2022. július 1. péntek

júl. 1
20:06
Ha kíváncsi, kitől félt Jakab Péter gyerekkorában, kattintson! (ATV)
Jakab Péter feltöltött egy videót a Facebook-oldalára, amiben betekintést enged a gyerekkorába.
júl. 1
20:06
Barrichello nem gondolja, hogy Sainz lenne az “új ő” (Racing)
Rubens Barrichello nem gondol arra, hogy Carlos Sainz a Ferrari “második számú” versenyzője és ezzel az ő “utódja” lenne. A brazil 11 futamgyőzelmet szerzett az F1-ben de leginkább úgy emlékezik rá a közönség, a Ferrari másodpilótája, Michael Schumacher mellett. Szerinte Charles Leclerc és a Ferrari most esélyes arra, hogy ismét domináljon – még ak
júl. 1
20:12
Kevesebb új termék, több automatizáció – gyengén közepes innovációs hajlandóság (ProfitLine)
Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó vállalkozás – derült ki a K&H innovációs indexből. 10-ből közel 3 cég szerezne be szoftvert vag
júl. 1
20:18
Itt az igazi főszezon a Balatonnál: július beköszönte a menetrendeket érinti is a magyar tengeren (Pénzcentrum)
Megkezdődik szombaton a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 176. hajózási főidénye: 17 kikötőben felújított hajókkal, megújult és kibővült menetrenddel várják a hajózni és kirándulni vágyókat - áll a társaság közleményében, amelyet pénteken juttatott el MTI-hez.
júl. 1
20:18
Meghan Markle szerint több férfinak kellene kiállnia az abortusz védelme mellett (Hamu és Gyémánt)
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a múlt héten jelentette be a Roe kontra Wade per ítéletének hatályon kívül helyezéséről szóló döntését, amely várhatóan 36 millió amerikai nőt foszt meg az abortuszhoz való jogától.
júl. 1
20:18
Mit mond a bitcoin múltja a kriptopénzek jövőjéről? (BitcoinBázis)
A bitcoin árfolyam fellendülése szorosan összefügg azzal, hogy a lakossági befektetők hogyan ítélik meg a kriptopénz jövőjét.  A hét legfontosabb
júl. 1
20:24
Jelentős összeg tűnt el nyom nélkül az ismert influenszer fesztiválkártyájáról a Balaton Soundon (Blikk)
Kellemetlen élmény érte Karin Dragost a Balaton Soundon, és egyelőre fogalma sincs, hova tűnt a pénz a fizetéshez használt karszalagjáról.
júl. 1
20:24
Debütálhat a leshelyzeteket gyorsan eldöntő félautomata videobírós rendszer (Infostart)
A korábbi terveknek megfelelően a november 21-én kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságon bemutatkozik a félautomata videobírós rendszer, amely a leshelyzetek gyorsabb eldöntésében segíti majd a játékvezetőket.
júl. 1
20:24
Vera Wang 73 éves lett – sokan még mindig nem hiszik el, hogy tényleg ennyi idős (SzMo)
A divattervező olyan jól tartja magát, hogy külsejét még a harmincasok is megirigyelhetik.
júl. 1
20:30
Újabb borzalmas tragédia: bányatóba fulladt két kisfiú Tatabányánál: a szüleiknek arra sincs pénzük, hogy hazaszállítsák gyermekeik testét (Blikk)
A két kiskorú gyermek a nagyszülőknél volt látogatóban, és egy bányatóra mentek fürdőzni, ahol tragikus körülmények között vesztették életüket.
júl. 1
20:30
Megkötötték az első melegházasságot Svájcban (ATV)
Megesküdött az első meleg házaspár Svájcban, miután a tavaly szeptemberi népszavazáson közel kétharmados többséggel megszavazták, hogy az azonos neműek törvényesen házasságot köthetnek az országban, írta meg az MTI.
júl. 1
20:36
Miközben egyre erősödik a járvány, mától már a szociális intézményekben sem kell maszkot hordani (Blikk)
Az időzítés meglehetősen furcsa, hiszen a nyári szezon ellenére itthon is jelentősen megugrott a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma.
