2022. augusztus 4. csütörtök

aug. 4
6:06
Vettel megnevezte az Aston Martin gyengeségét (Racing)
Sebastian Vettel elmondta, mit tart idén az Aston Martin legfőbb gyengeségének az amúgy igencsak nehézkes szezonjukban. A silverstone-i alakulat jelenleg a kilencedik helyen áll a tíz csapatos világbajnokságban, csak a Williamset előzik meg. Az eredményeik ugyanakkor mostanában javultak, több pontot gyűjtöttek az elmúlt négy versenyen az Alfa Romeó
aug. 4
6:12
Rekord eredmény várható a MOL-tól - íme egy elemzés (ProfitLine)
A MOL augusztus 5-én teszi közzé a második negyedéves eredményét. A várható számokról az Erste Investment szakértői készítettek egy átfogó képet.
aug. 4
6:12
Ráléptek a fékre a magyarok a hiteleknél: brutálisan felszökött a kamat, és ez csak rosszabb lesz (Pénzcentrum)
Mindhárom nagy hitel jegyzése visszaesett júniusban, így tehát úgy tűnik, hogy a magyarok máris ott spórolnak, ahol tudnak, és nem rángatják magukat újabb adósságba. A folyamatos kamatemelések miatt ráadásul elképesztően megdrágultak a személyi kölcsönök, van olyan banki ajánlat, amely már 20 százalék feletti THM-mel kínál 3 millió forint kölcsönt.
aug. 4
6:12
Nem érkezik több szénszállító hajó Hawaiira (NRGreport)
Az utolsó szénszállító hajó is elhagyta Hawaii partjait és ezzel egy új korszak kezdődik az államban. Szeptemberben bezár az utolsó szénerőmű, az AES Hawaii, amely a sziget villamosenergiájának legjelentősebb forrása. Az állam komoly ambíciókkal rendelkezik, ugyanis 2045-re el akarják érni a teljes kibocsátásmentességet.
aug. 4
6:15
Jól tartotta magát a vendéglátás, aztán jött a feketeleves – és még nincs vége (Infostart)
2019-hez képest 3500-zal kevesebb vendéglátó egység működik Magyarországon. A bezárni kényszerült üzletek harmada Budapesten üzemelt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt újabb bezárások jöhetnek.
aug. 4
6:18
Sokan keresnek rezsicsökkentő termékeket a Vaterán (Márkamonitor)
A szokásos nyári slágerektől jócskán eltérő termékekre keresnek rá a Vaterán a látogatók: a rezsicsökkentés megváltozásának július 13-i bejelentését követő napokban a cserépkályha és a sparhelt szavak kerültek a 10 leggyakrabban beírt keresőkulcsszó közé.   Top 10 keresés a Vatera.hu oldalon 2021. 30. hetében: Top 10 keresés a Vatera.hu oldalon 202
aug. 4
6:18
Rezsicsökkentés: meddig maradnak a jelenlegi árak? (Tiszta Jövő)
Kevesen tudják, hogy a jelenlegi rezsiárak meddig vannak érvényben.
aug. 4
6:18
A Baywatch 54 éves sztárja úgy néz ki most bikiniben, mint egy vadító tini – válogatás (Promotions)
Rába Tímea közben a 19 éves lányával együtt vetkőzött le.
aug. 4
6:18
Versengenek a bankok a váltani kényszerülő katásokért (Bank360 blog)
A szeptembertől katájukat vesztő bt.-seknek és egyéni vállalkozóknak nemcsak új adózási formát kell választaniuk, hanem sokuknak új bankszámlát is. Megnéztük, melyik bank mivel csábítja őket.
aug. 4
6:18
Tanácsok rendteremtéshez a gyerekek mellett – erre is jó a minimalista otthon (egy.hu)
Bár kisgyerekes szülőként a nappaliban szétdobált játékokból nem csinálok problémát, az állandó kupleráj és az össze-vissza hányt kacatok láttán biztos nagyokat nyelnék. Szerencsére, ritkán néz így ki a házunk: elmesélem, mi az én titkom.
aug. 4
6:18
Tűzifahelyzet: emelkedő árak, de lesz-e elég fa az országban a fűtési szezonra? (Forbes)
.
