Nagy területen, közel száz hektáron égett a fenyőerdő a Bükkben pénteken, hajnalra sikerült eloltani a lángokat. Lakott területet nem veszélyeztetett a tűz, de a kár óriási.
Nagyon tanulságos történetről számol be a brit Daily Mail. Egy magát liberálisnak valló szülő személyes beszámolója alapján mutatja be a brit állami iskolákban uralkodó állapotokat. A tananyagot áthatja a gender ideológiai és a politikai részlehajlás, a felvilágosító órákon pedig megjelenik az LMBTQ-lobbi.
Egyre több csapat választja a Red Bull által év eleje óta járt utat az autókoncepciójával. A magára maradt Mercedes sem tartja kizártnak az irányváltást.
Nagy területen, közel száz hektáron égett a fenyőerdő a Bükkben pénteken, hajnalra sikerült eloltani a lángokat. Lakott területet nem veszélyeztetett a tűz, de a kár óriási.
Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a kiművelt emberfő, versenyképes tudású, a világra nyitott, hazáját szerető, szorgalmas fiatalokra van szüksége az országnak ahhoz, hogy ne csak szemlélője, hanem alakítója is lehessen a jövőnek – írta Novák Katalin a Facebook-oldalán szombaton.
Potenciálisan veszélyes aszteroida tart a föld felé – vasárnap érkezik a bolygó közelébe. A jelenséget az űrkutatók csak viszonylag későn, májusban vették észre.
Nem tartja kizártnak a Tour de France versenyigazgatója, hogy a francia kerékpáros körverseny egyszer Magyarországról induljon el, ugyanakkor jelezte: egyelőre nincs magyar jelentkezés.
Magyarország egyik legfontosabb erőforrása a kiművelt emberfő, versenyképes tudású, a világra nyitott, hazáját szerető, szorgalmas fiatalokra van szüksége az országnak ahhoz, hogy ne csak szemlélője, hanem alakítója is lehessen a jövőnek - írta Novák Katalin a Facebook oldalán.
Hangsúlyozta: a tagság arra vágyik, hogy a nyugtalanság időszakát követően újra építkezzen a Jobbik. Hozzátette, mivel ma "Magyarországon nincsen valódi nemzeti és valódi konzervatív párt a politikai palettán", egy ilyet kíván vezetni és építeni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nem sikerült túl jól a Red Bull számára a Brit Nagydíj első napja, a második edzésen Verstappen negyedik, Pérez csak nyolcadik lett. Ezenkívül a Ferrari gyorsabbnak tűnt a rövid és hosszú etapokon is, de a Red Bull legnagyobb problémája talán nem is ez volt. „Nem volt egy jó edzés” – nyilatkozta Pérez még pénteken. „A
A kórháztól tudta meg a család, hogy 13 éves kisfiuk életét vesztette, 15 éves kislányuk pedig élet-halál közt lebeg. A gyerekek a Borsod megyei Ormosbányán éltek családjukkal, nyári munkaként mentek Fejér megyébe gyümölcsöt szedni. Édesapjuk azt mondta az RTL Híradónak, hogy gyerekei nem tudtak úszni.
Itt az ideje, hogy felálljon egy önálló határvadász testület, ami kizárólag a határvédelemmel foglalkozik - kommentálta a szabadkai erdőben történteket a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebookon.
Gyermekeink épülésének, fejlődésének biztosítása mindennapi feladatunk. Mesét mondunk, játszunk velük, és óvodába, iskolába kísérjük őket. A köznevelés felelős a gyermekek testi, lelki és értelmi fejlődésének lehető legmagasabb szintű kibontakoztatásáért. Ezért nem mindegy az oktatás minősége, amely közvetlen hatást gyakorol gyermekek és családok é
Az MNB megvizsgálta a hazai elektronikus fizetési szokásokat, a felmérésük szerint 2020-ban már a felnőtt lakosság 80 százaléka vette igénybe az elektronikus fizetési lehetőségeket. A részletes elemzés szerint egy jól körülhatárolható csoportnak igenis az elektronikus fizetések árazásával van baja, azaz túl drágának tartják a banki szolgáltatást, e
Az ukrán büdzsé bevételei legfeljebb a kiadások harmadát fedezik, ugyanis a hadsereg szükségleteire havonta 100 milliárd hrivnyát (1288 milliárd forint) fordít az ország.
Pillanatok alatt elkészül, erre esküszik most Hailey Bieber, Bella Hadid - és egyébként a komplett Instagram -, és csak kicsit kell változtatnod az eddigi technikádon, hogy tökéletesen kivitelezhesd a napcsókolta pirosítást.
Cambridge hercegnéje nagyon szeretné, ha Harry herceg meghívást kapna minden olyan közös bulira, amelyet neki és férjének, Vilmos hercegnek terveznek a 40. születésnapjuk alkalmából. Királyi szakértők szerint Kate Middleton mindent megtesz, hogy segítsen férjének és Harry hercegnek a nézeteltéréseik rendezésében.
A BMW iX3 pontosan arról győzi meg a laikust, hogy milyen egy igazán jó villanyautó. Tágas, gyors, elegáns, takarékos, okos és képes elmenni legalább 400 kilométert egy teli töltött akkumulátorral. Hogy néz ki? Jót tett a ráncfelvarrás az X3/iX3 sorozatnak: a kocsi karakteresebb a megnövelt méretű vese alakú hűtőrácsnak, a 10 milliméterrel keskenye
Igen, még mindig a régi lemez: de akárhány cikk is születik évente, sokaknak még mindig nem sikerült felfogni, hogy a tűző napon nem hagyunk senkit az autóban, legyen az gyermek, vagy állat! Már egy napsütéses tavaszi napon is pokoli lehet beszállni a kocsiba, de a mostani 30-35 fokban egyenesen életveszélyes a tűzforró autóban tartózkodni.