Üvegdarab lehet az egy kilogrammos Auchan Nívó jázmin rizsben, ezért azt kivonta a forgalomból az Auchan Retail Magyarország - hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Boris Beckert csalásért ítélték két és fél évre, a rácsok mögött azonban dolgozhat és a testmozgás és a diéta előnyeit tanítja. Ez pedig nem tette túl kedveltté rabtársai körében. A fegyintézet pedig közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.
A nagycsaládosok továbbra is kedvezményesen kaphatják a gázt – közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten, a Kormányinfón. A kormány augusztus 1-től energia veszélyhelyzetet hirdet.
A sárga trikós szlovén Tadej Pogacar nagyon megrogyva közel három percet kapott a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszán, amelyet a dán Jonas Vingegaard nyert meg, így a dán hegyimenő összetettben is átvette a vezetést.
Sebastián Montoya is ott volt a Formula Regional European Championship hungaroringi fordulóján, ahol jövőjéről kérdeztük. Az 500miles.hu-n megjelent interjúnk első részében Montoya inkább IMSA-s élményeiről mesélt, de természetesen nem tudtunk elmenni szó nélkül jelenlegi és jövőbeli tervei mellett sem. Montoya elmondta, hogy leginkább most a forma
A kormány ma bejelentette, hogy a rezsicsökkentést az átlagfogyasztásig biztosítja az állam augusztus elsejétől, efelett piaci áron fognak elszámolni a fogyasztókkal. Egy példán keresztül mutatjuk be, mennyivel nőnek a rezsidíjak egy kétgyermekes család esetében, ahol kicsivel az átlagfogyasztás felett használtak áramot és földgázt, és azt is mutat
Harminc felett megjelennek az első, kisebb ráncok és az első ősz hajszálak, lassul az anyagcsere, ami teljesen természetes. De vajon hogyan változik - vagyis hogyan öregszik - a vagina?
Vejkey Imre KDNP-s képviselő egy botrányos karikatúra miatt perelt, a legfőbb bírói fórum, vagyis a Kúria pedig most helyben hagyta az elmarasztaló ítéletet – tudta meg a Mandiner.
A Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány módosítja a rezsicsökkentés rendszerét. Az átlagfogyasztás mértékéig jár csak a csökkentett ár a lakosoknak, e felett a piaci árat kell fizetniük.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Kormányinfó utolsó perceiben elhangzott még egy fontos kijelentés, amely szerint a távhőt nem érinti a mostani intézkedés, ergo a távhősökre továbbra is vonatkozik a rezsicsökkentett ár, fogyasztástól függetlenül.
Hol folytatja pályafutását Cristiano Ronaldo? A sajtó már jó ideje találgat, mi lesz az ötszörös aranylabdás portugál futballista sorsa. Nem akar a Manchester Unitedban maradni, kérte a vezetőséget, ha megfelelő ajánlat érkezik, engedje el, mert ő a Bajnokok Ligájában akar futballozni.
Holnap kezdődik az 54. Kékszalag, amelyen a szervezők mintegy 600 hajóra és 3000 körüli indulóra számítanak. Közülük egyre nagyobb arányban vannak azok, akik a versenyzés helyett az élményért vágnak neki a tókerülésnek. Mindez nem meglepő, hiszen a Balatonon az utóbbi években csak a kikötőhelyek száma szabott határt a hobbivitorlázás bővülésének. A
A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, ennek részeként augusztus 1-jétől a rezsicsökkentett gáz- és áramárat csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányifón. A miniszter a kormánykabinetek vezet
Mára visszatért az igazi nyár, 30 fok körül tetőztek a maximumok. Az előttünk álló éjszaka azonban viszonylag friss lesz – még annak ellenére is, hogy észak felől fátyolfelhők érkeznek, amelyek gyengítik a kisugárzást.Csütörtkön napközben sok napsütésre számíthatunk.
Hatalmas port kavart VV Anett "teaszeánszos" ügye, a szőke szépségért rengetegen aggódnak, több exvillalakó is kifejezte együttérzését, és mielőbbi felépülést kívánt Anettnek.
Gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában éltek vissza Karikó Katalin nevével és fényképével. A világhírű kutató elmondta, hogy olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondtam, nem állított.
Demcsák Zsuzsa és indiai származású férje, Krishan hónapok óta nem posztoltak közös fotót. A rajongók elkezdtek aggódni, vajon mi lehet ennek az oka...
Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a kata kivezetésének átütemezését sürgeti és rugalmas, az atipikus foglalkoztatási formákra is alkalmazható adózási módot javasol.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke.
Hat jelölt jutott tovább a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés szerdán tartott első szavazási fordulójában. A legtöbb frakciószavazatot Rishi Sunak volt pénzügyminiszter kapta.