Nem tudják tovább tartani a színházat – ezt közölte tegnap este a Facebook-oldalán Budapest egyik legnépszerűbb független színháza. Az Átrium – gyakran kormánykritikus – darabjai teltházzal mennek, de az államtól még egyetlen forint támogatást sem kaptak az idén. 12 milliárd forintot osztott szét a kulturális kormányzat, ebből a szintén kritikus ha
Jogsértések miatt figyelmeztette a Hír TV és az FM 103.9 – A ROCK rádió szolgáltatóit a médiatanács, a Kossuth rádió médiaszolgáltatóját pedig bírsággal sújtotta – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Június 29-én elhunyt Böszörményi Gyula író, aki az Álomfogó-univerzummal és az Ambrózy báró-kötetekkel is számos hű olvasót szerzett magának. A szeretett szerzőkre a legméltóbban talán éppen olvasással lehet emlékezni, így az alábbiakban Böszörményi Gyula három olyan írását gyűjtöttük össze, amit online is tovább olvashatsz a linkekre kattintva.
Az újautó-kereskedelemi szektornak soha nem látott kihívásokkal kell megküzdenie, egyes modellek egyáltalán nem, vagy csak korlátozott számban és felszereltségben érhetők el, a szállítási idők megnyúltak és legtöbb márkánál már árgarancia sem védi a vásárlót. Két nehéz év után az idén sem lélegezhet fel az autóipar, az idei autópiac első negyedévét
„Az adatvezérelt ágazatirányítás a magyar turizmus stratégiájának egyik legfontosabb pillére, amely alapvetően határozza meg a szektor fejlődését 2030-ig, sőt várhatóan azon túl is.”
Folytatódnak a tiltakozások, miután az Egyesült Államok legfelső bírósága felülírta a Roe kontra Wade néven ismert 1973-as döntést, és eltörölte az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét. A hírességek nem csak a tüntetéseken való részvételükkel demonstrálnak, néhányan megosztották a saját abortuszuk történetét, hogy arcot adjanak annak a rendkív
Miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette azt a korábbi döntését, ami biztosította az abortusz lehetőségét az Egyesült Államokban, a Stranger Things 23 éves sztárja Jimmy Fallon műsorában beszélt saját álláspontjáról. Maya Hawke úgy érzi, személyesen is érintett a témában, hiszen a létezése anyja abortuszán múlt.
Letenné a kábítószert az a férfi, akit nyakon szúrt ismerőse Mosonmagyaróváron május végén. Azt mondja, új esélyt kapott az élettől. Drogot kért tőle a támadó, majd amikor nem kapott, dulakodás közben elővette a bicskát, és megszúrta áldozatát. Többször kellett újraéleszteni a férfit, aki most azt nyilatkozta: elvonóra jár.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 71. § (4) és (5) bekezdése és 76. §-a egyes szövegrészeit, valamint a 75. § (3) bekezdés b) pontját – tette közzé az Alkotmánybíróság honlapján.
A kormány a 2022-es és 2023-as költségvetésből 3,5 milliárd forintot különít el Ukrajna támogatására, amely összeget két célra fogják felhasználni az Oroszország által megtámadott, háborútól sújtott országban.
Érdemes észrevenni, hogy a fontosabb szereplők közül egyedül Magyarország maradt képes arra, hogy hideg fejjel értékelje a háború kitörését követő fejleményeket.
A CarGarantie éves kárelemzése egyértelműen mutatja a javítási költségek alakulását évről évre – és így azt is dokumentálja, hogy a növekedés nagy valószínűséggel folytatódni fog. A kárigények és az elszámolási összegek megoszlása tekintetében nagyfokú állandóság figyelhető meg minden adat esetében. Legtöbbször az értékek csak néhány tizedesjegyet
Az egészséges környezethez való alapjogba ütközik, ha a partvonaltól számított 30 méteres sávon belül a Balaton-törvényt megkerülő kivételes engedélyekkel épületek épülnek.
