Az AnadoluJet, a Turkish Airlines regionális légitársasága júniustól heti háromszor - csütörtökön, pénteken és vasárnap - közlekedő járatot indít Budapest és Isztambul között - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.
Sokán várják már azt a pillanatot, mikor már nem kell a kábelekkel bajlódniuk, hanem a talajba épített töltőn keresztül kapják az autók az energiát. Lehet ez, hogy jóval közebb van, mint gondolnánk.
A hazai munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is – derül ki az Edenred friss online felméréséből, amely szerint a cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme. A hazai piacon 29
A szőlő-bor ágazat az agrárium különleges szelete, a kívülállók nehezen tudják értékelni ezt a szoros összefonódást, de épp ez adja szépségét, hangzott el a IV. Országos Szőlész-Borász Konferencia köszöntői során a Mate Budai Campusán. A rendezvényt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Junibor Egyesület, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Agrár- és Éle
Hűtőgép, mosógép, mosogatógép – ezek a készülékek szinte minden háztartásban megtalálhatók, mégis számos esetben helytelenül használjuk őket. Az LG Magyarország ezért egy országos kutatásban járt utána annak, hogy melyek az ezeket a gépeket övező legjellemzőbb tévhitek Magyarországon. Az EcoLogic elnevezésű felmérés eredményeit az LG háztartási ele
Bill Gates szerint a következő húsz évben újabb világjárvány robbanhat ki, amelyet akár mesterséges vírus is okozhat, s amelyet bioterrorizmussal terjesztenek el – jelentette a Newsweek. Gates régóta követi nyomon a világ egészségügyi helyzetét, s többször szólalt fel a koronavírus-járvány kitörése óta is ebben a témában. Legutóbb a napokban tett
A Syrius-Tech Kft. 11 éve működő nehézipari hegesztés- és vágástechnikai, gépgyártó és kereskedelmi vállalkozás. Márkája, a Syrius meghatározó szerepet tölt be a magyar gépgyártásban, és rövidesen Európában is hódító útjára indul. 2022-ben tervezik piacra vezetni legújabb innovációjukat, a WeldoMetert, amely számos iparágban megkönnyíti majd mind a
Egy spanyol kutató, Alberto Caballero által készített, még lektorálásra váró tanulmány szerint nem túlzás azt feltételezni, hogy ha az idegenek bármiben is hasonlítanak az emberekhez és van bennük harci szellem, akkor elég nagy a valószínűsége annak, hogy egyrészük potenciális fenyegetést jelentene ránk.
Hiába telt el kereken egy év azóta, hogy Págyi Józsefné Ilona elveszítette daganatos betegségben szenvedő lányát, a halálával kapcsolatos kérdéseire még mindig nem kapott válaszokat. A 23 éves Zsuzsi tavaly februárban még a vizsgáira készült, három hónappal később már végstádiumú rákkal diagnosztizálták.
Tavaly július óta egy új kormányrendeletnek köszönhetően immár tizenegy nem EU-tagországból érkezhetnek könnyített feltételekkel munkavállalók Magyarországra. A vonatkozó rendelkezés várhatóan a pandémiás veszélyhelyzet elmúltával is fennmarad, ugyanis a magyar munkahelyek és a beruházási ráta megtartásához, a termelő cégek működéséhez szükség van
A Tokaj Wine Business Institute a neves külföldi „Wine Business Institute” intézmények példájára alakult meg, oktatási és kutatási tevékenységet egyaránt végez.
Az általános kamatemelési trendek ellenére a Magyar Bankholding tagbankjai 2022. június 1-től egyes jelzáloghiteleik és Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelük kamatait csökkentik annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a hitelfelvételi kedv várható csökkenését.
A Publicis Groupe [Euronext Paris FR0000130577, CAC 40] bejelentette a piacvezető SaaS globális e-kereskedelmi intelligenciaplatform, a Profitero felvásárlását. A Profitero célja, hogy a platformot használó cégek eladásainak növelésével erősítse nyereségességüket.