júl. 1
20:36
2perc tudomány: fogadjunk, hogy ráveszlek valamire, amit nem is akarsz megcsinálni (Promotions)
Aiselkedéstudomány szerint a fordított pszichológia egy olyan módszer, amikor úgy próbálunk rávenni valakit valamire, hogy valójában megtiltjuk számára azt, vagy csak megkérdőjelezzük, hogy ért-e hozzá, képes-e rá, hogy megtegye.
júl. 1
20:42
Felfüggesztették a maszkviselési kötelezettséget a szociális intézményekben (ATV)
A hőség miatt.
júl. 1
20:42
Sokkoló baleset: lezuhant egy fiatal a Balaton Sound óriáskerekéről (Pénzcentrum)
Kizuhant az óriáskerékből egy fiatal férfi a Balaton Sound fesztiválon péntekre virradóra. A fesztiválozót súlyos sérülésekkel szállították a sürgősségi osztályra. Az esetről az RTL Híradó csinált riportot, amiben Győrfi Pál is megszólalt.
júl. 1
20:42
Egymásba szerettek, de lehet, hogy féltestvérek, mégsem adják fel a kapcsolatukat (SzMo)
Erős a gyanú, hogy a két lánynak ugyanaz a férfi az apja. DNS-teszttel fogják kideríteni az igazságot.
júl. 1
20:42
Eurojackpot: legutóbb alig nyertek valamit a magyar játékosok, de most közel 26 milliárd forint a főnyeremény, és fordulnia kell a szerencsének (Promotions)
Itt vannak a július 1-ji nyerőszámok!
júl. 1
20:48
Újra bálna tűnt fel a Szajnában (Infostart)
Nagy méretű bálna tűnt fel a Szajnában, egy hónappal azután, hogy egy másik tengeri emlős, egy kardszárnyú delfin messzire felúszott a folyón, és a megmentésére tett kísérletek ellenére elpusztult.
júl. 1
20:48
Minimum ennyi időt érdemes gyermekünkkel tölteni, hogy megalapozzuk egészséges személyiségfejlődésüket (Femcafe)
Kutatók arra keresték a választ, hogy minimum mennyi időt szükséges kisbabánkkal töltenünk, ha garantálni szeretnénk számára az egészséges személyiségfejlődést.
júl. 1
20:48
Férfi kosárlabda vb-selejtező - Magyar győzelem és továbbjutás a Tüskecsarnokban (HírTV)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott óriási csatában 69-68-ra legyőzte Portugáliát pénteken a budapesti Tüskecsarnokban a világbajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, ezzel továbbjutott a kvalifikáció következő szakaszába.
júl. 1
20:48
Videó: már hamburgert is tudnak sütni a robotkutyák (SzMo)
Alig kellett segítség a hamburger összeállításához a két robotkutyának.
júl. 1
20:48
Harry hercegnek állítólag elege van Kaliforniából, fél évre hazaköltözne Angliába (SzMo)
A herceg ráunt a Los Angeles-i életre. Azt tervezheti, hogy innentől kezdve minden év felét inkább a királyi család közelében töltse.
júl. 1
21:00
Novák Katalin köztársasági elnök vonatra szállt, a Balaton felé vette az irányt: de nem nyaralni megy (Blikk)
A köztársasági elnök zsúfolt külföldi programjai között egy olyan dologra is időt szakított, amit még családokért felelős tárca nélküli miniszterként indított el, és ami feladatai között talán a legkedvesebb volt neki.
júl. 1
21:00
A holland központi bank elnöke hivatalosan bocsánatot kért az intézet rabszolgaságban játszott szerepéért (ATV)
Klaas Knot, a holland központi bank (DNB) elnöke pénteken hivatalosan bocsánatot kért a pénzügyi intézet rabszolgatartásban játszott múltbéli szerepéért - írta a Dutchnews holland hírportálra hivatkozva az MTI.
