Magyarországon mintegy 45-50 ezer ember kap stroke-ot évente, közülük kb. 15 ezren nem élik túl a szélütést. A magas vérnyomás 56%-ban, a helytelen táplálkozás 31%-ban, a túlsúly 24%-ban, a dohányzás pedig 18%-ban járul hozzá a stroke kialakulásához. Jól látszik tehát, hogy tudatos életmóddal az esetek jó része elkerülhető lenne.
Folytatódnak szerdán a katatörvény elleni tüntetések, a Nyugati téren megállították a tüntetők a forgalmat – írja a Telex. A BKK közölte, hogy demonstráció miatt szakaszosan lezárják a Teréz körutat a Nyugati tér és az Oktogon között.
A magyar válogatott kikapott Spanyolországtól a soproni U20-es női kosárlabda Európa-bajnokság szerdai negyeddöntőjében, így pénteken az 5-8. helyért folytatja szereplését Szerbia ellen.
A francia egészségügyi hatóságok hónapokon át végzett kutatásának eredményét publikálta nemrég a Le Figaro. A tudósok megállapították, hogy összefüggés áll fenn a vastagbélrák kockázatának növekedése, valamint a nitritet és nitrátot tartalmazó húskészítmények fogyasztása között.
A mai napon az RTL Híradó több százezer nézője vette tudomásul döbbenten, hogy a műsor nem indult el a megszokott időben, kereken 18 órakor. A csatorna a Blikk megkeresésére elárulta, mi okozta a problémát.
A Ferencváros Tokmac Nguen révén már a második percben eltalálta a felső lécet a kazah Tobol elleni BL-selejtező hazai visszavágóján, de az első gólra sem kellett sokat várni: a 4. percben a nyáron Sheriff Tiraspoltól igazolt Adama Traoré megszerezte a vezetést, zöld-fehér mezben játszott első hazai tétmérkőzésén.
Eldőlhet a sorsa a magyar válogatott honosított labdarúgójának, Callum Stylesnak. A brit és magyar állampolgársággal is rendelkező focista klubja, a Barnsley kiesett az angol harmadik vonalba, Styles pedig szeretne magasabb szinten futballozni. Van is erre esélye, ugyanis görög sajtóhírek szerint az Olympiakosz Pireusz szemet vetett rá.
Folytatódnak szerdán a katatörvény elleni tüntetések, a Nyugati téren megállították a tüntetők a forgalmat, majd az Oktogon és a Hősök tere felé vonultak – írja a Telex. A BKK közölte, hogy demonstráció miatt szakaszosan lezárják a Teréz körutat a Nyugati tér és az Oktogon között.
A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan meghaladja a 738 milliárd dollárt, ami 8,7 százalékos növekedést jelent az előző évi 679 milliárd dollárral szemben.
A Magyar Mérnöki Kamara közleménye szerint a kamarába tömörülő mérnökök jelentős része katás adózó, a bejelentett változtatások pedig az egyéni mérnök vállalkozások igen jelentős hányadát ellehetetleníti.
Curtis akármilyen gödörbe is került, apai kötelességeit teljesíti és ugyanolyan szeretettel foglalkozik imádott kisfiával, mint bármikor máskor. A 24 óráig elérhető Instagram-történeiben meg is mutatta Doncsit, akivel mesefilmet néztek együtt.
Az orosz jegybank honlapjára szerdán felkerült adatok szerint az első negyedévben 451,4 milliárd dollár, a tavalyi második negyedévben 471,4 milliárd dollár volt az orosz külső adósság.
A Google anyavállalata, az Alphabet 2023-ig lassítja a munkaerő-felvétel és a beruházások ütemét - közölte Sundar Pichai vezérigazgató kedden az alkalmazottaknak küldött e-mailben.
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lend
Az eltűnése után két nappal holtan találtak egy fiatal anyukát, aki alig pár hónappal ezelőtt mesterséges megtermékenyítés segítségével adott életet kislányának.
A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) új szabályozásával a kormány visszatért a kiinduló ponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, észszerű adózási forma – mondta Bánki Erik,
Ma este 6-tól ismét a kedden elfogadott törvény ellen demonstráltak a Kossuth téren. A felszólalók: Szabó-Szontágh Luca, improvizációs színész és tréner, Tompa Andrea, író, Para-Kovács Imre, újságíró, Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője és Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Ezután a tüntetők előbb a Nyugati térre, majd a Lend
A digitális hirdetésekre építő cégek szerte a világon küzdenek a marketingbüdzséket leapasztó hamis kattintási kampányok ellen. Hogyan védekezhetnek a magyar vállalkozások a visszaélésekkel szemben?
Hermann Tilke már megannyi Forma-1-es pályát épített az elmúlt, közel 30 évben, és sok régebbi pályát felújított, a sepangi pályától Yas Marina Circuiten át a dizsiddaiig. Ezek közül vannak kedvelt aszfalt csíkok, és olyanok is, amelyeket kimondottan nem szeret a közönség. De gondolkodtál már azon, hogy miként szoktak megtervezni egy Forma-1-es pál
Az egyesben utolsó magyarként versenyben maradt Bondár Anna kétszettes győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán. Párosban Babos Tímea és Stollár Fanny sikerrel vette a nyolcaddöntőt.