2022. július 2. szombat

júl. 2
14:06
Vármegyék, főispánok: Kinek hiányoznak a történelmi címek? (ATV)
Meglepetést váltott ki a hazai közéletben, hogy kormánypárti képviselők alaptörvénymódosítási javaslatot nyújtottak be a vármegye elnevezés és a főispáni cím vissza­állítására. A kezdemé­nye­zés nem okozott egyértelmű lelkesedést, sokan egy terhelt múlt visszatérését látják benne.
júl. 2
14:06
Ismét van víz Solymáron (vg.hu)
Szakemberek szerint nem is volt vízhiány.
júl. 2
14:06
Szijjártó Péter: Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül (Demokrata)
Úgy tűnik, tartós lesz a háborús inflációs környezet – írta a külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 2
14:06
Vasárnap folytatódnak az időközi választások (Mandiner)
A járványhelyzet miatt több mint 160 elmaradt időközi választást kell pótolni.
júl. 2
14:06
Bejelentették: Gyöngyösi Márton a Jobbik új elnöke (Nyugati Fény)
Felszállt a füst.
júl. 2
14:06
Szijjártó Péter: Az adóemelésre továbbra is nemet mondunk (Magyar Nemzet)
Ellenezzük a globális minimumadó európai bevezetését.
júl. 2
14:08
Szijjártó: Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül (hirado.hu)
A termelő vállalatok adóterheinek növelése tovább rombolná Európa versenyképességét.
júl. 2
14:08
Horthy Miklós falujában parádézott Gulyás Gergely, hatalmas templomfelújításokat jelentett be (Nyugati Fény)
Megkezdődött a Horthy-kastély felújítása is.
júl. 2
14:08
Kocsis Máté: Magyarország biztonságából nem engedhetünk! (Magyar Nemzet)
A Fidesz frakcióvezetője a szabadkai migránsösszecsapás után fontosnak nevezte az önálló határvadász-testület felállítását.
júl. 2
14:12
Nagy-Britanniában 10 hónap után először nőtt az autógyártás májusban (hirado.hu)
A májusban gyártott járművek 22,6 százaléka elektromos volt, ami növekedés az egy évvel korábbi 19,3 százalékhoz képest.
júl. 2
14:12
Figyelem! Keressük Bochkor Gábor egyéjszakás kalandját (Ripost)
A legtöbb híresség nem szívesen vallja be, hogy volt ilyen jellegű kalandja.
júl. 2
14:12
Kórházba került Görög Zita kisfia a hőség miatt (SzMo)
A modell kisfia kiszáradhatott a nagy melegben. Zita az Instagram-oldalán azt is megosztotta, mit tanácsoltak nekik a kórházban.
júl. 2
14:12
Először és utoljára szólaltak meg Berki Krisztián barátai, ezt tervezte a celeb a halála előtt (BorsOnline)
Pénteken lett volna 42 éves.
júl. 2
14:12
Rendőrök vizsgálják a Balaton Sound óriáskerekén történt baleset körülményeit (Life)
Ahogy megírtuk, kizuhant az óriáskerékből és súlyos sérüléseket szenvedett egy fesztiválozó férfi a Balaton Soundon. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
júl. 2
14:12
Legalább öten életüket vesztették egy dél-iráni földrengésben (Magyar Nemzet)
Hormozgán tartományt három, egyenként a Richter-skála szerinti 6-osnál erősebb földrengés rázta meg.
júl. 2
14:14
Kifüggesztett koponya (Magyar Nemzet)
„Polgárháború? Hát mit jelent ez? Nem testvérháború-e minden háború az emberek között?” – kérdi Victor Hugo A nyomorultakban.
júl. 2
14:18
Szijjártó Péter üzent a francia pénzügyminiszternek (hirado.hu)
A termelő vállalatok adóterheinek növelése tovább rombolná Európa versenyképességét.
júl. 2
14:18
Ezeket a zenéket hallgatja a legtöbb magyar a YouTube-on, a Spotify-on: a rádiók kínálatába alig fértek be (Pénzcentrum)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 127 rádióadó adatait vizsgálta meg legújabb kutatásában, hogy feltárja a tavalyi év legnépszerűbb előadóit és dalait. A vizsgált rádiók összesen 94 évnyi adást sugároztak 2021-ben, amelynek nagy részét az NMHH is rögzíti - közölte a hatóság szombaton az MTI-vel.
