A kortársak és a magyar rock-szcéna következő generációinak képviselői szólaltatnak meg a legendás együttes legendás dalait augusztus 12-14. között az Omega Parkban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az IndyCar nyilvánosságra hozta, hogy Alexander Rossi győztes autóján két szabálysértést is megállapítottak az indianapolisi verseny után. Rossi a 85 körből 44-et vezetett, és ezzel megszerezte pályafutása nyolcadik IndyCar-győzelmét, és több mint három év után az elsőt. A múlt szombati futam utáni technikai ellenőrzést követően azonban kiderült, h
Néha nemcsak mi tudunk kiakadni a fogorvostól, de ők is tőlünk. Hét fogorvos mesélt őszintén az eddigi legdurvább esetéről, amivel munkája során találkozott.
Van, aki szerint meg sem lett volna szabad hívni a dallasi Konzervatív Politikai Cselekvés Konferenciára, közönsége mégis ünnepelni fogja a magyar idő szerint csütörtök este színre lépő Orbán Viktort. Az amerikai közvéleményt felpiszkálta a magyar miniszterelnök, az érdeklődés középpontjában azonban sokkal inkább a hallgatósága áll, mint ő maga.
Hiába nőtt a kereslet Európában az élő bárányokra és emelkedtek az értékesítési árak, ez nem kompenzálja a gazdák többletköltségeit, amit az idén az aszály és az energiaár-emelkedés tovább növelt.
Borics Ádám mesebeli utat tett meg a Bellator pehelysúlyú világbajnoki címmeccséig, a Heves megyei Sirokról indult küzdősportoló mindent egy lapra feltéve jutott el a kevert harcművészetek (MMA) második legnagyobb szervezeténél a csúcs kapujába.
Közeledik a határidő, amely kisiklathatja az Andretti Forma-1-be történő belépési terveit. A McLaren korábbi versenyzője, Michael Andretti keményen dolgozik azon, hogy zöld utat kapjon egy új amerikai F1-es csapat induláshoz, de komoly ellenállásba ütközik néhány meglévő istállónál. Amikor a Forma-1-es tervek állásáról kérdezték, az Andretti Autosp
Az elmúlt években több olyan új jogorvoslati eszköz is megjelent a magyar jogrendszerben, amelyek adott esetben adóügyekben is alkalmazhatóak: ilyen például a Kúria döntése ellen benyújtható jogegységi vagy alkotmányjogi panasz, illetve uniós jogsértés esetén a kötelezettségszegési eljárás. Sokszor megfeledkeznek továbbá az adózók az adóhatósági sz
Az igazi roham még várat magára a lakásbérleti piacon, de augusztusban és szeptemberben a vártnál jelentősebb keresletnövekedés várható a szabad bérlemények iránt. A leendő bérlőknek és bérbeadóknak is jól jöhet ez a szusszanásnyi idő, hiszen több változásra is fel kell, hogy készüljenek, mivel a koronavírus járvány lecsengésével már valamelyest át
A blue chipek között vegyes volt a hangulat, a Mol és az OTP árfolyama emelkedett, a Richter és a Magyar Telekom viszont mínuszban fejezték be a napot.
Igaz, a hír még tavaly ősszel látott napvilágot, ám a magyar Sommelier Szövetség invitálására a közelmúltban a Molinári Kávézóban a 2021-ben borfelismerő világbajnoki címet szerzett magyar csapat tagjai tartottak beszámolót a versenyről, valamint a részvevők is bekapcsolódhattak egy tesztelő feladat megoldásába.
A klímaváltozás hatására egyre gyakrabban várható egyszerre hőség és szárazság, ha nem mérsékeljük a globális kibocsátásokat. Ez azt jelenti, hogy a világ népességének 93-95 százaléka a jelenlegi száraz és forró események számának több mint kétszeresét fogja tapasztalni a 21. század végére - hívja fel a figyelmet Kis Anna meteorológus, az Eötvös Lo