Az, hogy egy emberi petesejt megtermékenyül, még nem jelenti azt, hogy az embrió megéli a születést is – fogantatás első néhány hetében még rengeteg minden elromolhat. A kutatóknak most egy fokkal sikerült közelebb kerülni, hogy a jövőben sikeresebbek legyenek a laboratóriumi megtermékenyítések.
Észtország akadályozza az oroszokat az ott tartózkodásukban, Oroszország és Amerika fogolycseréről tárgyal, az egykori orosz műsorvezetőnő ismét renitenskedett. Ezek is történtek az elmúlt órákban.
Hajszálon múlt, hogy nem ismétlődött meg az évekkel ezelőtt bekövetkezett Hableány hajó tragédiája a Dunán. Két turistahajó ugyanis szabálytalanul előzött meg egy 250 méter széles sétahajót, és csak a hajókapitány éles reakciójának, illetve manőverének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj. Az ámokfutás mindössze kétszáz méterre történt a Hableá
A kormány egy új, egyszerűbb, rugalmasabb felvételi rendszer alapját fogadta el, amely alkalmazkodik a diákok és az egyetemek igényeihez – fogalmazott közösségi oldalán Csák János kulturális és innovációs miniszter.
A nemzetközi porondon debütáló magyar bajnoki ezüstérmes 1–0-ra legyőzte a Kajrat Almatit az Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel lépett a következő körbe, ahol az Elfsborgot búcsúztató norvég Molde együttesével találkozik.
Bár 2-1-es vereséget szenvedett az azeri Gabala otthonában a tizenegyest is hibázó Mol Fehérvár, összesítésben így sem került veszélybe a továbbjutása a Konferencia-liga második selejtezőkörében.
Óriási átalakuláson ment keresztül a labdarúgó-NB I pénteken induló új szezonjának nyitómeccsén a Zalaegerszeget fogadó (M4, 20) Bp. Honvéd. A legutóbbi idényben az utolsó fordulóig a bennmaradásért küzdő kispestiek új szakvezetéssel, trénerrel és alaposan felforgatott játékoskerettel igyekeznek zárkózni az élmezőnyhöz.
Novák Katalin köztársasági elnök a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint augusztus 25-én, a diplomáciai szünetet követően, Ferenc pápa fogadja őt a Vatikánban.
Nem okozott meglepetést a Fed az újabb 75 bázispontos emeléssel. Így a döntést követő üzenetre figyeltek a befektetők. Abból pedig azt lehet leszűrni, amit eddig is sejtettünk.
A végső elhatározásra egy nappal a bejelentés előtt jutott, ám a visszavonulás gondolata már több éve foglalkoztatta Sebastian Vettelt. Elismerte, ez el is vonta a figyelmét. Újabb részletek az F1-es búcsú hátteréről.
A Bad Boys 2 egy szuper akciófilm, számomra már egyenesen korszakalkotó. Az első sem volt olyan rossz szerintem, bár a második sokkal jobban sikerült. Számomra a harmadik rész 2020 csalódása lett. Látszik, hogy a széria kifulladt, Smith és Lawrence már kinőttek a szerepből. Az 1-2-nek volt egy hangulata, főleg, a második résznek. Ennél már, hát.. l
Ismerős formai megoldások és ismeretlen jelvényű autó esetén a járműiparban dolgozóknak elsőre Kína ugrik be, pedig a japánok előbb kiérdemelték a jelzőt. Azonnal készek a magyarázattal, ha ez szóba kerül, a kínai változat így szól: tőlünk is ellopták a puskaport az európaiak! A japánoké ennél szofisztikáltabb: az ázsiaiak szerint a másolás nem szá
A Red Bull két versenyzője, Max Verstappen és Sergio Pérez sem ússza majd meg az erőforrásegységek cseréje miatti büntetést a 2022-es szezon során, erősítette meg Helmut Marko. Miután a másik élcsapat, a Ferrari versenyzői már túl vannak ezen – Leclerc Kanadában, Sainz pedig Franciaországban kényszerült a rajtrács végére –, a Red Bullnál is lesz il
A szociológus szerint 2014-ig nem voltak a mostanihoz hasonló problémák, de egy idő után kezdtek elfajulni a dolgok az Orbán Viktor vezette kormányban.