Bár az elmúlt két nyáron úgy tűnhetett, hogy a hőség alatt szabadságra ment a koronavírus, ezúttal az adatok mást mutatnak. A háború és az egyre növekvő infláció miatt a koronavírusról már hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig a kórokozó nagyon is jelen van. A WHO szakértői szerint az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma több mint háromszorosára nő
A férfit márciusban fogták el, majd az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatra vitték a nagyatádi kórházba. El akart szökni, de fennakadt az intézmény fotocellás bejárati ajtaján. Most börtönbe küldené az ügyészség. Csütörtökön pedig a székesfehérvári kórházból szökött meg a rendőröktől egy embercsempész, a moldáv férfit még keresik.
A párizsi ügyészség emberiesség elleni és háborús bűncselekményekben való bűnrészesség gyanújával nyomozást indított a Castel francia italgyártó egyik leányvállalata ellen – tájékoztatták a The Sentry nevű civil szervezet ügyvédjei pénteken az MTI-t.
Svéd Globetrotter 2050 Forrás: Volvo Truck Egymást túllicitálva kreálnak futurisztikus tanulmánymodelleket a teherautó-gyártók, legyen az másfél tonnás furgon, vagy XXL méretű járműszerelvény, akár villamoshajtással. Minden kategóriában érezhető a verseny, egyre nagyobb tempóval rohannak a jövőbe a kamiongyártók. A nagy-teljesítményű villany
Közel háromezer munkáltató jelezte eddig igényét mintegy 14 ezer egyetemista, középiskolás vakációs foglalkoztatására a bértámogatást biztosító programban. A mostanáig megkötött kétezer szerződés alapján akár július 1-től munkába állhat több mint nyolcezer diák vagy hallgató.
Szexi lányok és macsó pasik, ők az Éjjel-Nappal Budapest szereplői, akik többször bizonyították már, hogy cseppet sem szégyenlősek. Összegyűjtöttük azokat a fülledt jeleneteket, amiket a legtöbben néztek ezen a napon az elmúlt években.
Az árstopok rosszak, ezért azokat meg kell szüntetni – egyebek között erről beszélt a gazdaságfejlesztési miniszter egy csütörtök esti rendezvényen. Nagy Márton sötét képet festett a következő évekről: azt mondta, hogy a magas infláció után gazdasági visszaesés, és ezzel együtt növekvő munkanélküliség vár Európára és Magyarországra is. A minisztere
A Balaton Sound óriáskerekéhez riasztották csütörtök este a mentőket. Szemtanúk szerint az óriáskerék egyik gondolájába egyedül szállt be egy férfi, majd menet közben a magas védőkorlát feletti keskeny részen átmászott és onnan leesett. Az üzemeltetők azt mondták, ilyen eset még nem történt náluk sosem.
Július 2-án 00:00 órától tűzgyújtási tilalom lép érvénybe az egész országban. Ennek értelmében szombattól tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban, de még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban – közölte a Belügyminisztérium (BM)
„ID. AERO1 show-modellünkkel az ID.-család következő tagjára kínálunk betekintést, mégpedig egy érzelmekben gazdag, egyben kifejezetten aerodinamikus formavilágú, több mint 600 kilométer hatótávú, kiemelkedő térkínálatú és prémium-belterű autó formájában” – emelte ki Ralf Brandstätter, a Volkswagen Személyautók márka vezérigazgatója. „ACCELERATE st
Habár hazai hajtatott termesztésből származó sárgadinnyét már egy hónapja találhatunk a polcokon, a szabadföldi görög- és sárgadinnye szedése igazán most kezdődik el. A klímaváltozásnak köszönhetően a hazai időjárási viszonyok is megváltoztak, egészen szeptemberig élvezhetjük a magyar dinnyét.
A luxemburgi kormányfő meleg férjét ültették Orbán Viktor mellé a madridi királyi palotában rendezett NATO-díszvacsorán. A nyugati lapok azt találgatják, mennyire lehetett szándékos az ültetés. Szerettük volna megtudni erről a kormány véleményét is, de nem reagáltak. Mint ahogy arra sem, hogy jogerősen is kimondta a Fővárosi Ítélőtábla: a szivárván