A VSC-fázisra fogta Sergio Pérez, hogy lecsúszott a dobogóról a Francia Nagydíjon. A mexikói pilóta szerint az őt megelőző George Russellnek vélhetően más információ állt a rendelkezésére, a jelek szerint azonban Pérez csak simán bealudt. Sergio Pérez számára igen csúfos véget ért a Francia Nagydíj, miután a harmadik helyről rajtoló mexikói pilóta
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók – ismert emberek nevével és arcképével visszaélve – kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.
Az ország fokozottan védett faja, a vadmacska egyik példányát kapta lencsevégre a Visegrádi-hegység védett területén a Vadmacska Fajmegőrzési Program keretében kihelyezett vadkamera.
A villamos energiát, földgázt, távhőt vagy vezetékes vizet fogyasztó személyében bekövetkezett változást 15 napon belül be kell jelenteni a szolgáltatónál - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) hétfőn abból az alkalomból, hogy a felvételi ponthatárok kihirdetése évek óta az albérletpiac főszezonjának kezde
A nagybetűs NŐ, a legenda, az ikon - Jennifer Lopez július 24-én töltötte be az 53. születésnapját. De lehetne ez a 35. is, mert semmi különbség nincs. JLo megtalálta a fiatalság szérumát, az öregedés ellenszerét, és úgy tűnik, hogy a titok a boldogság és az önszeretet.
Egy kis galíciai településen él Jacobo Pliniak és a felesége, Juliáa. Egy határmenti fogadót üzemeltetnek, hogy ennek álcája alatt Jacobo segíthessen az egyre szaporodó pogromok elől menekülő zsidóknak átjutni a határon. Olvass bele Mario Bellatin különleges regényébe.
A Wall Street Journal szerint a világ leggazdagabb embere elszerette barátja feleségét, ezért válik Szergej Brin és Nicole Shanahan. Musk azt állítja, ez „totál marhaság”.
A légitársaság hétfőn azt közölte, hogy a június 30-án zárult három hónap adózott eredménye 187,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 272,6 millió eurós veszteséggel. Eközben a Ryanair negyedéves bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott. Elemzők véleményének átlagában kisebb, 2,54 milliárd eurós bevétel melle
A Kabinetiroda közzétette mit válaszolt Orbán Viktor a tusnádfürdői táborlakók kérdéseire. A miniszterelnök többek között az ukrajnai háborúról, a vízhiányról és az elkövetkezendő két év terveiről is beszélt.
Az őszi népszámlálás fontos részét képezik a lakosság egészségi állapotára és a fogyatékossággal élő emberek helyzetére vonatkozó kérdések, hiszen a népszámlálás eredményei hosszú távon szolgáltatnak majd adatokat az egészségügyi és esélyegyenlőségi fejlesztésekhez - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2022 második negyedévében jelentősen csökkent az Intrum fizetőképességi index értéke, a lakosság pénzügyi helyzetét jelző mutató negyedéves szinten 22 százalékkal esett vissza. Év végéig tovább csökkenhet a fizetőképesség, ami 2022-23-ban akár recesszióhoz is vezethet.
A Wall Street Journal szerint a világ leggazdagabb embere elszerette barátja feleségét, ezért válik Szergej Brin és Nicole Shanahan. Musk azt állítja, ez „totál marhaság”.
Sokan vannak, akik az öngondoskodást az önzőséggel azonosítják. Azt állítják, nincs rá idejük, valójában azt gondolják, hogy minden más fontosabb, hiszen ez csak lustaság. Olyanok is vannak, akik azt hiszik, nem érdemlik meg. Pedig, ha magunkról gondoskodunk, tulajdonképpen azt is másokért tesszük.
Al Pacino és Robert De Niro nemrég leült egymás mellé, hogy megosszák emlékeiket a sokak által istenített Szemtől szemben című filmjükről. Azért pont most, mert hamarosan megjelenik a folytatás. Amiben ők már nem játszanak, sőt senki sem játszik benne. De miről is van szó valójában? Nemcsak ők, mi is felelevenítjük a Heat-sztorit.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.
A hivatal a fogyatékossággal élő személyeket támogató tíz civil szervezettel, valamint kormányzati partnerekkel folytatott szakmai egyeztetést annak érdekében, hogy a...
Az inflációt lekövetni igyekvő évközi emeléseknek hála még a várható erőteljes inflációt figyelembe véve is folytatódhat a reálbérek növekedése elemzők szerint.
Nasser Al-Attiyah, Yazeed Al-Rajhi és Lucas Moraes lenyűgöző teljesítményt nyújtott, és megszerezte a Toyota Gazoo Racing és az Overdrive Racing első, második és harmadik helyét a Baja Spain Aragónban, a Tereprally Világkupa negyedik fordulójában. Al-Attiyah és navigátora Mathieu Baumel megnyerte a szombati nyitó két szelektív szakaszt a legújabb s
A Morgan Stanley befektetési bank készen áll arra, hogy felvásárolja azokat az erősen meggyengült salvadori kötvényeket, amelyek Nayib Bukele folyamatos
A búza ára pénteken esett, majd a szombati rakétatámadás után megint emelkedik a világpiacon. A forint erősödött, de a magyar részvények igencsak alulteljesítők ma. A nyár legforróbb hetének ígérkezik ez, óriási mennyiségű gyorsjelentéssel, makroadattal és fontos kamatdöntésekkel.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.
A második negyedévben jelentősen csökkent az Intrum fizetőképességi index értéke, a lakosság pénzügyi helyzetét jelző mutató negyedéves szinten 22 százalékkal esett vissza. Év végéig tovább csökkenhet a fizetőképesség, ami 2022-23-ban akár recesszióhoz is vezethet.
Tudjuk… Minden héten leírjuk ezt a címet, de ez nem egy normális szituáció, hiszen újabb autó repült a NASCAR Xfinity Series futamán. Ezúttal Jeb Burton volt az, akinek az autója a levegőbe emelkedett a NASCAR Xfinity Series poconói versenyén. A 47. körben a 90-ből Santino Ferrucci megpördült a 3-as kanyarban a mezőny közepén, majd az
„A vállalatoknak és a vezetőknek érdemes megismerni a témát és folyamatosan figyelni annak alakulását, hogy fel tudják mérni mikor, milyen lépéseket érdemes tenni majd a metaverzum irányába.”
A lakóingatlanok szinte minden szegmensét eléri az új rezsiszabályozás. A fogyasztásukat egy központi mérőórával mérő társasházaknak nyilatkozniuk kell erről augusztus közepéig, hogy jogosultak legyenek az alacsonyabb rezsidíjakra.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre.