A Bosch további többmilliárd eurós beruházást jelentett be. A társaság 2026-ig hárommilliárd eurót szán félvezető-beruházásokra egy új, mikroelektronikai és kommunikációs technológiai támogatási program keretében. A program részeként a Bosch két új fejlesztési központ létesítését tervezi Reutlingenben, illetve Drezdában, több mint 170 millió euróny
A Yamazaki Mazak a Tube 2022 kiállításon, az 5. csarnok C17-es standján mutatta be a kifejezetten kis átmérőjű csövek nagy sebességű vágására tervezett új lézervágógépét. Az új FT-150 Fiber négy különböző verzióban, 3,0 kW-os rezonátorral rendelkező változatokban kapható, amelyek a megmunkálandó munkadarab hosszától függően 6500 mm-től egészen 8000
Az Európai Unió hetedik szankciós csomagját készíti elő Oroszország ellen, de már most világos, hogy az nem fog kiterjedni az orosz gáz importjának korlátozására, mert több EU-tagállam nem tudna ehhez időben alkalmazkodni - mondta szerdán Petr Fiala cseh miniszterelnök.
Július 14-én ünnepeljük a Csimpánzok világnapját. Ez az a nap, amikor Dr.Jane Goodall Tanzániában 1960-ban megkezdte a vadon élő csimpánzok kutatását. "Ez az a nap, ami oda vezetett, hogy újra kellett definiálni az ember fogalmát. Egészen addig a tudósok azt hitték, hogy csak az ember képes eszközöket készíteni, eszközöket használni" - közölte a Ja
A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, ennek részeként augusztus 1-jétől csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja a rezsicsökkentéssel limitált gáz- és áramárat - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.
Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere az ATV Start című műsorában csütörtök reggel arról számolt be: Döme Zsuzsannát még nem engedték el, éjszaka óta egyik rendőrőrsről a másikra szállítják.
A rendőrség bilincsben vitte el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két vezetőjét, Kovács Gergely elnököt és Döme Zsuzsannát, Ferencváros alpolgármesterét a kata adózás megváltoztatása miatt kialakult tüntetésről.
Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere az ATV Start című műsorában csütörtök reggel arról számolt be: Döme Zsuzsannát még nem engedték el, éjszaka óta egyik rendőrőrsről a másikra szállítják.
A McLarent “teljesen lenyűgözte” Colton Herta tesztelési teljesítménye a 2021-es autóval Portimaóban a csapatfőnök, Andreas Seidl szerint. Herta a McLaren egy korábbi autóját vezette a portugáliai Portimao-ban – ugyanúgy, ahogy Pato O’Ward 2021 végén Abu-Dhabi-ban. Herta a két nap alatt összesen 162 kört tett meg, és Seidl szerint az IndyCar-pilóta
A klímaváltozás hatásaival szembesülő világunkban a fenntarthatóság a vállalatok egyik irányító elvévé vált. Noha elsőre talán nem triviális, az információmenedzsment nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy egy vállalat fenntarthatóan működjön. A papíralapú és digitális dokumentumtárolás és -kezelés területén 70 évnyi tapasztalattal rendelkező Iron Mount
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Volkswagen felmondja együttműködését az orosz Gaz autógyártóval. A Nyizsnyij Novgorodban működő cégek közösen gyártottak autókat. A Volkswagen befejezi a CKD gyártását Nyizsnyij Novgorodban A VW-csoport kivonja a termelést a Volga-parti Nyizsnyij Novgorodban lévő orosz összeszerelő üzemben, és végkielégítést ajánl az alkalmazottaknak, ha felmonda
Visszaéltek Karikó Katalin nevével és fényképével gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora, volt hallgatója közleményben jelezte, többen arra hívták fel a figyelmét, hogy internetes és közösségi fórumokon gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szereket, készít
Az ukrán kikötőkben még mindig állnak a hajók. Szaporodnak a figyelmeztetések, hogy globális élelmiszer-katasztrófával nézünk szembe. Egy civil jelentését idézi a foodnavigator.com. Eszerint Európának kell olyan lépéseket tennie, amivel elkerülhető az „élelmiszerválság súlyosbodása”. Szerintük Európának kellene kiváltani az ukrán gabonaexportot.
A török védelmi miniszter, Hulusi Akar közölte, hogy az orosz, ukrán, török és ENSZ-tisztségviselők részvételével zajló megbeszéléseken eldöntötték, hogy koordinációs központot hoznak létra, hogy így biztosítsák a Fekete-tengeren a gabonaszállítás újraindítását.
Az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával 914,75 millió forintból fejlesztette Covid-19-specifikus lélegeztetőgép- és diagnosztikai gyártókapacitását a Femtonics Kft. a Pécshez közeli Kővágószőlősön - közölte a társaság az MTI-vel.
Kiderült, George Clooney továbbra is etalonnak számít, ha a tökéletes férfiról van szó. Jóképű és fiatal sztárok is előnyt élveznek a hölgyeknél, de azért a felmérés végére akadt meglepetés is, amire nem számítottunk.
Egyedi alkalom, hogy szerkesztőségünk garázsába nem egy hagyományos értelemben vett személyautó, hanem egy igazán különleges, célszerszámnak is nevezhető lakóautó FORDult meg, ráadásul a témát illetően nagy múltúnak tekinthető Westfalia tálalásában. A németek a Ford Transit hosszított verziójából olyan világjáró autót építettek, amelyből a csillago
Hailey Biebert méltán nevezhetjük nemzetközi szépségnagykövetnek, makulátlan bőrét az egész világ irigyli. Most azonban a körmei vannak porondon, és máris mindenki olyan manikűrt szeretne, mint amilyet Justin Bieber feleségének kezein látni.
Új ásványvízmárkát vezetett be a MOL, a Fonte Natura már nem csupán a vállalatcsoport töltőállomásain, hanem több hazai kiskereskedelmi lánc polcain is elérhetővé vált a vásárlók számára. “Ásványvízgyártó üzemünk az ország festői szépségű táján helyezkedik el, ezért is kiemelten fontos számunkra, hogy minél inkább megőrizzük közvetlen és tágabb k
Vegyes hangulatú kereskedést hozott a szerdai nap a terménypiacokon. Chicagóban a malmi búza 0,1 százalékkal, a repce pedig 3,5 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a kukorica többe, a repce és a takarmánybúza pedig kevesebbe került, mint előző nap.
Segítőkész, megoldásfókuszú ember, vagy ignoráns kiskirály: a közös képviselők világa bizony igen színes, ám úgy tűnik, rettentő nehéz egy rossztól megszabadulni, pláne ha apró szívességekkel maga mellé állít pár lakót.
Egyszerűen megfogalmazva, az elmejáték egy pszichológiailag manipulatív viselkedés, amelynek célja egy másik személy elbizonytalanítása vagy előny megszerzése vele szemben.
Júliustól érkezik a Huawei nova-szériájának új okostelefonja, a magyar vevők július 8-tól vásárolhatják meg a HUAWEI nova Y70-es modellt. A HUAWEI nova Y70-et a gyártó 6,75 hüvelykes HUAWEI FullView kijelzővel szerelte fel, amely a magas, 90,26 százalékos kijelző-test aránynak köszönhetően több tartalmat jelenít meg szélesebb nézetben. Az új készül