Mark Sinclair május 27-én megérkezett Les Sables d’Olonne-ba, ezzel befejezte négy évvel ezelőtt megkezdett egyszemélyes vitorlás földkerülését. Sinclair 2018-ban ugyaninnen rajtolt el a Golden Globe Race mezőnyével, de mivel vízhiánnyal és pajorinvázióval küzdött, úgy döntött, hogy – karácsony közeledtével – megáll szülővárosában, a dél-ausztrália
Miért jobb a változó kamatozású kötvény a fix kamatozásúnál? Miért hatékonyabb egy befektetőnek, ha inflációs környezetben ezt a megoldást választja? Vendégszerzőnk írása.
Az amerikai jegybank hivatalosan szerdától, vagyis június elsejétől kezdte meg a következő szigorító intézkedésének bevezetését. Az infláció elleni harc jegyében induló QT (mennyiségi szigoritás) önmagában aligha okoz majd hirtelen összeomlást, mert egy már hónapokkal ezelőtt bejelentett folyamatról van szó, amire volt ideje felkészülni a piacoknak
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) berendeli Ausztria budapesti nagykövetét az osztrák állami média egyik "vezetőjének botrányos megnyilvánulása miatt" - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-t.
A Google hónapokon belül bemutathatja legújabb generációs okostelefonjait, amit új processzorral fog felszerelni a tervek szerint. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Google tavaly nagy változást hozott el a Google Pixel 6 szériával, hiszen egy teljesen új dizájnnal rukkoltak elő, valamint bemutatták az első saját fejlesztésű processzorukat, amit az
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hatalmas lendülettel emelkedik az infláció, a jegybank folyamatosan emeli az irányadó kamatokat, drágulnak a hitelek, miközben a bankok egy fillérrel sem fizetnek többet a pénzünkre. És nem is fognak, hiszen az állam elviszi az itt keletkezett „extraprofitot”. Egyelőre marad az állampapír értelmezhető megtakarításként a biztonságra törekvőknek.
Berobbant a nyár és vele együtt a legújabb SK magazin is, ami először a cég történetében külön tematikát is kapott. A 85 kipróbált recept többsége olasz, a mindenki által ismert klasszik tiramisun és bolognai ragun át olyan különlegesebb kajákat is megtalálnak benne az olvasók, amikkel nem találkoznak mindennap. „Imádjuk az olasz konyhát, ezt sos
Arckép és ujjlenyomat leolvasására épülő biometrikus pénztárprogramot indít a Mastercard – közölte a globális pénzügyi technológiai vállalat. A Mastercard szerint a kezdeményezés a gyorsabb tranzakció miatt kevesebb várakozást tesz szükségessé a pénztáraknál, és biztonságosabb is, mint más fizetési megoldások. Közleményükben azzal érvelnek, hogy vi
A Párbeszéd frakcióvezetője, várható társelnöke szerint pártja nagyon a helyén van. A parlament fenegyereke a szolidaritásra hivatkozva csak finoman szólt be a többi ellenzékinek. Mandiner-interjú.
Meglehetősen meleg idő lesz a hétvégén, ám viharok is várhatók: szombatra az egész ország területére riasztást adtak ki zivatarok és felhőszakadás miatt.
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban.
A Limuzin és T-modell karosszériával is elérhető E 63 S 4MATIC+ Final Edition gazdagon felszerelt, exkluzív modellváltozatként búcsúztatja a sikeres W/S 213-as nagyteljesítményű modellsorozatot.
Meg akarta mutatni magának azt, amit a szeme egy részével már nem lát, másoknak pedig azt, amit csak ő lát. Önmaga megugrásának legfontosabb eszköze lett a fényképezőgép.
Száz napja történt meg a szinte elképzelhetetlen: Oroszország régi vágású, pusztító háborút indított saját testvérnépe ellen. De mit lehet leszűrni e kerek napfordulón az eddigi eseményekből, e nagyon furcsa háború jelenségeiről?
A szlovák popsztár, Karin Ann sikeres debütáló lemeze után új klippel jelentkezik, amely közelgő EP-jének az előfutára. Az “almost 20” című dal visszatér a fiatal énekesnő poposabb gyökereihez, azonban ezt jóval kiforrottabb formában teszi, a korábbi dalaira jellemző stíluskavalkádhoz képest. Karin az előző héten mutatta be élőben a friss dalt angl
Vlagyimir Putyin nem szeret nyílt lapokkal játszani, se a politikában, se a magánéletében. Összeszedtünk hát száz információt róla, ami talán segíthet megérteni, ki is ő valójában.
Négy színpadon zenés produkciók, valamint filmvetítés, kézműves vásár, hajótúra és szabadtéri színház várja június 14. és 18. között a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválra látogatókat. A rendezvény új programeleme a Parkoló, ahol családi és művészeti programokkal készülnek a szervezők.
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban.