Túl vagyunk a Roland Garros női döntőjén. Vasárnap pedig Rafael Nadal, a salakkirály, és a norvég Kasper Ruud dönti el, ki lesz 2022-ban a francia Grand Slam torna győztese. Mindenféleképp történelmet írtak az eddigi döntősök.
Harminc középiskolával kötött a tehetséggondozást és a továbbtanulást segítő együttműködési megállapodást a Szegedi Tudományegyetem (Szte) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Átélték már, hogy vizsga vagy állásinterjú előtt alig megy le néhány falat reggelire? Vagy amikor nehéz kilépni a lakásból a hirtelen támadó hasmenés miatt, ami a ránk váró stresszhelyzetek előtt váratlanul jelentkezik? És azt a jól ismert süllyedésérzetet gyomortájon, amit egy rossz hír hallatán érzünk?
A nézőknek eltartott egy darabig, amíg kiheverték A szolgálólány meséje 4. évadának tavalyi fináléját. Most viszont lassan itt az idő, hogy összekapja mindenki magát, mert várhatóan közel vagyunk már az 5. évad kezdetéhez. Mire lehet számítani?
Vitézy Dávid bejegyzésében hangsúlyozta: a Volánbusz Zrt. hálózatán június 16-án, a tanszünet kezdetén indul a nyári szezon. A Nemzeti Közlekedési Központban megtartott egyeztetések után a TIM pénteken rendelte meg az új menetrendet - írja az MTI. A szolgáltatásokat ismertetve azt írta: idén nyáron is indul közvetlen autóbuszjárat Salgótarjánból Si
A Red Bull a Monacói Nagydíj után két éves szerződéshosszabbítást jelentett be Sergio Pérezzel, a bikások tanácsadója pedig most elmondta, mikor ajánlották azt fel a mexikói pilótának. Sokaknak feltűnt a Monacói Nagydíj után Sergio Pérez elejtett félmondata Christian Horner felé. A versenyt megnyerő mexikói pilóta az ünneplés során annyit mondott f
Magyarország édesvizekben gazdag vidékein az egyik legelterjedtebb, legnépszerűbb szabadidős tevékenység a horgászat, azonban manapság már nem dobhatjuk be a pecabotot bárhol, büntetlenül – feltéve, ha nincs horgászengedélyünk, aminek a kiváltásához horgászvizsga szükséges. Mit kell tudnunk a horgászvizsga és a HORINFO online horgászvizsga 2022 évi
Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy egy gyereknek be ne álljon a szája. Én gyerekként folyton folyvást csacsogtam, és sokkal gyakrabban hangzott el felnőttek szájából, hogy maradjak már csendben egy percre, mint fordítva.
A Paprika TV sztárséfje nagyon sokfelé járt már, sokféle ételt megkóstolt és tudható, hogy szereti a csípős ételeket. De volt, ami még rajta is kifogott. 2019-ben egy héten át főzőbemutatókat tartott Dél-Koreában, Szöulban, ahol egyik este elvitték egy baráti vacsorára a Gangnam-negyedbe.
A hajnali énekesmadarak dala a kezdetek örökkévalóságából szól. Valahogy így szólhattak az apostolok is azon a napon, amikor a pünkösdi lángnyelvek leereszkedtek rájuk.
Tavasszal már készülhetünk a fecskék fogadására. Kertes házak ereszein, istállók gerendáin műfészkeket helyezhetünk ki a vándorútjukból érkező madarak számára, de fecskebarát falfelújítással és fecskepelenkák felszerelésével is fogadhatjuk őket. A tippek mellett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) fecskevédelmi bemutató kisfilmek
Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021 első három negyedévében, a szántóföldek fajlagos ára a legtöbb régióban megközelítette, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon meg is haladta kétmillió forintot.
Miután a walesi-i Cardiffban mindenkit elbűvölt elegáns kabátruhájában, tegnap este Katalin hercegné visszatért Londonba, hogy elfoglalja helyét a királyi páholyban a II. Erzsébet királynő tiszteletére rendezett jubileumi platina partin.
"Mindenki munkájára, aki óvodában, iskolában tanítja az ifjúságot és így tenyerén hordozza a magyar jövőt" - emelte ki vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).
Meglepetést hozott a május végén bejelentett várva várt fiskális kiigazító csomag, leginkább a méretének köszönhetően. A kormányzat már korábban jelezte, hogy ragaszkodik az idei évi GDP arányosan 4,9%-os, jövőre pedig 3,5%-os államháztartási hiánycél eléréséhez. A frissen bejelentett csomag mérete pedig mind 2022-ben, mind 2023-ban bőven meghaladj
A magas infláció és a növekedés lassulása miatt hurrikánra lehet felkészülni a gazdaságban - mondta Jamie Diom, a JP Morgan amerikai nagybank vezetője. A Goldman Sachs működési igazgatója szerint soha nem látott sokkok jönnek, a 2008-as válságot előrejelző Nouriel Roubini szerint pedig a drágulás, az orosz-ukrán háború és a kínai leállások miatt is
Az ukrán-magyar határszakaszon 6068 ember lépett be szombaton Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5056-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel.
Okosszélvédőt fejlesztett a salgótarjáni Salgglas Zrt. vezette konzorcium, a közel másfél milliárd forint összköltségű projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatta - közölte a cég.
Aludtak a játékosok, a szakmai stáb tagjai, a szurkolók, a televíziónézők is a magyar labdarúgó-válogatott angolok elleni 1-0-s győzelmére. Fontos az érzelmektől átitatott értékelés is, de nézzük, higgadtabban mi olvasható ki a szombat esti történésekből.
Újra kiadták a God save the Queent, amely rögtön a legkelendőbb kislemez lett. Az antihimnuszhoz egy új videót is készítettek, ami megelőzte Danny Boyle filmrendező a Sex Pistolsról szóló sorozata bemutatóját.
A szeverodonyecki ukrán ellentámadás súlyos veszteségeket okozott, Kijevre viszont orosz rakéták hullottak. Az ukránok szerint nincs értelme tárgyalni, amíg az új fegyverekkel meg nem erősítik pozícióikat. Friss háborús hírek.
Boros Viktória a nyolcadik helyen zárt összetettben a nők 87 kilogrammos kategóriájában a tiranai súlyemelő Európa-bajnokságon a szombati versenynapon – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.
Több statisztika is megjelenik a következő, pünkösd miatt négynapos héten, közöttük a májusi infláció, az államháztartás központi alrendszerének májusi adatai, valamint a külkereskedelem áprilisi teljesítménye.
A csapat jelenlegi, budapesti bázisán tartott hétvégi sajtótájékoztatón a névadó-tulajdonos Zengő Zoltán elmondta, a tervek már készen állnak, mert a XI. kerületi, a koronavírus-járvány ideje alatt felújított mostani központot "kinőtték". "Büszke vagyok arra, hogy élvezzük a versenyautókat biztosító Cupra, valamint a 2012-ben világbajnok Rob Huff é
Günther Steiner érdekes észrevételt tett a Forma-1-be az idei szezon előtt visszatérő dánról, akinek szerinte jót tett, hogy 2020 végén elveszítette az ülését. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Kevin Magnussen új lendületet adott a pályafutásának azzal, hogy rögtön pontszerzéssel tért vissza a tavalyi évet nulla egységgel az utolsó helyen záró Haashoz