Minden vállalat sikerének a kulcsa valamilyen versenyelőny, értékteremtő stratégia, amit a versenytársak nem alkalmaznak, vagy ha alkalmazzák, akkor nekünk kell jobban kivitelezni. Ezt a versenyelőnyt az innováció teremti meg, ezért kiemelt fontosságú a folyamatos kreatív újratervezés és fejlesztés a cégvezetők számára.
A Mama I nemovlya, azaz Az Anya és gyermeke alapítvány egy Ukrajnában bejegyzett jótékonysági szervezet, amely súlyosan beteg és sebesült gyerekeket evakuál kezelés és rehabilitáció céljából az olasz kórházakba. Ismerjétek meg őket!
A képzőművészet nagy mestereihez kötődő programok mellett egy-egy neves magyar pincészet borai várják a közönséget a Magyar Nemzeti Galéria Borszerda estjein júliusban és szeptemberben szerda esténként. Az MNG legnépszerűbb nyári programsorozata, a Borszerdák immár tizenegyedik alkalommal kínál rendhagyó múzeumi programot a művészet rajongói szám
Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság vállalati szinten is, ami már a munkaerőpiacon is mutatkozik. Itthon is keresnek fenntarthatósági szakértőket és tanácsadókat, a jövőben pedig még több ilyen állás várható. Ez két kihívást is jelent a Hr szakmában: meg kell találni a legalkalmasabb munkatársakat és az új, más szemlélettel érkező kollégá
A dél-koreai vállalat legújabb okosórái kedvezményes áron vásárolhatóak meg a következő napokban a MediaMarkt üzletekben. Mutatjuk a híreket ezzel kapcsolatban. Ha valaki Samsung okostelefonnal rendelkezik és egy olyan okosórát szeretne vásárolni, ami mindent tud, akkor érdemes elgondolkodni a Samsung Galaxy Watch 4 sorozaton, mert minden megtalálh
A magas infláció és a gyengülő forint az elmúlt hetekben is jegybanki kamatemeléseket hozott, ami rövid idő alatt is megtette a hatását a bankok hitelajánlataiban.
A szakirodalomban nem alakult ki egységes álláspont a cseresznyeszilva elsődleges előfordulásáról, amit a különböző areatérképek is tükröznek. Ennek több oka is van: mára a cseresznyeszilva előfordulási helyei és magleletei nehezen értékelhetők, genetikailag változékony a faj, könnyen elvadul, magról, tő- és gyökérsarjakkal jól szaporodik, és spont
Hamarosan a kormány, utána pedig az Országgyűlés elé kerül a kisadózó vállalkozások tételes adójának módosításairól szóló javaslat - hangzott el az Országgyűlésben. A kata kulcsa várhatóan magasabb lesz a mostaninál.
Érdekes bejegyzést tett közzé a Binance igazgatója, aki a tőzsde blogján osztotta meg követőivel, hogy szerinte egy Mátrixban élünk. CZ a cikk elején felidézi gyermekkorát és hogy akkoriban milyen nehézségekkel kellett megküzdenie. Például hogy vizet kellett hordania egy 200 méterre lévő közkútról, és hogy milyen nagy dolognak számított, amikor vég
Az utóbbi időben a katások adóhatósági ellenőrzésekor, például egy végelszámoláshoz kapcsolódó támogató eljárás keretében gyakran előtérbe kerül, hogy az adóalanyiság választásával a jogszabályoknak megfelelő bejelentés és ez alapján a kata fizetése megtörtént-e. Ezért fontos tudni, hogy a katába történő bejelentkezéssel, illetőleg a tagokban törté
Tavaly a természet és az ember kapcsolata került porondra, a mostani ötös gyűjtésben pedig a nemek közötti egyenjogúság, a politikai polarizáció és a klímaváltozás. Miért fecsérelnéd az időd limonádé tartalmakra, amikor a nyári lelassulást az elmélyülésre és önmagad fejlesztésére is felhasználhatod?
Az FIA gokart Európa-bajnokság utolsó futamára készül Hideg Ádám a Sodikart magyar gyári versenyzője, a HUMDA Academy tagja. A négy futamos bajnokság záró fordulóját az olaszországi Franciacortában rendezik. Kiváló eredménnyel és parádés versenyzéssel zárta Hideg Ádám, a Champions of the Future sorozatot két héttel ezelőtt Franciacortában. Az OKJ
Az idei év elején még 350 forint körül ingadozott a forint az euróval szemben, az elmúlt napokban viszont többször történelmi mélypontra esett a hazai deviza, 400-as árfolyam felett. A gyenge árfolyam elméletileg jó az exportáló vállalatoknak, mindenki másnak rossz. Most azonban - a gyors esés és a nagyon jelentős ingadozás - miatt már a külföldre
Bőven tíz százalék feletti inflációs kilátások, 7,75 százalékos jegybanki alapkamat, havonta emelkedő banki hitelkamatok és... nullához közeli szinten beragadt betéti kamatok. Ez most nem a kamatvadászat ideje, pedig akár az is lehetne.