júl. 1
21:06
Horváth Éváék újra költöznek (Blikk)
Horváth Éva fél éve hagyta el az országot az egész családjával: Balira költöztek. Az egykori szépségkirálynő módfelett élvezi az egzotikus sziget nyújtotta életet, ám a fél év alatt többször kellett költözniük, ami most újra megtörtént. Éva a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét össze kellett pakolniuk.
júl. 1
21:06
A bringázóknak üzent a BKK (Infostart)
Már hétvégén sem lesz ingyenes a kerékpárok szállítása.
júl. 1
21:06
Már a szociális intézményekben sem kell maszkot viselni (Portfolio)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ a 444.hu kérdésére megerősítette azt az információt, hogy július 1-jétől nem kötelező a maszkviselés a szociális intézményekben.
júl. 1
21:06
Az Alfa Romeo megtartaná Zhou-t 2023-ra (Racing)
Guanyu Zhou az Alfa Romeo színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, és egyáltalán nem rosszul, sokszor rajta kívül álló okok miatt nem sikerült elérnie egy jó eredményt. Korábban úgy tűnt, Theo Pourchaire lesz Valtteri Bottas következő csapattársa, aki az Alfa juniorja, és még mindig csak 18 esztendős. Ugyanakkor az Auto Motor und Sport illetve a Bli
júl. 1
21:08
Navracsics Tibor az uniós forrásokról: folyamatosan haladunk egyfajta megegyezés felé (Portfolio)
Folyamatosan közelednek az álláspontok, haladunk egyfajta megállapodás felé – mondta az Index Kibeszélő című videójában Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter. A tárcavezető továbbra is hisz abban, hogy az év második felében aláírhatják az alkut a helyreállítási alapról és az operatív programokról
júl. 1
21:12
Forradalmi eljárást dolgozott ki az „arckészítő” csodadoktor (Blikk)
Arckészítő – csak így emlegették Harold Gillies új-zélandi származású sebészt, akinek több száz I. világháborús brit veterán volt hálás. Csak neki köszönhető ugyanis, hogy sebesülésük után nem számkivetettként kellett leélniük hátralévő életüket. A csodadoktorról most Lindsey Fitzharris könyvben emlékezett meg.
júl. 1
21:12
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi piacon reggelhez képest, délután a forint történelmi mélypontra került a frankkal szemben.
júl. 1
21:12
Bakondi: már 813 ezer menekült érkezett Magyarországra (ATV)
Már 813 ezer ukrajnai háborús menekült érkezett Magyarországra - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán péntek este, írja az MTI.
júl. 1
21:18
Fokozódik a helyzet: már a másodfokú vízkorlátozást is elrendelték Solymáron (Blikk)
Egyre nagyobb a baj Solymáron. A polgármester elrendelte a másodfokú vízkorlátozást a csapadék nélküli, rendkívül meleg időjárás miatt. A rendelet a visszavonásig érvényes.
júl. 1
21:18
Horrorisztikus halál jutott a bizánci császárnak, a felesége alaposan kitolt vele (Promotions)
Az iszákos Zénón sem érdemelte ezt a sorsot.
júl. 1
21:18
Hamarosan újra útnak indul a legendás Orient Expressz (Hamu és Gyémánt)
Az első Orient Expressz 140 évvel ezelőtt megváltoztatta a vasúti közlekedést – most felélesztenék a történelmi vonatot.
júl. 1
21:24
Már biztos: bemutatkozik a foci-vb-n a robotbíró (Blikk)
Jól sikerültek a tesztek, ezért a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség már a november 21-én kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságon bevezeti a félautomata videóbírós rendszert, amely a leshelyzetek gyorsabb eldöntésében segíti majd a játékvezetőket.
júl. 1
21:24
Megismétlődik a legutóbbi vb döntője a férfi vízilabdatornán (Infostart)
A spanyol válogatott bejutott a döntőbe a magyarországi vízilabda-világbajnokság férfi tornáján, miután a pénteki elődöntőben 10-5-re nyert a horvátok ellen.