aug. 4
6:24
Katakérdések – főállású vállalkozó vagy sem? (Adózóna)
A szeptember 1-jén hatályba lépő új katatörvényt a szakportálok (és persze nem csak azok, de a gyakorlat szempontjából mégiscsak ezek a mérvadók) részletesen bemutatták. Ugyanakkor – noha az elemzők többsége szerint „egyszerű” jogszabályról van szó – a gyakorlati alkalmazás során néhány kérdés mégis tisztázásra vár, melyek egy része a főállású egyé
aug. 4
6:24
A Gazprom nagyon sajnálja, de nem tudja helyreállítani az Északi Áramlat 1. turbináját (ATV)
Nem lehet visszaszállítani Oroszországba az Északi Áramlat-1 gázvezeték turbináját a nyugati szankciók miatt - közölte az MTI a Gazprom nyomán szerdán.
aug. 4
6:24
Megbolygathatja az amerikai közéletet Orbán Viktor dallasi fellépése (444.hu)
A magyar kormányfő nyitja meg a CPAC konzervatív nagygyűlést csütörtökön - Donald Trump árnyékában. Migráció, gender és béke lesz napirenden.
aug. 4
6:24
Nagyon erős kompakt okostelefon jelent meg (GSMring)
Az Asus a napokban hivatalosan is bemutatta a legújabb kompakt méretű okostelefonját, az Asus Zenfone 9 okostelefont. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. Az Asus az utóbbi időszakban egyre jobban odafigyel a felső kategóriás termékeire és több választási lehetőséget kínál nyújtani és olyan réseket betölteni a piacon, amit még lehet. Ilyen a kompakt
aug. 4
6:24
A versenyzőket nem tudták, így kitiltanak mást a Finn Rallyról (Racing)
Az orosz és fehérorosz zászlókat kitiltják a Finn Rallyn, azokat sem a versenyzők, sem pedig a nézők nem használhatják a hétvégi rendezvényen.  A Finn Rallyn bár az orosz versenyzők rajthoz állhatnak, azonban nemzeti zászlójukat nem használhatják a hétvégén, ahogy a fehérorosz lobogókat is kitiltják.  A tiltás a verseny által érintett minden terüle
aug. 4
6:24
Gyéríthető a hód Magyarországon (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrárminisztérium új rendelete augusztus 1-jével módosítja a védett és fokozottan védett állat- és növényfajokról szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet egyes paragrafusait. A rendelet értelmében az eurázsiai hód „(…) az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése (…) érdekében" riaszthatók, gyéríthe
aug. 4
6:24
Újabb Jaguar I-Pace égett ki (Villanyautósok)
Ez már a negyedik ismert tűzeset.
aug. 4
6:26
Gazprom: Nem lehet visszaszállítani az Északi Áramlat 1 turbináját a szankciók miatt (444.hu)
Putyin szerint a turbinának nincs meg minden papírja.
aug. 4
6:27
Itt tartunk - Kész az első "szintetikus embrió" (Infostart)
Először alkottak egérőssejtekből "szintetikus embriót" tudósok.
aug. 4
6:30
Márki-Zay Péter bejelentette, hogy Hódmezővásárhelyen sem lesz tűzijáték (444.hu)
A hódmezővásárhelyiek megszavazták.
aug. 4
6:30
Felvásárol egy beszállítót a Nikola (autopro)
Ezzel a lépéssel biztosítanák az akkumulátor-ellátásukat.
aug. 4
6:30
Medvegyev posztolta, majd törölte: Grúzia és Kazahsztán lesz a következő (Mandiner)
Az oroszok azt állítják, hogy a volt orosz elnök közösségi oldalát feltörték.
aug. 4
6:32
„Levágtuk a lábunkat” – Németország vergődéséről beszél Roland Tichy a Mandinernek (Mandiner)
„A németek most európai szolidaritást akarnak, a szolidaritás pedig szépítve mindig azt jelenti, hogy szegény vagyok, ezért elveszek öntől valamit.” A liberális-konzervatív Tichys Einblick lap alapító-szerkesztőjét a média elfogultságáról, a német energiaválságról, a CDU bukdácsolásáról és Magyarország uniós helyzetéről is kérdeztük.