júl. 2
14:18
„Lauren kelj fel kérlek” – dühében halálra gázolta a kamasz lányát az apa (Metropol)
Hiába kért sikítozva segítséget a 19 éves lány, apja annyira dühös volt, hogy kétszer hatott át rajta kocsival. A lány belehalt sérüléseibe.
júl. 2
14:18
Kocsis Máté is reagált a szabadkai lövöldözésre (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán azt írta: „Magyarország biztonságából nem engedhetünk!”
júl. 2
14:18
Verstappen magabiztosan vitte az utolsó edzést, Pérez második (m4sport.hu)
A Red Bull hangolt legjobban az időmérőre (M4 Sport, 15:45).
júl. 2
14:18
Egy férfinek véletlenül fizetése 268-szorosát utalták ki, azóta felmondott és eltűnt (SzMo)
Munkáltatói sehol sem tudták elérni, majd június 2-án beadta felmondását. A hatóságok azóta is keresik.
júl. 2
14:18
Tulajdonosváltás a Szombathelyi Haladásnál – Mészöly Géza: Szeretnénk beleszólni a feljutásba! (Mandiner)
A gazdasági stabilitás és az elkötelezett professzionális szakmai munka feltételeinek folyamatos biztosítása a cél a Szombathelyi Haladásnál, ezért tulajdonosváltásról döntöttek a futballklubot üzemeltető gazdasági társaság minősített többséget biztosító befolyással rendelkező tulajdonosánál, a Haladás Marketing Kft-nél, a szakmai stábban nem törté
júl. 2
14:18
Megérkezett „Magyarország leghangosabb sorozata!” (Magyar Nemzet)
Megjelent a YouTube-on Cserfalvi Töfi Zoltán és Szijártó Szupermen Zsolt vadonatúj zenei sorozata, a Hangmágusok.
júl. 2
14:18
Óriási fordulat a brit autógyártásban! (Autószektor)
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) honlapján szereplő adatok szerint májusban 62 ezer 284 autó készült, 13,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Májusban a belföldi piacra 11 134 személygépkocsi készült, 39,5 százalékkal több éves szinten, exportra pedig 51 150 autó, ami 8,9 százalékos bővülés. Ez azt jelenti, hogy a Nagy-
júl. 2
14:18
Magyar erdők jó kezekben (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar kormányzat, a magyar agrárium számít a magyar erdőkre, és számít az erdőket kezelő erdész szakemberekre – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, az Országos Erdészeti Egyesület 152. alkalommal megrendezett vándorgyűlésén a Gödöllői Királyi Kastélyban.
júl. 2
14:18
Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt Silverstone-ban (Racing)
Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett. A versenyzők fele azonnal kihajtott a pályára, míg a többiek inkább kivártak. A szél ismét megnehezítette a pilóták dolgát. Az első mért köröket az Alpine versenyzői pakolták a listára (Ocon – Al
júl. 2
14:18
Elon Musk eltűnt, majd a pápával közös fotóval tért vissza (rtl.hu)
A Twitteren igen aktív milliárdos több mint egy hétig nem hallatott magáról.
júl. 2
14:24
Ijesztő módon segíti saját szaporodását a koronavírus testünkben (Infostart)
Egyes típusú zsírok szintje a normális 64-szeresére emelkedik megfertőződést követően egy friss kutatás szerint.
júl. 2
14:24
Csúszik, de nincs késésben a magyar klímabérlet (vg.hu)
A nyár helyett az ősszel jóval aktuálisabb lehet az intézkedés bevezetése.
júl. 2
14:24
Sáfrány Emese a Balatonnál tette szét a lábait, de a mellei nagyobb figyelmet kaptak (Promotions)
Az egykori pornósztár a magyar tengernél szexizett.
júl. 2
14:24
Nem találja ki, melyik rajongói oldalhoz csatlakozott Havas Henrik (Mandiner)
„Végre jó helyen” van – üdvözölték.
júl. 2
14:24
Szijjártó visszavakkantott az Orbánt kritizáló francia miniszternek (Nyugati Fény)
Hűséges pincsikutyája sietett a miniszterelnök védelmére.
