2022. július 29. péntek

júl. 29
16:36
A NATO vezetőjeként folytathatja Boris Johnson (Ripost)
Nagyon úgy fest, hogy a miniszterei által megbuktatott brit kormányfő nem sokáig marad pozíció nélkül.
júl. 29
16:36
Vingegaard, Pogacar és Roglic nem Vueltázik, ez lesz Evenepoel nagy esélye? (Eurosport)
Pogacar mégsem megy a spanyol körre, Roglic részvétele a touros sérülése miatt szinte kizárt, Vingegaard meg amúgy sem tervezett indulni. Mivel Bernal visszatérésének időpontja továbbra is bizonytalan, úgy tűnik, hogy az idei Vuelta nyíltabb lesz, mint valaha.
júl. 29
16:36
Szijjártó Péter: Hazánk az elektromos átállás egyik globális éllovasává vált (Magyar Nemzet)
– Kulcskérdés, hogy minél több elektromos autóipari beruházást tudjunk Magyarországra vonzani – szögezte le a miniszter.
júl. 29
16:38
Új párt alakult az USA-ban, vége lehet a demokraták és republikánusok egyeduralmának (Ripost)
Az új politikai formációt egy volt demokrata elnökjelölt, valamint egy korábbi republikánus kormányzó vezeti. Legkésőbb 2024 végéig mind az ötven tagállamban szeretnének fontos szereplővé válni.
júl. 29
16:38
Egyelőre működik a Barca nagy terve, de a neheze még csak most jön (Eurosport)
A Barcelona nyakló nélkül szórta a pénzt a nyáron, pedig a katalán klub továbbra sincs könnyű anyagi helyzetben. Az átigazolási díjakra a klub jövőbeni bevételinek eladásából futja, de a fizetési kerettel továbbra is meggyűlik a bajuk, így kénytelenek lesznek játékosokat eladni, vagy kiskapu találni a ligával. A csapat a pályán jól néz ki, kérdés e
júl. 29
16:40
Klopp: "Augusztus közepétől háromnaponta kell pályára lépnünk, nem lesz időnk edzeni" (Eurosport)
Az FC Liverpool labdarúgócsapata a Fulham elleni, jövő szombati Premier League-nyitány másnapján felkészülési mérkőzést játszik egy később megnevezésre kerülő ellenféllel.
júl. 29
16:42
Orbán szombaton még kínaizott, Szijjártó pénteken milliárdos támogatást adott egy kínai autógyárnak (444.hu)
"A nyugati gazdasági dominancia már nem olyan egyértelmű, mint korábban volt."
júl. 29
16:42
Az Oroszországgal szembeni szankciók miatt eltűnhet a britek nemzeti étele (Ripost)
A méltán híres fish'n'chips halsütödék kilátástalan helyzetbe kerültek egy nemrég bevezetett büntetővám miatt.
júl. 29
16:42
Napokon belül átalakul a Gmail (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
júl. 29
16:42
Haaland megállíthatatlan lesz a kapu előtt a Manchester Cityben Foden szerint (Eurosport)
Phil Foden biztos benne, hogy a Manchester City a csapat új igazolása, Erling Haaland segítségével megállíthatatlanná válik, amint a norvég csatár felveszi a Premier League ritmusát. A Sky Sportsnak adott interjújában az angol sztár üdvözölte a támadó megszerzését és azt állítja, hogy Haaland már beilleszkedett a klubnál.