aug. 4
6:36
Óbudán méreg folyik a Dunába (AQUA)
A Duna nagyon alacsony vízszintjének köszönhetően, ismét látványos, ahogy a rákkeltő mérgek csorognak a Dunába a volt Gázgyár területéről Óbudán. Négy éve, 2018-ban kimérték, hogy egyes rákkeltőnek minősített szennyezőanyagok több százszorosan, más súlyos mérgek pedig több ezerszeresen haladták meg a talajvízre megengedett határértéket – írták a Gr
aug. 4
6:36
Elszabadulhatnak a hazai földbérleti díjak a drágulási hullám miatt (Növekedés)
Elszabadulhatnak a földbérleti díjak a hazai mezőgazdaságban, mert a terménypiaci drágulás a haszonbérleteknél is felhajtja az árakat. Elsőként azok a gazdálkodók szembesülhetnek a drágulással, akiknél a bérleti díj a gabona – jellemzően a búza – piaci árához igazodik, vagy a szerződések lehetőséget nyújtanak a haszonbérleti díjak éves felülvizsgál
aug. 4
6:36
Orosz állami tévé: Engedjük szabadon a Kreml hiperszonikus rakétáit! (Mandiner)
Vlagyimir Szolovjov orosz televíziós műsorvezető szerint ideje bevetni a félelmetes Sarmatokat és Poseidónokat.
aug. 4
6:42
Időjárás: pusztító forróságra készülhetünk, 16 megyére adtak ki figyelmeztetést (Blikk)
Fokozódik a kánikula, ezzel együtt sajnos az aszály is. Szombaton érkezhet némi változás.
aug. 4
6:42
Indul az Omega együttes életműsorozata (Infostart)
Elindítja az Omega együttes életműsorozatát a GrundRecords. A legendás zenekar felvételeinek sorát nyitó CD-ken az első, 1968-as nagylemezt megelőző időszak kislemezei, rádiófelvételei szerepelnek.
aug. 4
6:42
Három katona meghalt Karabahban, az EU az ellenségeskedés azonnali beszüntetésére szólított fel (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 4
6:42
Ismét itt a kánikula, a hétvégén csak fokozódik a hőség (rtl.hu)
Pénteken és szombaton 37-38 fok várható, enyhülés talán hétfőn lesz.
aug. 4
6:48
Csercseszov értékelt a Fradi döntetlenje után, Botka nyilatkozata pedig megint mindent vitt (Blikk)
A Ferencváros 1–1-et játszott idegenben az azeri Qarabag együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén. A Fradi orosz vezetőedzője úgy látja, a visszavágó előtt azonos a két csapat továbbjutási esélye.
aug. 4
6:48
Brutális hőség jön, kiadták a riasztást (ATV)
Korábban mi is megírtuk, hogy Müller Cecília harmadfokú hőségriasztást rendelt el csütörtöktől, szombat éjfélig.
aug. 4
6:48
Gyengül vagy erősödik majd a dollár? (Azenpenzem)
Miközben az egész világon az inflációval küzdenek a jegybankok, idén nemcsak feleződhet a világgazdaság növekedési üteme, hanem a stagfláció veszélye is erősen növekedett. A dollár nagyot erősödött az ukrajnai háború kitörése óta, amit a FED kamatemelései is hajtottak. A folytatás attól függ, hogy az inflációs vagy a stagflációs veszély irányítja-e
aug. 4
6:48
Születésnapi partival ünnepli meg a South Park elmúlt 25 évét a Comedy Central (Márkamonitor)
Augusztus 5-én Budapest szívében elevenedik meg Colorado idilli városkája, így bárki találkozhat a szókimondó sorozat kulcsfiguráival, egy szelfi-gép segítségével pedig összeállhatnak egy kép erejéig a főhősökkel.   1997-ben indult a Matt Stone-Trey Parker alkotópáros ma már legendás és világszerte több millió rajongóval rendelkező rajzfilmsorozata
aug. 4
6:48
Magyarországon gyorsabban veszítenek értékükből az autók (Igényesférfi.hu)
Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy egy márkaszalonból kiguruló, vadonatúj autó már az első megtett méter után jóval kevesebbet ér, évekkel később mégis sokaknak okozhat meglepetést, hogy a nemrég komoly összegért megvásárolt autó használtpiaci értéke csupán töredéke az eredeti vételárnak.
aug. 4
6:48
Észvesztően nehéz kvíz: 5 kérdés nagyon meg fog izzasztani, mehet? (Promotions)
Vajon több is nehézséget fog okozni?