júl. 2
14:24
Csak az a fontos, hogy jöhet a világbajnoki selejtezők harmadik köre (Magyar Nemzet)
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány is elismeri, ezúttal nem a jobb játék döntött.
júl. 2
14:26
Súlyos csapás: egy nap alatt három ukrán zászlóaljat roppantottak meg az oroszok (vg.hu)
Liszicsanszk mellett óriási veszteségeket szenvedtek el az ukránok.
júl. 2
14:26
Hont András: Vona gyöngyösi volt (Mandiner)
Gyöngyösi Vona lenne.
júl. 2
14:26
Hatalmas vihar csapott le Lengyelországra péntek éjszaka (Magyar Nemzet)
Többen, köztük gyermekek is megsérültek és ideiglenesen 46 ezer háztartás maradt áram nélkül.
júl. 2
14:30
Szijjártó Péter: Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül (Infostart)
Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül a háború és a szankciók miatt, úgy tűnik, tartós lesz a háborús inflációs környezet - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
júl. 2
14:30
Brutális cápatámadás történt a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén (Blikk)
68 éves nyugdíjas nő vesztette életét Egyiptomban, miután megtámadta egy cápa.
júl. 2
14:30
Miért éri meg komposztálni, és mi kerüljön a komposztálóba? (Agroinform)
Mi kerüljön a komposztálóba? Mi nem kerülhet bele? Mikor térül meg a befektetett energia?
júl. 2
14:36
Újra van víz Solymáron (ATV)
Szombat reggel Solymár minden részén volt és jelenleg is van víz - jelentette be Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatóján.
júl. 2
14:36
Szijjártó visszavakkantott az Orbánt kritizáló francia miniszternek (Nyugati Fény)
Hűséges pincsikutyája sietett a miniszterelnök védelmére.
júl. 2
14:36
Két Imsa versenyzőt is próbaidőre helyeztek a rommá tört Gt3 miatt (Racing)
Az IMSA felfüggesztett eltiltást adott Fabio Scherer és Dylan Murry LMP2-es pilótáknak, amiért balesetet okoztak Watkins Glenben. Az incidens Watkins Gleni 6 órás utolsó szakaszában történt, amitől a Jeff Westphal által vezetett 39-es rajtszámú CarBahn with Peregrine Racing Lamborghini Huracan totálkárosra tört. Az IMSA döntése alapján Scherer és M
júl. 2
14:36
Rengeteget spórolnak a villanyautós Uber sofőrök (Villanyautósok)
A mai benzinárak mellett már nagyon számolgatni sem kell.
júl. 2
14:36
Átlagosan negyedmillió forintot szánnak nyaralásra a magyarok (rtl.hu)
A lezárások után egyre többen akarnak nyaralni.
júl. 2
14:42
Leleplezzük, ez a jó házi fagyi titka (Metropol)
Könnyen nyalható, lágy, de nem túl levegős és selymes – ilyen a jó fagylalt. A gombócok árának drasztikus emelkedése miatt egyre többen kísérleteznek az otthoni fagyikészítéssel. A szakértő szerint idén rekordévet zárhatnak a hűsítő édességek alapanyaggyártói.
júl. 2
14:42
Mindössze két egyszerű pontban összefoglalható, mi a boldog és hosszú élet titka: az egész csak rajtad múlik (Femcafe)
A kék zónák a világ azon területei, ahol az emberek jelentősen hosszabb ideig élnek. Ezeken a területeken a világ más részeihez képest sok 100 éves és még annál is idősebb ember él.
júl. 2
14:42
Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke (SzMo)
A párt azért választott új elnököt, mert Jakab Péter korábban lemondott a posztjáról.
júl. 2
14:42
Gyöngyösi Márton lett a Jobbik új elnöke (rtl.hu)
A párt EP-képviselője váltja Jakab Pétert.
júl. 2
14:48
1,4 milliárd euróval csökken a Magyarországnak járó vissza nem térítendő Eu-s támogatás (Blikk)
1,4 milliárd euróval csökken a Magyarországnak járó vissza nem térítendő támogatás az EU járvány után gazdaságélénkítő alapjából.

Keresés