júl. 29
16:42
Videó: A melegben kigyulladt a versenycsapat kamionja (Racing)
A Hendrick Motorsports egy tartalék kamiont küld az Indianapolis Motor Speedwayre, miután a versenyautót szállító jármű csütörtökön kigyulladt. A csapat egyik képviselője a RACER-nek elmondta, hogy egy generátor okozta a tüzet, amelyet a versenypályán kívül észleltek. William Byron 24-es Hendrick Motorsports Chevrolet-je nem sérült meg a tűzben, de
júl. 29
16:42
Négy magyar élelmiszeripari vállalkozás kap összesen 15 milliárd forint uniós támogatást (Üzletem)
Az „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése” című felhívás eredményeképpen négy magyar élelmiszeripari vállalkozás összesen 15 milliárd forint értékű fejlesztési forráshoz jut a „Megújuló vidék, megújuló agrárium program” részeként – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
júl. 29
16:44
Pluszadót vetnek ki a földgázfogyasztókra Németországban, ezer euróval is emelkedhet a rezsi (Ripost)
A döntéssel kapcsolatban Robert Habeck gazdasági miniszter azt mondta, hogy "a német állam egyszerűen nem képes minden költséget viselni".
júl. 29
16:48
Deák Dániel a Hegedüs-ügyről: „Egy felfújt hiszti volt” (ATV)
„A baloldal utolsó, még lábon álló struktúrája próbálta hizlalni Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde körüli műbalhét” – fogalmazott a politikai elemző közösségi oldalán.
júl. 29
16:48
Közel a gyógyulás Egervári Sándornak (Ripost)
Friss hírek érkeztek a válogatott egykori szövetségi kapitányának állapotáról.
júl. 29
16:48
Burekovic visszatért Újpestre (m4sport.hu)
A bosnyák balhátvéd az elmúlt két évben 29 meccsen lépett pályára a török élvonalban.
júl. 29
16:48
Már ősztől dönthetnek az egyetemek arról, hogy adnak-e diplomát nyelvvizsga nélkül is (SzMo)
A felsőoktatási intézmények saját hatáskörben dönthetnek a nyelvvizsga szükségességéről a diplomához.
júl. 29
16:48
Így néz ki a világ egyik leggazdagabb emberének a gyönyörű párja (Promotions)
Jeff Bezos most csak egy olcsóbb, közel 300 ezer forintos nadrágot kapott fel.
júl. 29
16:48
A tudomány jelen állása szerint a halál után tisztában vagyunk azzal, hogy meghaltunk (Hamu és Gyémánt)
Mi történik az elménkben a halál beállta során? A vég azonnal eluralkodik szubjektív tapasztalatainkon, vagy lassan lopakodik be?
júl. 29
16:48
Újra lövöldözés volt a migránsok között Szabadka mellett (Magyar Nemzet)
Nem ez az első eset, hogy a migránsok egymásra támadnak. A helyiek szerint elviselhetetlen a helyzet, mert a bevándorlók rettegésben tartják a környéket.
júl. 29
16:54
Mentőhelikopter érkezett a Ferihegyre – a reptéri rohammentőt is be kellett vetni (hirado.hu)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér biztosításáért felelős rohamkocsi csak különleges esetben hagyhatja el a légikikötő területét.
júl. 29
16:54
Infláció, kamatemelések, és technikai recesszió: Mi a helyzet az arannyal? (Portfolio)
Igencsak széles sávban mozog idén az arany árfolyama, amíg a háború kitörésekor március elején történelmi csúcsokig kapaszkodott az árfolyam, addig az elmúlt hónapokban jelentős esésen van túl a közkedvelt menekülőeszköz. Arról az előző héten a Portfolio is beszámolt, hogy kritikus támaszszinten mozog az árfolyam, ám azóta - főleg a Fed szerdai üze
júl. 29
16:54
Érkezik a megváltó csapadék az Alföldre! Mire lesz elég? (Agroinform)
Ha leesik az előre jelzett mennyiségű eső a hétvégén az aszályhelyzet nagyon rövid és átmeneti enyhülése várható.
júl. 29
16:54
Így még nem is láttuk Rúzsa Magdi hármas ikreit (Ripost)
A gyönyörű énekesnő gyerkőcei nagyon sokat nőttek.
júl. 29
16:54
Batik Bence sejtelmes képet posztolt, miután a Honvéd kitette keretéből (m4sport.hu)
Az OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd csütörtökön közölte, az elmúlt szezonban csapatkapitányként szereplő középhátvéd, Batik Bence kikerült az első csapat keretéből. Néhány órával később a 28 éves védő egy sejtelmes Instagram-bejegyzést osztott meg.
