Brazília 2022-ben várhatóan rekordmennyiségű, kilencmillió tonnás búzatermést takarít be, ez elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt 30 év legnagyobb vetésterületével vágnak neki a gazdák az idei évnek - derül ki a Conab, az ország élelmiszerellátási és statisztikai hivatalának felméréséből.
Az ismert brit televíziós személyiség, Lauren Goodger a napokban adott életet második gyermekének, viszont nem sokáig élvezhették a családi idillt, ugyanis bekövetkezett az, amelytől minden szülő retteg.
„Van ebben valami végtelenül felemelő: látni, ahogy egy apró kis élőlényben munkálnak az ösztönök [], és neked mindössze annyi a feladatod, hogy biztonságban tartsd, amíg képessé válik az önálló életre” – lelkendezik Csepelyi Adri kolléganőnk, aki ezúttal egy örvösgalamb-fiókát pátyolgat:
A belgiumi Zolderben valóra vált Michelisz Norbi régi álma: rallyautót vezethetett. Nem is akármilyet, hiszen a Hyundai csapat promóciója során Thierry Neuville idei Hyundai i20 N Rally1-esét próbálhatta ki. “Azóta vártam ezt a napot, amióta bejelentették – mondta Michelisz Norbi. – Számomra ez volt az első alkalom rallyautóban. Thierry mellett ül
Szerdán 15:30-ra rendkívüli Kormányinfót hirdettek Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő részvételével.
A közel 450 ezer katás közül 40-120 ezren lehetnek, akik az átalakított adónemben maradhatnak a Minősített Könyvelők Egyesületének elsődleges adatai szerint. Sok egyéni vállalkozó nehéz helyzetbe kerül, és nem csak az adó emelkedése miatt. A megnövekedett adminisztrációs terhek elvégzéséhez egyszerűen nincsen elegendő könyvelő az eleve szakemberhiá
Nemrég látott napvilágot egy felhívás Németországban, amelyben igen befolyásos emberek arra szólítják fel a Nyugatot, hogy azonnal vessenek véget az Ukrajnában dúló háborúnak. Ukrajna németországi nagykövetének igen érdekes válasza volt a kezdeményezésre.
Az idegenhonos aranyvesszőfajok bioaktív anyagainak környezetbarát növényvédőszerként való alkalmazhatóságát mutatták ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézetének kutatói.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer a Kormányinfón bejelentette, hogy augusztustól energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány. A cél, hogy a rezsicsökkentést a jövőben is fenn tudják tartani.
A 80 éves budapesti hölgy otthona mellett napok óta ömlik a víz az egyik vályogház alól, mégsem tesznek semmit. Éva néni attól retteg, hogy a víz teljesen tönkre teszi az otthonát.
A Stranger Things negyedik évadában találkozhattunk a széria eddigi legfélelmetesebb szörnyetegével, Vecnával, aki úgy tűnik, hogy még csak nem is a legfélelmetesebb formáját kapta.
Marco Andretti, autóversenyző-legenda Mario Andretti unokája hamarosan bemutatkozhat a NASCAR Xfinity Seriesben. Andretti még 2021 nyarán jelentette be, hogy közel áll egy olyan megállapodás véglegesítéséhez, amelynek értelmében a NASCAR Xfinity Series-ben fog részt venni néhány versenyen. A pennsylvaniai Nazarethben született versenyző nem hozta n
Újra negatívba, mínusz három pontra csökkent a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 második negyedévére, mivel a cégeknek jelentős nehézségeket okoz az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a gyenge forint.
A nagycsaládosoknak jelenleg is van egy kedvezményes fogyasztási limitjük a gáz esetében, ez továbbra is megmarad: egy háromgyerekes családnál plusz 600 köbméter, míg a többi gyereknél plusz 300 jár.
Gyurcsány Ferenc szerint a rezsicsökkentés hülyeség, Márki-Zay Péter szerint pedig a kormányzati intézkedés helyett inkább takarékoskodjanak az emberek: fűtsenek kevesebbet a hideg téli napokban. Alábbi cikkünkben összeszedtük a főbb ellenzéki nyilatkozatokat.
Parragh László nem gondolkozott azon, hogy lemondjon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éléről. Az RTL Híradónak adott interjújában azt mondta: jelezte a miniszterelnöknek, hogy a katatörvény módosítása felháborodáshoz vezethet, és azzal, hogy az ő januári javaslatuk helyett már szeptemberben életbe lép, sok vállalkozó nehéz helyzetbe kerül. De el
Amellett, hogy ma elrendelte az energia veszélyhelyzeti kategóriát a kormány, rendkívüli jelentőségű döntést hozott a lakossági rezsicsökkentés kapcsán, ami a lakosság egynegyedének komoly fájdalmat fog jelenteni. Az éves átlagos áram- és gázfogyasztás feletti részt ugyanis a mindenkori piaci ár mellett kell kifizetniük augusztus elseje után.