Rengeteg sztár változtatja meg a hivatalos nevét házassága után, viszont kevesek változtatják meg ezután a művésznevüket is, így ezekről a módosításokról nem feltétlenül hallunk. Cikkünkből megismerheted azokat a sztárokat, akik csak a hivatalos nevükön változtattak, és azokat is, akik a művésznevükön is csavartak egyet.
Bodrogi Gyula végre visszatér a színpadra. A közönség július 30-án láthatja őt legközelebb a győri Adyvárosban, ugyanis a színművész is fellép a Szenes Iván Emlékesten.
Két év hallgatás után kiderült, igazak a pletykák. Bangó Margit és unokája között megromlott a viszony. A felek azonban egészen másképp emlékeznek az okokra.
Elemzők adtak értékelést az Orbán-Nehamner sajtótájékoztatón elhangzottakról. Folytatódik-e a bírálatcunami Bécs után? - kérdeztük az IDEA Intézet és a Századvég munkatársától.
A Kisvárda Master Good hazai pályán is 1-0-ra nyert a kazah Kajrat Almati ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából.
A kormány 2024 őszétől átalakítja a felsőoktatási felvételi rendszert – jelentette be Csák János innovációs és kulturális miniszter a Facebook-oldalán.
Egy üzenet Sebastian Vetteltől. Charles Leclerc elárulta, a múlt hétvégi hibája után volt csapattársa is igyekezett biztatni. A közös éveik elmondása szerint nagy hatással voltak rá.
Saját finanszírozásból készít nagyjátékfilmet Reisz Gábor, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, illetve a Rossz versek című filmek rendezője. Az előzetes információk szerint az új alkotás címe Magyarázat mindenre lesz, azonban a szűkös anyagi lehetőségeik miatt fizetés nélküli statisztákat kell alkalmazniuk.
A Kisvárda Master Good hazai pályán is 1-0-ra nyert a kazah Kairat Almati ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából. A MOL Fehérvár FC bár 2-1-re alulmaradt a csütörtöki visszavágón az azeri Qabala SC otthonában, összesítésben 5-3-mal így is továbbjutott.
Az autóipar területén abszolút jövőképes Magyarország - jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. rendezvényén csütörtökön Budapesten.
Nem csak lehűlésre, esőre is számítani kell a hétvégén érkező hidegfront nyomán - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Pfizer második negyedéves bevétele és nyeresége felülmúlta a Wall Street várakozásait, a Covid-19 vakcina és a Paxlovid vírusellenes kezelés értékesítésének köszönhetően.
A MOL Fehérvár FC 2-1-re alulmaradt a csütörtöki visszavágón az azeri Gabala SC otthonában a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, de 5-3-as összesítéssel így is a következő körbe jutott.
Földrengés volt Miskolc és Eger között, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kács közelében csütörtökön, a műszerek a Richter-skála szerinti 2,5-ös erősségű földmozgást észleltek - közölte a katasztrófavédelem az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórumának tájékoztatása alapján az MTI-vel.
Csütörtök este rakta ki hivatalos Facebook-oldalára Szentkirályi Alexandra, hogy 2024 őszétől átalakítják a felsőoktatási felvételi rendszert és megszüntetik a nyelvvizsga-kötelezettséget. A bejelentést egyébként korábbán Csák János, innovációs és kulturális miniszter tette meg. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint hamarosan visszatérhetünk a kincskereső kisködmön világába, amikor a gyerekek maguk hordták az iskolába a fát.
Ukrajnában 2019-ben fogadták el „Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról” szóló törvényt, amit azóta csak röviden nyelvtörvényként emlegetnek. A jogszabály ellen a kárpátaljai magyar szervezetek is tiltakoztak, hiszen a törvény semlegesíti a kisebbségek korábban szerzett nyelvi jogait, és a magánbeszélgetések, illetve egyházi szertartás