A kikötőüzemeltetéssel foglalkozó D-Marin tengerpart-takarítást szervez a horvátországi, görögországi és törökországi marináiban. Areti Priovolou, a D-Marin egészségügyi, biztonsági és környezetvédelmi tisztviselője elmondta: „A környezetvédelem kiemelt fontosságú a cégünk számára, határozott környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalási polit
Valóban megtámadja Fehéroroszország Ukrajnát? Csapdahelyzetben Lukasenka: két rossz közül kell kiválasztania. Óriási károkat tud okozni, hogy harapófogóban tartja Ukrajnát és megosztja az ukrán csapatokat, de nagy árat fizethet. Összehasonlítottuk Ukrajna és Fehéroroszország haderejét.
A hatóság őrizetbe vette a 22 éves Robert E. Crimót, aki a jelentések szerint egy nagy tűzerejű puskával lőtt a tömegbe egy üzlet épületének tetejéről.
Tavaly átlagosan 12 százalékkal nőttek a négyzetméterárak a hazai kiemelt üdülőkörzetek lakóingatlan- és üdülőpiacain. A legjobban, több mint 30 százalékkal a Tisza-tónál emelkedtek, de így is jóval alacsonyabbak, mint a Balatonnál. Egyre többen választották elsődleges otthonnak a magyar tengert.
Továbbra is tarolnak a fizetések az informatikai szektorban hazánkban és nemzetközi szinten egyaránt. A COVID-19 hatása az IT munkaerőpiacot is elérte, munkaerőhiány és bérnövekedések figyelhetők meg világszerte. Az elmúlt két év a bizonytalanság időszaka volt, ennek ellenére számos áru és szolgáltatás iránt megnőtt a kereslet, ami arra kényszerí
Július 1-től a Vodafone Magyarország elérhetővé teszi munkavállalói számára a Medicover Vállalati Egészségbiztosítást. A biztosításra minden Vodafone-alkalmazott jogosult a próbaidő letelte után, melynek keretében a munkavállalók díjmentesen és a legtöbb esetben korlátlan számban vehetik igénybe a széleskörű és kivételes színvonalú egészségügyi szo
Biztonsági okokból rejtőzködnek, ezért nem tudni sokat azokról a csoportokról, amelyek önkéntesei tömegével készítenek az ukrán katonáknak olyan eszközöket, amelyek additív gyártással is előállíthatók. A munkájukról kiszivárgott hírek szerint már a háború első heteiben munkához láttak, és csapatonként több ezer alkatrészt vagy készterméket állított
Idén közel tíz százalékkal csökken a személyi számítógépek (pc-k), táblagépek globális eladása – véli legfrissebb előrejelzésében a Gartner. A piackutató vállalat azzal számol, hogy idén globálisan 9,5 százalékkal, 310 millióra esnek vissza a pc-eladások a tavalyi 342 millióról. Tavaly a pc-eladások 11 százalékkal nőttek 2020-hoz viszonyítva. A fog
A Liverpoollal múlt hét végén szerződést hosszabbító Mohamed Szalah a Premier League legjobban fizetett futballistájává lépett elő, ám a heti béreket tekintve így is csak a negyedik a sportág kereseti rangsorában, amelyet Kylian Mbappé vezet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Peter Bellew távozik a posztjáról, miután a vállalat több ezer járatot törölt az elmúlt hónapokban, többet az indulás napján, amire nagy felháborodással reagáltak az ügyfelek.
Minden jel arra mutatott, hogy Watkins Glen után az IMSA CTMP-n rendezett fordulóján is Acura dominancia lesz. Bourdais-ék nem így gondolták. Bombajó versennyel tért vissza az Egyesült Államok határán túlra az IMSA. 2019 óta először rendezett versenyt a széria az USA határain túl, az első hely sorsa pedig 10 perccel a futam vége előtt dőlt
Az ellenőrzés tükröt állít az ellenőrzött szervezetek elé, és képet ad többek közt a működési folyamatok átláthatóságáról és a gazdálkodás szabályszerűségéről. Az ellenőrzések témaválasztásuk, megközelítésük, valamint megállapításaik és javaslataik által hozzáadott értéket teremtenek, elősegítik a közpénzek és a közvagyon szabályos, eredményes és g
Általában mindenféle benyomások vannak az egyes csillagjegyek szülöttjeivel kapcsolatban. A Rákokról általánosságban sok nagyon jellemző tulajdonságot szedhetünk össze, a legismertebbek talán mégis a gondoskodás, és az átlag feletti érzékenység.