A Technológiai és Ipari Minisztérium (Tim) 300 millió forinttal támogatja a régmúltból megmaradt, forgalomból kivont hatóanyagú, lejárt vagy nem azonosítható növényvédő szerek szakszerű begyűjtését, elszállíttatását és ártalmatlanítását - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdálkodásért felelős ál
Erdő Péter bíboros esetleges pápasági esélyeit találgatta egy brit lap és a nyomában a magyar média. Az ilyesmivel ugyanakkor érdemes szkeptikusan bánni. Nézzük, milyen a pápa egészségi állapota, mi lehet a közelgő lemondásáról szóló szóbeszéd hátterében, és kik voltak „papabilék” a média szerint az előző konklávén!
Spanyolországban tovább csökkent a munkanélküliség júniusban, amikor is 42 ezerrel (1,4 százalék) lett kevesebb munkanélküli az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium hétfőn.
A forint euróban és dollárban is új történelmi gödörben van, egy év alatt pedig jobban csökkent az értéke, mint az argentin peso-é. A részvények is esnek, de nem jobban, mint másutt Európában. A recessziós félelmek miatt zuhannak az ipari fémek, de az olaj tartja magát, a gáz pedig tovább emelkedik.
Megerősítette vezérigazgatói tisztségében Poroszlai Csabát az Egis igazgatósága. A társaság gazdasági igazgatói pozíciójára Vándor Balázst nevezték ki.
A büntetés-végrehajtási szervezet Kis-Dunában elmerült két hivatásos állományú munkatársa utáni kutatást Magyarország belügyminiszterének kijelölése alapján a Terrorelhárítási Központ (Tek) irányítja.
Yuki Tsunoda versenyautójának egy alkatrésze tette tönkre Max Verstappen versenyét múlt vasárnap, Silverstone-ban, a holland pilóta pedig a futamot követően meg is mutatta a szóban forgó elemet.
Saját korábbi büntetésére alapozva biztosra vette Fernando Alonso, hogy megbüntetik Charles Leclerc-t a Brit Nagydíj után. Titkon a dobogóban is reménykedett.
A gödöllői vízkorlátozás első fokú, a múlt szerdán Solymárra és több környéki településre bejelentett második fokozatú. Figyelmeztetés Veresegyházon is.
Felelősen élni ma már nemcsak menő, hanem létfontosságú. A textilipar a világ egyik legkörnyezetszennyezőbb iparága, így a tudatos döntések kifizetődőek a ruhavásárlás és ápolás területén is. Most összegyűjtöttünk 4 egyszerű tippet, ami segít abban, hogy csökkentsd a saját gardróbod ökológiai lábnyomát!
Hiába nyert bajnokságot tavaly, Molly Taylor már a második szezonban sem kapott helyet az Extreme E mezőnyében. Az ausztrál hölgy tavaly három versenyt nyert meg Johan Kristoffersson oldalán a Rosberg Xtreme Racing színeiben, és pontegyenlőséggel lett a sorozat első női bajnoka. Azonban Molly Taylor helyét Mikaela Ahlin-Kottulinsky vette át Rosberg
Az észak-olaszországi Pó-folyót övező öt régióban kellett szükségállapotot kihirdetni, miután az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya sújtja a környéket. Emilia-Romagna, Friuli Venezia Giulia, Lombardia, Piemonte és Veneto tartomány 36,5 millió eurós (31 millió font; 38 millió dollár) vészhelyzeti támogatást kap a vízhiány kezelésére.
A dömpingszerű megrendelési hullám elkerülése és az ingatlanok műszaki állapotának javítása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy az év végéig érvényes lakásfelújítási állami támogatási lehetőséget határozatlan időre hosszabbítsák meg - közölte az ÉVOSZ kedden az MTI-vel.
Ha olvasás, akkor magazin, ha filmnézés, akkor vígjáték; a zaj és a helyhiány miatt bosszankodunk leginkább a repülőn, és kb. minden második magyar utál idegenekkel beszélgetni utazás közben – mutatják a Kiwi.com reprezentatív felmérésének adatai. Kevésbé vagyunk nyitottak az utazás közbeni ismerkedésre, mint a cseh, a lengyel vagy a szlovák utazók
Nem működnek a Vodafone ügyfélszolgálatai az értékesítési és ügyfélszolgálati rendszerek informatikai átállása miatt július 11-16. között, az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul elérhetők lesznek - közölte a vállalat. A tájékoztatás szerint a szolgáltató a hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében végez info
Nem túlzunk ha azt mondjuk, hogy toxikus a hangulat az Andretti garázsában, hiszen mindenki mindenkivel összeveszett Mid-Ohio után. Miközben Scott McLaughlin ünnepelt a Mid-Ohio Sports Car Course-on, az Andretti Autosport paddockjában teljes válság tombolt. A gócpont Romain Grosjean volt, aki majd fel robbant a dühtől, amelyet csapattársa, Alexande
A Gazdasági Versenyhivatal 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, amiért meghatározták termékeik internetes viszonteladói árait a kiskereskedők felé, kiiktatva ezzel a vásárlókért folyó versenyt.
„Az Európai Unió megerősítésében segíthetne az is, ha szorosabb kapcsolatot tudnánk felépíteni az Öböl-menti államokkal. Bahrein ennek a térségnek az egyik kulcsországa” – írta Szijjártó Péter külügyminiszter Londonból posztolt bejegyzésében.
Judy és férje már tizennégy éve alkot egy párt. Mint minden házasságban, nekik is megvannak a harcaik. A Borsnak elárulta, kapcsolatuk titka, hogy időnként néhány napot külön töltenek, ahol mindketten, a saját igényeiknek megfelelően környezetben tudnak feltöltődni.