aug. 4
6:48
a könyvelők többsége árat emel a katából kilépőknek (KKV Magazin)
A könyvelők átlagosan 5-20 ezer forintos áremeléssel terveznek a katából kilépő, tevékenységüket átalányadózásban folytató ügyfeleik kapcsán, derült ki a Billingo által elvégzett online felmérésből. A kutatásban megkérdezett könyvelők mindössze felének van tapasztalata az átalányadós vállalkozókkal, és bár a jelenlegi helyzetre való tekintettel sok
aug. 4
6:48
A Siemens támogatásával épül a világ legnagyobb szuperkondenzátor gyára (newtechnology.hu)
A Skeleton Technologies és a Siemens messzemenő technológiai partneri együttműködésre lépett, hogy teljesen automatizált, digitális gyártási technológiát fejlesszen, tervezzen és vezessen be szuperkondenzátorok gyártásához Németországban. Az együttműködés a szuperkondenzátorok tervezésétől kezdve a gyártáson át a szolgáltatásokig a Skeleton teljes
aug. 4
6:48
Ilyen lesz tízezrek élete a budai rozsdaövezetben (Forbes)
Négycsillagos szálloda, ovi a Mol üzemeltetésében és zöldítés minden mennyiségben. A jelige: 15 perces városnegyed. Mi fog történni a Garancsi-féle budai gigafejlesztés következő nyolc évében?
aug. 4
6:48
Robotizált töltőket tesztel a Ford (Villanyautósok)
Az automatikus töltés az önvezető autók elterjedésének egyik alapfeltétele.
aug. 4
6:48
A Farmoson négyfelé szakadt gólya csak a jéghegy csúcsa – százezres számban pusztulnak a madarak évről évre (rtl.hu)
Évente nagyjából 260 ezer madár pusztul el Magyarországon. Közülük sokan elektromos oszlopokon vagy vezetékeken, illetve ezek miatt halnak kínhalált. A megoldás annyira drága lenne, hogy a lehetősége inkább csak elméleti. Tenni mégis lehet és kell is, a közösségi médiás méltatlankodás önmagában semmire sem elég.
aug. 4
6:54
Oroszoknak orosz kóla (Infostart)
Orosz kólagyártó igyekszik betölteni a multik kivonulása után hagyott űrt
aug. 4
7:00
Hatalmas áttörés a transzplantációs gyógyászatban (ATV)
Amerikai tudósok részlegesen újraélesztették disznók szerveit egy órával az állatok halála után, a kísérlet áttörést hozhat a transzplantációs gyógyászatban - írta a BBC brit közszolgálati médiatársaság szerdán. Az eljárás révén megnőhet az átültetésre alkalmas szervek száma, és emberekre alkalmazva az orvosoknak több idejük marad az életmentésre.
aug. 4
7:00
Könyvtilalmat oldottak fel a New York-i börtönökben (Könyves Magazin)
Könyvtilalmat oldottak fel a New York-i börtönökben
aug. 4
7:00
Akkora baleset történt tegnap az M80-ason, hogy még az éjjel is tartottak a helyreállítási munkálatok (Autószektor)
Egy embert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, többen súlyos sérülést szenvedtek – közölte Seffer Lilla. A baleset 15 óra előtt történt, a rendőrök teljes szélességében lezárták az autóutat, a forgalmat a 8-as számú főútra terelték. Még az éjszaka is tartottak a helyreállítási munkálatok az M80-as autóút balesettel érintett sz
aug. 4
7:00
Bayer Zsolt nekiment Lakatos Márknak: Viszek neked egy kis fűtőtestet, meg ne fagyj nekem vajúdás közben! (rtl.hu)
A kormánypárti publicistának nem tetszik, hogy a rezsiemelés miatt a stylist Orbán Viktort kritizálta.
aug. 4
7:03
Durva időszak jöhet a háborúban - ki ölte meg a hadifoglyokat? (Menedzsment Fórum)
Látványosan nem akarják helyrehozni az Északi Áramlat gázvezetéket az oroszok - közben a háborús helyzet eszkalálódását jósolja a szakértő. 162 napja tart a háború.
aug. 4
7:03
Jön az orosz kóla, brutális lesz (Piac és Profit)
A Pepsi és a Coca-Cola kivonulása után keletkező űrt egy helyi cég próbálja betölteni a 9 milliárd dolláros orosz üdítőital-piacon. A Csernogolovka nevű cég jelentősen növelte kapacitásait idén, és pár éven belül 50 százalékra tornázná fel piaci részesedését - közölte a Reuters a cég ügyvezetőjére hivatkozva.
aug. 4
7:06
Erre hivatkozva nem indítja újra az olajszállítást Oroszország az Északi Áramlat-1-en (Infostart)
A szankciók miatt nem tud közlekedni egy megjavított eszköz.

Keresés