen szezon várható a Balatonnál? Lesz-e újabb világjárvány a majomhimlő miatt? Riport az USA déli határáról, vallásturizmus és Nemzetek Ligája – megjelent az új Mandiner!
jún. 2
8:18
A KuCoin is felszáll a Web3 vonatra egy új kriptotárcával (BitcoinBázis)
Annak ellenére, hogy mostanában főleg negatív hírek tartják lázban a kriptopiacokat, bőven van előremutató fejlesztés és pozitív hangulatot generáló bejelentés
jún. 2
8:18
Társakat toborzott iskolai lövldözéshez egy kaliforniai kamasz, de még időben elfogták (rtl.hu)
Rövid időn belül ez lehetett volna a harmadik, több áldozatot követelő lövöldözés az Egyesült Államokban, de a 16 éves fiatal még időben rendőrkézre került.
jún. 2
8:18
Parragh László úgy gondolja, nincs miért bocsánatot kérnie a tanároktól (rtl.hu)
Korábban arról beszélt, hogy nem minden a fizetés, a tanároknak például ott a szabad nyár, a tűzoltóknak meg az adrenalin-löket.
jún. 2
8:20
Kohán Mátyás: Mennyire védenénk meg a saját hazánkat? (Mandiner)
Ki harcolna és ki menekülne? Izgalmas kutatás mutatja meg számokban, mennyire hazafias nép a magyar, és mihez kezdenénk, ha támadás érne minket.
jún. 2
8:20
A rendőrség tagadja, hogy engedélyt adott volna a vaddisznók kilövésére (rtl.hu)
Közölték: nem az ő hatáskörük eldönteni, hogy a lakott területre tévedt vadállatokat szükséges-e kilőni.
jún. 2
8:22
„Fegyvert kell vennem a kezembe” – Területvédőnek állt a hazánkban élő ukrán teniszező (Mandiner)
„Olyan dolgokat láttam, amiket nem kellett volna látnom.” Fénykorában legyőzte Federert és topjátékosnak számított: Szerhij Sztahovszkij, a visszavonult ukrán teniszező Magyarországon él orosz feleségével, innen utazott Kijevbe önkéntesként, Bucsában is járt, közvetlenül a mészárlás után. A sportolóból lett területvédőt kérdeztük a háborúról!

Keresés