A drónok és a drón technológia iránt érdeklődve idén augusztus 6-án megéri Szolnok felé venni az irányt. Olyan komplex rendezvény kerül ugyanis megrendezésre, aminek láttán minden drónos lelkületű embernek felcsillan
Idén folyamatosan emelkedik a különböző NFT projekteket ért kibertámadások száma. A hackerek leginkább az olyan nagyobb értékű NFT-kre pályáznak mint a Bored Ape Yacht Club, de a biztonsági kutatók szerint már az olyan kisebb NFT projektek is célkeresztbe kerültek mint az Anata vagy a Tasties. Csak májusban 22 millió dollár értékben loptak különböz
Azon dolgozunk, megoldásokat találjunk és tudjuk kezelni a mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzetet illetve az energiaárak emelkedésének következményeit – fogalmazott közösségi oldalán mNagy István Agrárminiszter.
Az eurózóna gazdasági növekedése messze a várt felett alakult az idei második negyedévben, az infláció azonban tovább gyorsult - derül ki az Eurostat friss, előzetes becslést tartalmazó közléséből.
A Folha de S.Paulo arról ír a birtokába jutott információk alapján azt állítja, hogy július elején Szijjártó Péter egy találkozón vett részt Cristiane Britto családügyi miniszterrel Londonban, ahova egy vallásszabadságról szóló nemzetközi konferencia miatt érkeztek. Itt állítólag a külügyminiszter azt is szóba hozta, tehet-e valamit a magyar kormán
Európa legdrágább gázát kell majd fizetniük augusztustól azoknak a magyaroknak, akik a meghatározott átlagnál többet fogyasztanak. Míg Magyarországon 747 forint lesz a földgáz köbmétere, addig Németországban a jelenlegi árfolyammal számolva 550 forint – számolt be a VálaszOnline.
A németek végrehajtják az extrém spórolós terveiket, hogy energiát takarítsanak meg. Nem csak a vidéki városokban, mint például Hannoverben és Augsburgban, de a fővárosban, Berlinben is sorra zárják el a középületekben lévő melegvízcsapokat. Az uszodákban, sportcsarnokokban és edzőtermekben is csak hideg vízzel lehet majd megmosakodni. A szökőkutak
Az újbóli javuló tendenciát alapvetően meghatározzák a világgazdasági konjunktúra rövid távú kilátásai: a recessziós félelmek a tengeren innen és túl, az energiakérdés, illetve Kína bővülésének késlekedése is lassítja a folyamatot.
A várt csekély növekedés helyett a német gazdaság a második negyedévben az előző negyedévi teljesítményét hozta a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló pénteki jelentése szerint.
A vád most is „istenkáromlás”, de bizonyíték ezúttal sem áll rendelkezésre. Valószínű, hogy a régi pakisztáni történet ismétlődik, és egy rosszakarója iktatná ki a keresztény férfit.
A Pilisi Parkerdő területén száznál is több „kistó”, vizes mikroélőhely található. A mostanihoz hasonló, súlyosan aszályos időszakokban különösen megnő az ilyen vizes élőhelyek jelentősége. A tavaly októberben felújított Hajagvölgyi-forrás mellett létrehozott erdei tavacska példája is bizonyítja, hogy a Parkerdő helyes úton jár, amikor stratégiai c
Elviselhetetlen körülmények uralkodnak a Blaha Lujza téri aluljáróban. A mocsok és az erős vizeletszag mellett, a felszíni felújítási munkálatok is hónapok óta húzódnak. Az utca emberét kérdeztük, mi a véleménye a tér jelenlegi állapotáról.
Magához a fürdőzéshez is számos óvintézkedés indokolt, a vízitúrázás pedig még rázósabb téma. Egy vízi kaland, kiváltképp az erre nyitottaknak különleges élményt nyújthat, de ha egyszer vészhelyzet lép fel, könnyen beárnyékolódhat a jókedv.
Júniusban az ipar belföldi értékesítési árai 44,6, az exportárak 30,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 35,0 százalékkal emelkedtek – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 2,6, az exporté 3,4, az ipari termelői árak ped
Az energiaválság miatt Linz városa harmincegy épület esetében korlátozza azok díszkivilágítást. Az épületek mellett, utak, hidak és közparkok esetében rövidebb üzemidővel világítanak. A döntés érdekessége, hogy a város két, hipermodern múzeumának épületére nem vonatkoznak a korlátozások, templomokra több százéves épületekre viszont igen.
Két évvel ezelőtt drasztikus torzulásokat tárt fel az irodalmi díjak odaítélése terén a Szín, a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma. Egy kutatás során arra jutottak, hogy az irodalmi díjaknak Magyarországon csak a 18%-át kapták nők a felmérést megelőző másfél évtizedben. A díjmonitoring ezután is folytatódott, nemrég azt vizsgálták meg, hogy
Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon, és a század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Az egyre gyorsabban változó kamatkörnyezetben az ügyfelek számára komoly kedvezmény, összességében pedig versenyelőny lehet az, hogy már van bank, aki a bírálati időtől függően a hiteligény befogadásakor érvényes kamat mellett hajlandó folyósítani a lakáshitelt.
Vannak dolgok, amelyek még az elektromos jövőben sem változnak. Ilyen például a Rolls-Royce, amely bár gőzerővel készül első tisztán elektromos modelljének bemutatójára, már most leszögezte, hogy a Spectre nem fog felülni arra a hype-vonatra, amelynek kiindulópontja talán a Tesla volt a maga röhejes névre hallgató „szuper-üzemmódjaival”, és az azok
A gazdaságpolitikával foglalkozó miniszterek szerint az általános forgalmi adó kulcsának 27 százalékra emelkedése esetén hosszabb időre befagyna a lakásépítési piac.
Még két évig marad a kedvezményes lakásáfa, idén eddig kevesebb lakást építettek a beruházók, de jövőbeni építkezéseikhez több engedélyt kértek, mint a tavalyi első félévben.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott. A miniszterelnök az interjúban megemlített néhány érdekes tervet a magyarországi gázellátás biztosítása kapcsán is.
Az egri Hegedűs családban olyan az élet, mint máshol: a szülők eljárnak dolgozni, a gyerekek óvodások és iskolások, sportolnak és zenélnek, emellett keresztény közösségek aktív tagjai. Pörögnek, jókedvűek, szeretnek együtt táncolni. Talán csak a logisztika nehezebb, hiszen a hatéves Kingát számos fejlesztésre, mozgásterápiára viszik. Az ötgyermekes
A Mapei Kft. gyorsfelmérése során a megkérdezett építőipari szakemberek 86 százaléka jelezte, hogy érinti valamilyen formában a kata átalakítása, többségüket hátrányosan. Szinte senki nem tud megfelelni az új szabályoknak, nagy a tanácstalanság. Szomorú következmény, hogy a nyugdíj mellett dolgozók egy része inkább szögre akasztja a szerszámot és b