júl. 29
16:54
Fény derült Erzsébet királynő titkos üzenetére (Glamour)
Erzsébet királynő titkos üzenetét közel 145 ezer kilométeres világkörüli útját követően Károly herceg olvasta fel a birminghami Nemzetközösségi Játékok nyitóünnepségén.
júl. 29
16:54
Néhány hétre kitárta kapuit az öt éve zárva tartó Iparművészeti Múzeum (Travelo)
A 150 éves épületben egy különleges kiállításra invitálják a látogatókat.
júl. 29
16:54
75 százalékkal nőtt négy év alatt a regisztrált horgászok száma (Tudás.hu)
Stratégiai cél a hazai természetes vizek halállományának fejlesztése az ívóhelyek rehabilitációjával, valamint az önfenntartó állományok megóvása – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) 2021-es közfeladat-ellátási beszámolója kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Az agrártárca vezetője i
júl. 29
16:56
Smolyaré a pole a főfutamra (m4sport.hu)
Az utolsó pillanatban érkezett piros zászló sem tudta kizökkenteni az MP Motorsport versenyzőjét.
júl. 29
16:57
Van, amit nem érint a felvételi szabályok változása (Menedzsment Fórum)
Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium.
júl. 29
17:00
Mégsincs még akkora baj az amerikai gazdaságban? (Portfolio)
Az előzetesen vártnál is nagyobb mértékben javult a fogyasztók hangulata júliusban az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban.
júl. 29
17:00
Szombaton hidegfront érkezése várható, akár jégesőt is hozhat (Biztosító Magazin)
Éjszaka északnyugat felől hidegfront érkezik, amely az ország nagyobb részére hoz számottevő mennyiségű csapadékot. Késő estétől erősen megnövekszik a felhőzet, és több hullámban számíthatunk záporra, zivatarra, majd egyre inkább esőre.
júl. 29
17:00
Augusztustól éjjel-nappal jár a repülőtéri 100E autóbusz (Spabook)
A turizmus idei újraindulásával egyre több repülőjárat közlekedik Budapestről, ennek eredményeképp erősebb a budapesti reptéri buszjárat kihasználtsága is. A Budapesti Közlekedési Központ júniusban már jelentősen sűrítette a Liszt Ferenc repülőteret…
júl. 29
17:00
Megvan a második duplázó a Touron, Vos nyerte a Wiebes nélküli sprintet (Eurosport)
A sárga trikós Marianne Vos (Jumbo-Visma) magabiztosan nyerte a Tour de France Femmes 128 kilométeres 6. szakaszát Saint-Dié-des-Vosges és Rosheim között. Az olasz Marta Bastianelli (UAE Team ADQ) lett a második, míg a belga Lotte Kopecky (SD Worx) a harmadik. A zöld trikós Lorena Wiebes egy bukás miatt kimaradt a pénteki mezőnyhajrából.
júl. 29
17:00
Most jön csak a feketeleves: A közgazdász szerint még tovább nőhet a rezsi ősztől (Nyugati Fény)
Ez sokaknak fog fájni.
júl. 29
17:06
Háborúban áll Elmilióékkal Bangó Margit: „A Jóisten mentse meg őket attól, hogy én beszéljek!” (Blikk)
Bangó Margit nagyon jó kapcsolatot ápolt unokájával, Tinával, úgy tűnt, hogy soha nem állhat semmi közéjük. Most azonban ők maguk ismerték be, hogy már egy ideje egyetlen szót sem beszélnek egymással.