júl. 1
21:24
Karikó Katalin: nem igaz, hogy bármelyik koronavírus-variáns kevésbé lenne súlyos (Portfolio)
A hvg.hu abból az alkalomból kérdezte Karikó Katalint, a koronavírus elleni mRNS-alapú Pfizer-vakcina kifejlesztőjét, hogy az ELTE-n díszdoktorrá avatták.
júl. 1
21:36
Láncfűrésszel készít lenyűgöző szobrokat egy makói rajztanár (Blikk)
Makó – Ha a pihentető kikapcsolódás kerül szóba, sokaknak egy tengerpart, egy hegyvidéki kirándulás vagy éppen néhány percnyi, nyüzsgéstől mentes perc jut eszükbe. Egészen másképp látja Bárdi Andrea makói rajztanár, akinek az jelenti a pihenést, ha láncfűrésszel faragja a fákat.
júl. 1
21:36
Norvégia egymilliárd eurós segélyt nyújt Ukrajnának (ATV)
Jonas Gahr Störe norvég kormányfő bejelentette pénteken, hogy hazája a következő két évben csaknem egymilliárd eurónak megfelelő segélyt nyújt Ukrajnának - közölte az MTI.
júl. 1
21:42
Sporttörténelem: Sztár-pomponlány lett a midget-szakág első, nemzeti szintű női futamgyőztese (USAracing)
Mindössze öt napig tudhatta magáénak Jade Avedisian a történelmi rekordot, mint az amerikai midget-versenyzés első...
júl. 1
21:42
Sporttörténelem: Sztár-pomponlány lett a midget-szakág első, nemzeti szintű női futamgyőztese (Racing)
Mindössze öt napig tudhatta magáénak Jade Avedisian a történelmi rekordot, mint az amerikai midget-versenyzés első...
júl. 1
21:48
Heves zivatarok, felhőszakadás és kánikula miatt is adtak ki figyelmeztetést: mutatjuk hol és milyen időjárásra kell számítani szombaton (Blikk)
A hőség, valamint a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 1
21:48
A megszállt területek felszabadításáról tárgyaltak az ukrán és amerikai katonai vezetők (ATV)
Az ukrán területek orosz megszállás alóli felszabadításáról beszélt telefonon pénteken Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál alapján az MTI.
júl. 1
21:48
Rekord részvétel a Múzeumok éjszakáján, hatalmas sikerrel zárult a 20. alkalom (Femcafe)
Idén is hatalmas sikere volt a 20. alkalommal megrendezett Múzeumok éjszakájának.
júl. 1
21:54
Hatalmas pusztítás Odesszában (HírTV)
Moszkva tagadja, hogy polgári célpontra lőttek, volna, a Kreml szerint a háború során az orosz hadsereg kerüli a civilek elleni agressziót.
júl. 1
21:54
Óvakodj ezektől a babonáktól az esküvődön (Promotions)
Manapság már nincsenek szabályok az esküvőkre, mindenki a maga kedve és ínye szerint házasodik a nagy napon. Na de mi a helyzet a népi hiedelmekkel? Persze már a babonák is olyanok, hogy azokat fogadjuk csak el, amelyik szórakoztat minket.
júl. 1
22:06
A koronavírus-járvány alatt is hirdetett vitamint vontak ki a forgalomból (Infostart)
Félrevezető volt a jelölés az "air7 tüdő vitaminja" termékeken, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kivonta a forgalomból azokat - közölte a Nébih pénteken.
júl. 1
22:06
Az óceánok védelmére figyelmezetett az ENSZ (ATV)
A világ óceánjainak védelméhez szükséges intézkedések végrehajtását fel kell gyorsítani - figyelmeztettek az óceánok védelmével foglalkozó ötnapos lisszaboni ENSZ-konferencia résztvevői pénteken elfogadott nyilatkozatukban.
júl. 1
22:06
5 bőrrákra utaló tünet, amire figyelnünk kellene! (Hamu és Gyémánt)
Ne feledd, hogy a gyanús anyajegyek nem az egyetlen jelei a bőrráknak. Mit kell még keresni?

Keresés