Olaszországban és Németországban is közzétették a második negyedéves GDP-adatokat. Az olasz gazdaság messze a várt felett teljesített, jelentős növekedést produkálva. Németország teljesítménye elmaradt a várttól, de visszaesésről nem beszélhetünk.
Idén gazdálkodás ás menedzsment szakra vették fel a legtöbb hallgatót Magyarországon, ezek a diákok pedig jól választottak, hiszen ha elvégzik az alapszakjukat, máris átlagosan legalább 400 ezer forintos kezdő fizetésre számíthatnak frissdiplomásként. Ennél is jobban járnak azok, akik informatikai pályára mennek, hiszen ott félmilliónál indulnak a
Sajnos általános tapasztalat, hogy nem veszi komolyan a társadalom az alacsony nőket – ez azonban egy új kezdeményezésnek hála megváltozhat. A most indult egyedülálló “Jóból keveset adnak” kampány úgy segít leszámolni az előítéletekkel, hogy közben meg is mosolyogtatja az embereket.
Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon, és a század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Stratégiai cél a hazai természetes vizek halállományának fejlesztése az ívóhelyek rehabilitációjával, valamint az önfenntartó állományok megóvása - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) 2021-es közfeladat-ellátási beszámolója kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
„Utoljára 14 éve láttunk kétjegyű bankjegyi alapkamatot” – mondta a Reggeliben Balázs Zsófia hitelezési és biztosítási vezető, akit arról kérdeztünk, hogy az erőteljes kamatemelési hullám, milyen hatással lesz azokra, akik nem tudják teljesíteni az állami családtámogatások felvételekor vállalt gyerekszámot, illetve az is kiderül, hogy mikor mentesü
Júliusban tizenhétszer annyi elektromos fogyasztásmérő készüléket adtak el a MediaMarkt áruházakban országszerte, mint előző hónapban - a rezsicsökkentés új szabályainak bejelentését követő első napokban olyan is előfordult, hogy adott áruházban az összes készleten levő termék elfogyott.
A hagyományokhoz híven ismét izgalmasnak ígérkezik az időjárás tekintetében a hétvégi mogyoródi Forma-1-es Magyar Nagydíj – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Szerencsejáték Zrt. elsőként csatlakozott a Magyar Posta Zrt. közelmúltban elindított új postapartneri programjához. A Magyar Falu Programhoz kapcsolódó együttműködés keretében 2023 első negyedévéig több mint 200 olyan szolgáltatási centrumot alakít ki kereskedelmi partnerek bevonásával a két vállalat, ahol a postai szolgáltatások és további term
A legjobbkor jön az ingatlanpiacnak, hogy újra meghosszabbítja a kormány az új lakások 5 százalékos kedvezményes áfáját, ami év végén járt volna le. Azt még nem tudni, hogy a magánszemélyek építkezéseinél megmarad-e az áfa visszaigénylésének jelenlegi lehetősége.
A kormányfő békekötést célzó felhívása magyar szempontból a jelen helyzetben észszerű lehet ugyan, hosszabb távon azonban ebbe nemcsak Magyarország, de a Nyugat is belerokkanna – írja a konzervatív lap.
A legjobbkor jön az ingatlanpiacnak, hogy újra meghosszabbítja a kormány az új lakások 5 százalékos kedvezményes áfáját, ami év végén járt volna le. Azt még nem tudni, hogy a magánszemélyek építkezéseinél megmarad-e az áfa visszaigénylésének jelenlegi lehetősége.