júl. 29
17:06
Így közlekedik augusztus elsejétől a 100E gyorsjárat (Adózóna)
A turizmus újraéledésével egyre erősebb a budapesti reptéri buszjárat kihasználtsága. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) júniusban már jelentősen sűrítette a Liszt Ferenc repülőteret a belvárossal összekötő 100E busz járatindulását, a forgalom növekedésével azonban augusztus 1-jétől még gyakrabban indul a gyorsjárat, és immár éjjel-nappal közlek
júl. 29
17:06
Már külföldre sem kell menni, hogy euróban fizess a szállásért (Portfolio)
A hazai szállodák most, a főszezonban nem futnak rossz szezont, bár azért vannak olyan szállásadók, amelyek erősebb nyárra számítottak a belföldi turistákat illetően. A "rezsidémon" már nemcsak a szállodai szereplők költségoldalán jelent meg, hanem befolyásolhatja az őszi keresletet is, mert sokan az utolsó pillanatban gondolhatják át, hogy végül m
júl. 29
17:06
Felmentették a volt osztrák alkancellárt egy korrupciós ügyben (hirado.hu)
Felmentette a bíróság Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellárt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi elnökét egy korrupciós ügyben pénteken.
júl. 29
17:06
Ismét legyárt 25 klasszikus Defendert a Land Rover (Autónavigátor)
Bár nagy sikereket arat a vadonatúj Land Rover Defender, a britek a klasszikus off-roaderükről sem feledkeztek meg. Az ős-Defendert néhány
júl. 29
17:06
Hétvégi időjárás: Ismét izgalmasnak ígérkezik a Forma-1-es verseny (Biztosító Magazin)
A hagyományokhoz híven ismét izgalmasnak ígérkezik az időjárás tekintetében a hétvégi mogyoródi Forma-1-es Magyar Nagydíj - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az Mti megkeresésére.
júl. 29
17:06
Kásler Miklós: Az európai és a magyar identitás (Demokrata)
A sorozatban a két identitás párhuzamos fejlődésének nyomait keresik a magyar- és a világtörténelem eseményei mögött.
júl. 29
17:06
Hannover már elzárta a meleg vizet a gázválság miatt (Agrotrend)
A német nagyváros vezetése úgy döntött: a középületekben, az uszodákban, a sportcsarnokokban és az edzőtermekben a továbbiakban csak hideg víz folyhat a csapokból. - írta a Mandiner a BBC alapján.
júl. 29
17:12
A debreceni rendőrség beidézett egy kata-tüntetésen résztvevő demonstrálót (444.hu)
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
júl. 29
17:12
Sokat köszönhet legjobb barátjának a népszerű táncdalénekes (hirado.hu)
Fellépések, új dalok írása és tanítványainak mentorálása tölti ki napjait reggeltől estig.
júl. 29
17:12
8 év börtönt kér az ügyész Shakira ellen (ATV)
Egy spanyol ügyész nyolc év börtönbüntetést kér Shakira kolumbiai szupersztárra egy 14,5 millió eurós adócsalási ügy miatt, olvasható egy pénteken nyilvánosságra került ügyészségi dokumentumban - írja az MTI.
júl. 29
17:12
Videó: Megérkezett a Nascar dokusorozatának beharangozója (USAracing)
Szeptember elsején, a Usa Networkon debütál a Nascar Cup Series saját dokusorozata. Az Nbc Universal...
júl. 29
17:12
Kellemetlen felvétel került ki Istenes Lászlóról, most rajta nevet a fél ország (Promotions)
Istenes László akkorát bakizott élő adásban, hogy az már kellemetlen.
júl. 29
17:12
Gyerekek elleni faji megkülönböztetés miatt perelték be a Sesame Place-t (Mafab)
Kevés annyira progresszív TV-műsor van a világon, mint a Szezám utca, amely már a ’70-es években is komolyan foglalkozott a nők és a kisebbségek bevonásával. Később színesbőrű vagy HIV pozitív karaktereket, autista és hajléktalan karaktereket is bemutatott. Vagyis tényleg az elfogadás egyik szószólójának tekinthető. Ezért is különösen kínos az a pe
júl. 29
17:12
Az ukránok az oroszokra mutogatnak, és fordítva (Demokrata)
Ukrajna tagadja, hogy felelős volna a Donyeck megyei börtönt ért rakétatámadásért.

Keresés