A fiatal férfi a fenyegetések hatására olyan pánikrohamot kapott, hogy kórházba kellett szállítani. Ott a vizsgálatok kimutatták, hogy tényleg komoly a baj.
Ez év júniusától Szilágyi Csaba felel a Dreher termékek értékesítésével összefüggő feladatokért. Az új vezető széleskörű magyarországi és nemzetközi tapasztalatokkal bír ezen a szakmai területen, a Dreherhez a Jacobs Douwe Egberts amszterdami központjából érkezett.
Szombaton jelentették be, hogy mostantól nem mindenki tud 480 forintért tankolni: a kormányrendelet szerint ugyanis szombat dél óta csak a magántulajdonú, a mezőgazdasági gépjárművek és a taxik élhetnek az olcsóbb üzemanyaggal. Ez pedig egyenes út ahhoz, hogy az emberek elkezdjenek kiskapukat keresni, kijátszani a rendszert. Az első dolog pedig, am
Rúzsa Magdi először lép fel idén, Majka pedig ráadás koncertet ad a Plázson, de lesz szerelemcsütörtök és habparty és még egy Budapest Bár koncert is befér a siófoki hétvégébe, sok más mellé. Sűrű lesz az élet a Plázson augusztus első hétvégéjén.
„Elfáradtam. Békességre vágyom. Teljességre. Nem akarok többé haragudni. Most lélekben megölelem, megcsókolom az arcukat, és elengedem mindannyiukat, akik olyan sokat bántottak engem. Az élőket is, nem csak a holtakat.” Transzgenerációs traumák, amiket csak azzal lehet feloldani, ha az ember megtalálja a szívében a megbocsátást. Olvasónk vallomása.
Súlyosabb büntetést kér az ügyészség arra a román orvosra, aki még 2016-ban féltékenységből lőtte le volt szeretőjét és annak férjét Nyíregyházán. A történteket az áldozatok gyerekei is végignézték. Az anya meghalt, férje túlélte a támadást. A Nyíregyházi Törvényszék már elsőfokon is életfogytiglanra ítélte a vádlottat, a márciusi ítélet szerint le
Kisebb népharag bontakozott ki egy tizenegy emeletes pestszentlőrinci panelházban, mert a lift két hete nem működik, és egy hétig még biztosan nem is indul újra. Az idős lakóknak kínszenvedés fellépcsőzniük a magasabb emeletekre, de például a kismamáknak sem egyszerű babakocsi felcipelése.
Az ember evolúciósan az édeset kedveli. Az édes ételek – mint a gyümölcs vagy a méz – fontos energiaforrást jelentettek őseink számára. A modern világban azonban az édesített élelmiszerek könnyen elérhetők, nagyon olcsók és széles körben reklámozzák is őket. Ma már túl sok cukrot fogyasztunk, ráadásul ezek mind hozzáadott cukrok, nem a természetben
Több száz embert még keresnek, miközben menteni is próbálnak a Nemzeti Gárda katonái. Az árvíz sújtotta területekre csak csónakkal vagy helikopterrel lehet bejutni. Az amerikai elnök szövetségi segítséget ígért az államnak.
A Népszava cikke szerint látványosan nő az elektromosroller-balesetek száma. Az ilyen eszközökre most egymásnak ellentmondó szabályok érvényesek, csak egy biztos: aki ittasan vezeti, büntethető. Az elektromos rollerekre vonatkozó KRESZ-módosításon két éve több minisztérium is dolgozik, eddig eredménytelenül.
Azok, akikkel egy háztartásban kisgyermekek is élnek, kevésbé vannak kitéve a súlyos koronavírus-fertőzés kockázatának, mint azok, akik családjában nincsenek kisgyermekek.
A Velencei-tó vízállása 2022. július 30-án 10 órakor érte el Agárdnál az abszolút rekordot jelentő 62 centiméteres vízállást, amire a hiteles mérések 1939-es kezdete óta nem volt példa. A tó ma reggeli vízállása 61 centiméter volt - tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden.
Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: 0,8 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,5 százalékkal a svájci frank ellenében.
A kisállat-utaztatásra is léteznek egységes Európai Uniós szabályok, a különböző országok pedig speciális feltételeket is előírhatnak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a kutyák, macskák és görények külföldi utaztatásáról.
Spanyolország 400 eurós, közel 160 ezer forint havi támogatást biztosít a rászoruló ukrán menekülteknek - olvasható a befogadásért, társadalombiztosításért és migrációért felelős minisztérium honlapján kedden megjelent közleményben.
Lassan egy hete lázban tartja az internetet Marics Peti és Tóth Andi románca, ám eddig mindenki csak találgatott, hogy átverésről van-e szó, avagy valóban dúl köztük a szerelem. Most végre kiderítettük az igazságot: valóban egy párt alkotnak!
Veres Mónika Nika kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy mit élt át Majka és Curtis mellett a színpadon és arról, mit írt a botrány után Curtisnek.
Ma elindult az első gabonával teli hajó Ukrajnából, Oroszország tovább használja a nukleáris háborús retorkát, az ír elnök felesége politikai viszályt szított. Ezek is történtek az elmúlt órákban.
A hivatásától örökre eltiltott egykori sztárügyvéd, dr. Ruttner György újra hallat magáról. Egy asszony az állítja, az exjogász jelenleg egy kilencgyerekes családdal vitázik a háza bérlésén.
Osztatlan közös tulajdon, aszálykár-bejelentés, új vetésváltási szabályok, magnézium-lombtrágyázás, ciroktermesztés. Az Agroinform.hu júliusi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója.
Fuvarozó szervezetek szóvá tették Gulyás Gergelynél, hogy nem csak a taxisok számára meghatározó az üzemanyagár, hanem a közúton szállító cégek, buszos vállalkozások számára is az. Nem értik, hogy miért különböztet meg közel azonos költség-szerkezetű szállítási tevékenységeket a kormány. A közúti fuvarozók április óta piaci áron tankolnak. A taxiso