Magyarországon az elmúlt években egyre nőtt a 65 év feletti munkavállalók száma és aránya. A jegybank új javaslatcsomagjában ajánlott változtatások, mint a nyugdíjbónusz bevezetése, szintén a nyugdíjkorhatár elérése utáni munkavállalásra ösztönözné az idősödő korosztályt. Megéri nyugdíjazás helyett tovább dolgozni, vagy még mindig jobban járna, aki
Egész Európában drágul az élelmiszer, de a legnagyobb mértékben a kelet-európai országokban mentek fel az árak, vagyis ott, ahol amúgy is a jövedelmünknek közel kétszer akkora hányadát fordítjuk élelmiszerre, mint a nyugati országokban. Az uniós és a németországi hivatalos statisztikákból az agrarheute.com készített érdekes összeállítást.
A magyarországi mezőgazdasági integrátor cégek közül több is bőven két számjegyű bevétel– és nyereségnövekedést ért el tavaly a nyilvános mérlegek szerint, mint a Csányi Sándor féle KITE vagy az IKR. Mészárosék cégének viszont nem sikerült fényesre az első tört éve.
Az utóbbi időkben egyre kevesebb ruhát vásárolok, főleg online, hiszen a testem épp átalakulóban van, és egyes fazonokból kisebb, míg másokból nagyobbra van szükségem, továbbá igyekszem tudatosabbá válni ezen a téren is.
Az E.ON Hungária Csoport 2020-ban döntött a hazai triatlonsport támogatása mellett. Az utánpótlás szponzorációján túl két versenyzőt, Bicsák Bencét és Lehmann Csongort kiemelten, egyénileg is támogatott az energiacég, akikhez 2021-ben Bragmayer Zsanett csatlakozott. Az energiacég az együttműködés folytatása mellett döntött, amelynek keretében a h
A Diósgyőri Acélművek (Dam) Miskolcon belül helyezkedik el, a 23365/43-as Hrsz alatt, összesen 158,65 hektárnyi területen (1. ábra). A település barnamezős területei közül ez a legnagyobb, és egyben a leginkább funkcióvesztett terület is. Ez az oka annak, hogy ezzel a barnamezővel foglalkozom a cikkemben.
Idén 3,5 százalékkal, 1,31 milliárdra csökkenhet az okostelefonok kiszállítása globálisan – véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC korábban 1,6 százalékos növekedést várt az idei évre, de miután három egymást követő negyedévben csökkent a kiszállítás “komoly kínálati és keresleti
Óránként akár 260 ezer dolláros veszteséget is okozhatnak a nem tervezett leállások a termelőcégeknek. A meghibásodások mellett az áramkimaradás a leggyakoribb ok a gépek leállására, azonban már vannak olyan szünetmentes tápegységek, amelyek az ipari vállalatokat is segíthetik az ilyen helyzetekben. Tarthatatlanná váló határidők, tönkrement alapany
Biztosan mást is elragadott már annyira egy műalkotás, hogy szívesen csodálta volna mindennap. Ezt a vágyunkat tudjuk most kielégíteni a Vacheron Les Cabinotiers egyedi óráival. Az idei Watches & Wonders…
A héten megrendezésre kerülő csíksomlyói pünkösdi búcsú a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb lélekszámú rendezvényei közé tartozik. Ilyenkor nem csupán Erdély területéről, hanem Magyarországról és azon túlról is komoly tömegek kelnek útra, hogy együtt ünnepeljenek.
Lett volna lehetősége a magyar kormánynak csökkenteni az orosz függőséget, több ország ezt meg is tette Krím annektálásakor – mutatott rá Novák Zoltán, azt ugyanakkor elismerte: abban igaza a kormánynak, hogy nem lehet egyik napról a másikra elzárni az olaj- és gázcsapokat. Az elemző egyébként úgy látja, az unió elkezdte komolyan venni Orbán Viktor
Régóta tartja magát a nézet, hogy a mentális zavarokkal élő emberek veszélyesek. Utánajártunk, mennyi alapja és milyen következményei vannak ennek a hiedelemnek.
Először csak Ukrajnából és Szerbiából lehetett behozni munkavállalókat, a főként a feldolgozóiparban tapasztalható jelentős hazai munkaerőhiány miatt. A kormány egy törvénymódosítással további 9 ország állampolgárainak könnyítette meg a magyarországi munkavállalást.
Ha magasított asztalt és bárszékeket szeretnél a kertbe, a teraszra, esetleg a medence mellé, akkor a Jati&Kebon minimalista bútorcsaládra számíthatsz. Az elegancia fellegvárában a bárszettet is megtalálod!