Várakozó utasok óriási tömege, bőröndök, csomagok egymás hegyén-hátán. Türelmetlen, ideges emberek, akik a nyári szabadságra, kikapcsolódásra vágynak. Általános kép a német repülőterekről. A káosz közvetve már a parlamentre is átterjedt, ahol a pártok válságtanácskozást tartanak a megoldás lehetséges módozatairól.
A korábbi előzetes fotó után immáron élesben és teljes életnagyságban is megmutatta magát a Ferrari jövőre bemutatkozó hiperautója. Az LMH szabályrendszer alapján épült autót Fioránóban küldték pályára, egyelőre még álcafestéssel. A teszt nem volt nyilvános, ám a brit motorsport.com sikeresen megszerzett néhány kémfotót, amelyek azonnal bejárták a
Diána szerint akadnak nehéz pillanatai a családjának, hiszen bármikor megszólalhat a légiriadó szirénája, vagy megérkezhet a férje frontra hívó levele. Hároméves kisfiát, Milánt megpróbálja a lehető legjobban óvni az izgalmaktól.
A magyaroknak nem számít az infláció, sem a háború, legtöbbjük ruhaneműből annyit vásárolna az idei évben is, mint eddig. Ráadásul, hiába drágulnak ezek a termékek, nem érzik úgy, hogy ez sokat jelentene, de olyan ruhaőrült is van, aki inkább most vásárolna be, mert fél, hogy később sokkal durvábban emelkednek majd a ruházati cikkek ára.
Szeptember végéig lesz látható az esztergomi Erzsébet parkban az a különleges fotóinstalláció, amellyel a vizeink tisztaságának megőrzésére hívja fel a figyelmet a Magyar Suzuki. A fotótörténeti képalkotási módszert idéző köztéri alkotás 12 fotóját a nap fénye világítja át, így különböző napszakban és időjárási körülmények között más-más atmoszférá
A lebomló műanyag mítosza néhány évvel ezelőtt vert igazán gyökeret a köztudatban, amikor néhány üzlet „környezetbarát” zacskókat kezdett el felkínálni a vásárlóinak a hagyományos nejlonzacskó helyett. De vajon tényleg lebomlana a műanyag, és ha igen, miért nem? Nézzük, mit mond a tudomány!
Közvetlenül az idei Le Mans-i 24 órás, a világ leghíresebb hosszú távú autóversenye előtt jelentette be a Cadillac, hogy visszatér a globális motorsportba a Project GTP Hypercarral, amely 2023-ban az IMSA és a WEC versenyeken, így a következő Le Mans-i 24 óráson is részt vesz majd. Az új autó az IMSA-ban az új GTP prototípus osztályban versenyez
Noha az FIA Nemzetközi Sportkódexével nem áll összhangban, a Brit Nagydíj sportfelügyelői jogosan hagyták futni Max Verstappent és az éppen az aktuális riválist a pályáról leszorító más versenyzőket. A Brit Nagydíjon bizonyára többeknek szemet szúrt, hogy a versenyzők – különösen Max Verstappen – előszeretettel szorította le aktuális ellenfelét a p
Az Európai Parlament (EP) képviselői szerint példátlan mértékű ellenőrzésre van szükség a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források elköltésénél, és a tagállamok együttműködését kérték az uniós költségvetés kárára elkövetett csalások megelőzésére – tájékozatott az uniós parlament csütörtökön.
Baktériumok, vírusok, gombák. Számos kórokozó hemzseg a strandokon, az uszodákban és a természetes tavakban. Lássuk, mekkora is valójában a fertőzés veszélye!
A Korszak második adásának vendégei, Stumpf Emese, a Dívák című díjnyertes dokumentumfilm egyik főszereplője, valamint az elismert művészetterapeuta és drámainstruktor, Szendrey Gitta, akikkel Nyáry Luca és Taraczky Mila a Z generáció lelkiállapotáról és mentális egészséghez való hozzáállásáról beszélgetnek.
Az Északi Agrárszakképzési Centrumot (Éaszc) és az általa nyújtott képzéseket projektzáró rendezvényen mutatták be a nagyközönségnek Baktalórántházán. Az „Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek” című projektet az Éaszc az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal (Aaszc) közös konzorciumban valósította meg. Kezdetben a baktalórántházi Éaszc Vay
Óriási napon belüli fordulatot láttunk csütörtökön a forint árfolyamában, hiszen reggel még 415 felett is járt az euróval szemben, kora estére viszont már az újabb és újabb erősödési hullámokban 402,5-ig jutott. Mindez amellett következett be, hogy estére még tovább erősödött a dollár az euróval szemben, azaz alapesetben továbbra is ellenszél fújt
Az erősen nyereséges 2021-es évet követően 2022 első negyedévében az európai traktorpiac enyhe visszaesést mutatott, 5,3%-os forgalmi veszteséggel. Ennek ellenére a mezőgazdasági gépek iránti kereslet továbbra is magas szinten marad. Az ukrajnai háború, az emelkedő nyersanyagárak és a logisztikai problémák a következő hónapok fő meghatározóinak biz
Az Ukrajnát támadó orosz erők rakétacsapást mértek a Donyeck megyei, stratégiai jelentőségű Kramatorszk város központjára, a támadásnak az eddigi információk szerint egy halálos áldozata és hat sebesültje van - közölte Pavlo Kirilenko megyei kormányzó csütörtökön a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Andretti kifakadt az F1-re, mondván a Száguldó Cirkusz még mindig a sznobok társasága, és az európai gazdagok klubja. A meglévő Forma-1-es csapatok “sznobista” hozzáállása az Andretti-projekthez azt mutatja, hogy Michael Andretti szerint még mindig egy “európai klub”, amely másokat “fenyegetésnek” tekint. Andretti úgy érzi, az F1 önelégült, ha azt
A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de a tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön.
Kásler Miklós, volt emberi erőforrások miniszter a közösségi oldalán reagált arra a megtiszteltetésre, hogy névre szóló tölgyfapadot kapott a Hungarikum Ligetben.
Nemrégiben Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy lemond a Konzervatív Párt elnöki posztjáról, ezzel együtt pedig a miniszterelnöki tisztségről is – az utóbbiról csak azt követően miután megválasztották az utódját. Nagy-Britanniában ez már-már bevett gyakorlatnak számít, az alábbi cikkben pedig négy olyan brit politikust veszünk górcs
Azért gyengül napok óta az euró a dollárhoz képest, mert a második világháború után újra megjelent a háborús infláció – jelentette ki a miniszterelnök.
A kisbabák a műanyag cumisüveg használatának módja és egyéb környezeti hatások miatt akár 2600-szor több mikroműanyagot fogyaszthatnak el naponta, mint egy átlagos felnőtt.
Alaposan meglepődött Harsányi Levente, amikor a világ minden országából elkezdtek záporozni hozzá egyedülálló nők levelei, akik arra figyelmeztették, hogy csalók élnek vissza a képeivel, és így próbálnak meg pénzt kicsalni tőlük.
Nem lehet túl büszke sem a Ferencváros, sem pedig a pozsonyi Slovan futballcsapata a szerdai BL-selejtezős teljesítményére. A Fradi Kazahsztánban, a Slovan viszont Pozsonyban játszott 0-0-s döntetlent a papíron gyengébbnek tartott ellenfelével.