Az elmúlt héten hullott csapadék hatására beindult a parlagfű intenzív virágzása. A Nyugat-Dunántúlon már a parlagfű pollen koncentrációja elérte azt a kritikus szintet, ami a súlyos allergiában szenvedőknél már tüneteket okoz.
A Finn-rali csütörtök este kezdődött egy városi szuperspeciál szakasszal, de az igazi verseny pénteken indult a roppant gyors, erdei murvás pályákon Jyväskylä közelében. Ott Tänak már a pénteki első gyorsaságin átvette a vezetést csapattársától, és aztán már ki sem engedte a kezéből egészen a nap végéig. Az észt már kétszer győzött itt korábban, na
Az Egyesült Államok külügyminisztere manilai sajtótájékoztatóján kifogásolta Kína Nancy Pelosi házelnök tajvani látogatására válaszul hozott megtorló akcióit és jelezte, hogy Washington azon dolgozik, hogy biztosítsa a kommunikációs csatornák fenntartást a félreértések elkerülése érdekében.
Nők ezrei szerettek bele ebbe a kultikus magassarkúba: ha viszont nem akarsz fél milliókat kifizetni rá, mutatunk néhány alternatívát, rajongani fogsz érte! Következzenek a hazai kínálat legjobb szatén masnis cipői, amire most minden nő vágyik!
Egyszerre dühösnek és csalódottnak érzi magát, és „maximálisan igazat ad” az UEFA-nak a Fradi és a Slovan meccsein történt rendbontások miatti büntetésben.
Helmut Marko “támogatja” a visszavonuló Sebastian Vettelt, míg Mark Webber már tudja hol folytathatná egykori csapattársa. A négyszeres világbajnok “beszállt az internetbe”, majd azzal a lendülettel be is jelentette visszavonulását. A 35 éves pilóta több időt szeretne a családjával tölteni, ezért döntött úgy, hogy 2022 végén szögre akasztja a sisak
Kubatov Gábor, az FTC elnöke leszögezte, maximálisan igazat ad az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), amely pénteken pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással sújtotta a klubot a Slovan Bratislava elleni, sikerrel megvívott Bajnokok Ligája-selejtező alatt történt szurkolói rendbontások miatt.
A Volánbusz Közlekedési Zrt. a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (Hkir) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson - közölte a 4iG pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Úgy tűnik a magyar kormánytagoknak van valamiféle vonzódása a nagyra nőtt kabakosokhoz. Persze hozzátehetjük, ebben a melegben ki ne vágyna egy szelet hűtött dinnyére.
Csak egy hete módosítottak az üzemanyagok hatósági árának szabályozásán, máris megy az ügyeskedés. A G7 cikke szerint az ársapka miatt Magyarországon súlyosabb ellátási gondok vannak, mint a régió más országaiban, ezért a kutakon kénytelenek trükközni.
Egy bizonyos kor után a nők értékes tapasztalatokra tesznek szert. Még jobban megismerik önmagukat, ami sokat segít a szerelemben is. Ha egy nő érett, tudja, hogy mit kérhet az élettől, és nem szégyelli ezt megtenni. Arra törekszik, hogy arra építsen, amit elért, a szerelmi tapasztalatai pedig egyre kifinomultabbá válnak. Ezek az ő titkaik - olvash
Az uniós átlag alatt, annak mintegy negyedét fordítja kutatás-fejlesztési támogatásokra a magyar kormány az Eurostat által közölt adatok szerint. A listavezető országoknál jelenleg tizenegyszer kevesebbet költenek itthon erre a területre, az elmúlt évtizedben viszont az egyik legnagyobb százalékos bővülést sikerült elérnie Magyarországnak az egy fő
Számos országban vehetünk részt nyári fesztiválokon, ezek közül a leghíresebb, világszerte ismert esemény a Sziget fesztivál. Ha azonban inkább külföldön lazítanánk, akkor találunk erre alkalmat Horvátországban, Spanyolországban, Olaszországban, és Máltán…
A Csaba gyöngye mind a mai napig a világ legkorábban érő csemegeszőlő-fajtája. Ez az értékes tulajdonsága termesztési és nemesítési szempontból is nagyon jelentős. Kiemelkedően fontos szerepet játszott a magyar és a világ szőlőnemesítésében, eredete sokáig vita tárgya volt.
A pakisztáni K2 soha nem fogadott annyi hegymászót, mint idén: a még a Mount Everestnél is nehezebben mászható csúcs nagyon népszerűvé vált a koronavírus utáni lezárásokat követően.
Olaszországban tombol a hőség: Rómában, Palermóban és Perugiában tetőzik a kánikula a következő napokban, összesen tizenhat olaszországi városban rendelték el a legmagasabb fokozatú hőségriadót a rendkívüli forróság miatt. Horvátország déli részén ivóvízhiány alakulhat ki, mivel ez karsztos terület, és édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapa
Elfogtak egy fegyveres rablással gyanúsított férfit, aki szerda éjszaka kisfia játékpisztolyával rabolt ki egy járókelőt Nagykőrösön - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Elég különleges eseménynek adott helyet a firenzei Gucci Osteria, ami már eleve a divatvilág és a csúcsgasztronómia találkozásának egyedi helyszíne. Megnéztük, beleszédülünk-e a Massimo Bottura és Jordi Roca neve által fémjelzett gasztrokörhintázásba. Spoiler: bele. A Gucci Osteria első helyszíne már önmagában is meglehetősen különleges, a luxus bu
Justin Trudeau, Kanada jelenlegi miniszterelnöke korábban megszavazta, hogy országa polgárai számára továbbra is érvényben maradjon a kötelező maszkviselés a repülőgépeken.
Noha Michael Jackson több mint tíz évvel ezelőtt távozott az élők sorából, múltjának egyes részletei mind a mai napig foglalkoztatják a közvéleményt. Ráadásul a halála után nem sokkal felbukkant az eltitkolt gyermeke, akiről egészen addig senkinek sem volt tudomása.
Toto Wolff szerint a Forma-1-nek inkább az Audira kellene koncentrálni, és nem az Andretti csapatra. Michael Andretti komolyan fontolgatja, hogy beszáll a száguldó cirkuszba 11. istállóként. Ám a sorozatban szereplő 10 alakulat annyira nem támogatja ezt az ötletet. A csapatok ugyanis nem igazán akarnak még egy gárdával osztozni a bevételeken. A jel
Amikor hőségben sportolunk, kulcsfontosságú a folyadékpótlás. Milyen folyadékot célszerű ilyenkor fogyasztani? Mikor és mennyit igyunk? Érdemes speciális sportitalokat inni?