Noha jóval kisebb mértékben, mint a hét közepén, de a mai napon is csökkent az üzemanyagok piaci átlagára, ami több szempontból is érdekes lehet, hiszen egyrészt az olaj világpiaci ára nem csökkent, másrészt a forint sem erősödött, harmadrészt pedig Európa több országából is hallani üzemanyaghiányról. Mindezek ellenére a 95-ös benzin bruttó literár
Sokan a black friday hallatán azonnal tömegre, tolakodásra, idegeskedésre, türelmetlenkedésre asszociálnak. Jóformán látják a lelki szemeik előtt, ahogy az emberek egymásnak mennek, ahogy nyomakodnak a polcok között a pénztár felé tartva, ahogy mindenki egyre feszültebb, egyre elcsigázottabb, egyre fásultabb. Ennek azonban egyáltalán nem kell így l
Úgy tűnik, egyre többen ismerik fel, hogy az ATM-eket nem csupán pénzfelvételre lehet használni. Az automatákon keresztüli befizetési forgalom évről-évre növekszik, az elmúlt két évben átlagosan 35 százalékkal bővült.
Két, felhőkarcoló méretű aszteroida közelíti meg a Földet ezen a hétvégén, az egyik pénteken (július 29-én), a második pedig szombaton (július 30-án) halad el bolygónk mellett
Az előzetes adatok szerint 2022 júniusában 8051 gyermek született és 9600-an haltak meg. Tavaly július és 2022 júniusa között a születések száma 1,6, százalékkal, a halálozásoké 8,6, a házasságkötéseké 2,9 százalékkal csökkent - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
Egy munkanapjuk és egy hétvégéjük maradt a törlesztési moratóriumban lévőknek a bennmaradási nyilatkozatra. Aki ezt bármilyen okból lekési, automatikusan kikerül a december 31-ig meghosszabbított moratóriumból, és augusztustól újra fizetnie kell a kölcsönét – írja a Bank360.hu.
Az előzetes adatok szerint 2022 júniusában 8051 gyermek született és összesen 9600 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. július és 2022. június között a születések száma 1,6, a halálozásoké 8,6, a házasságkötéseké 2,9%-kal csökkent.
Az Amazon árfolyama több mint 12 százalékot ugrott a tegnapi piaczárás utáni kerekedésben, miután a vállalat a vártnál jobb második negyedéves bevételről számolt be. Emellett azt is kedvezően fogadták a befektetők, hogy a cég az elemzői várakozásokhoz képest erős előrejelzést adott a folyó negyedévre vonatkozóan, és a menedzsment optimista üzenetek
Elindult a Theodora ásványvíz és a Varázslatos Magyarország közös fotópályázata, amelynek célja, hogy profi és amatőr fotósok kameráján keresztül mutassa be a Balaton-felvidék természeti sokszínűségét. Az ásványvíznek otthont adó térségről készült természetfotókat szeptember elején értékeli a szakmai zsűri. A Balaton északi partja számtalan termész
Meloni szerint a létező Unió tönkreteszi a nemzeti és vallási identitást, ezért képviseli a Partei Fratelli d`Italia és Meloni azt az elképzelést, hogy az EU a népek Európája – írja az osztrák lap.
A párizsi Notre Dame székesegyház várhatóan 2024-ben újra megnyílik a hívek és a nagyközönség előtt – közölte Rima Abdul Malak kulturális miniszter. A székesegyház teteje több mint három éve hatalmas tűzvészben semmisült meg. A világ legismertebb temploma számos írót, festőt és zeneszerzőt is megihletett. Könyvek hírek mellé.
A személyautó márkák versenyében magasan vezet a Toyota (7148 személyautó, 11,51 százalékos javulás 2021-hez képest), a japán márka piaci részesedése 12,45 százalék, mögötte az áprilisban még első Suzuki a második (6496 személyautó, 32,51 százalékos gyengülés), harmadik jócskán lemaradva a Volkswagen (4873 személyautó, 25,88 százalékos növekedés),
A Magyar Honvédség ejtőernyőket szerez be egy cseh cégtől, mégpedig nem is keveset és nem is kevésért. A cég az orosz-ukrán háború kitörése miatt leállította az oroszországi szállításait.
A jelenlegi rendkívüli közegben csakis határozott, hiteles és lépésről-lépésre fölépített monetáris politika vezethet sikerre. Ez a Magyar Nemzeti Bank stratégiája - mondta Virág Barnabás.