2022. augusztus 6. szombat

aug. 6
16:12
Erre bizony nem gondolt Bódi Csabi: elavult papíron múlhat minden vagyonának sorsa (Pénzcentrum)
Már 20 éve megírta végrendeletét Bódi Csabi: a zenész elárulta, hogy már 2003-ban gondoskodott meglévő és leendő vagyona sorsáról. Azonban, ha azóta nem nyúlt hozzá a papírhoz, akkor még mindig lehetnek viták, ha ő már nem lesz. Ugyanis merőben más szabályok vonatkoznak a 2014 előtt írt végrendeletekre, mint az újabbakra - hívta fel a figyelmet a k
aug. 6
16:12
15 dolog, amivel egy nőnek 30 éves korára rendelkeznie kell (Glamour)
A lista, ami bejárta a világ magazinjait, aztán később az internetet, Pamela Redmond Satran író nevéhez fűződik, aki 1997-ben jelentette meg írását az amerikai Glamourban. A lista futótűzként terjedt a világban. Több mint húsz év telt el, de még mindig aktuális minden sora. Frissítsük föl!
aug. 6
16:12
Lekapcsolták az életmentő gépekről a 12 éves angol kisfiút (rtl.hu)
A kómába esett fiú szülei sokáig harcoltak azért, hogy ne kapcsolják le a gyereküket a gépekről.
aug. 6
16:18
Elhunyt Klapka György fia: az Aranyember özvegye megérezte Dennis halálát – Macskákra maradhat a mesés vagyon (Blikk)
Leküzdötte az alkoholproblémáját, családot szeretett volna, de végül a betegsége eluralkodott rajta. Klapka György fia, Klapka Dennis péntek hajnalban hunyt el, az Aranyember özvegye volt az utolsó, aki beszélt Dennisszel, és elmondása szerint megérezte a férfi halálát, majd amikor csörrent a telefon, tudta, hogy nagy a baj.
aug. 6
16:18
Árvíz pusztított a Föld egyik legszárazabb helyén (Portfolio)
A pénteki rekordközeli esőzés okozta villámárvíz miatt közel ezer ember rekedt a kaliforniai Death Valley Nemzeti Parkban, amelyet azonnal le kellett zárni.
aug. 6
16:18
Légi katasztrófa Budapesten – A 61 éve lezuhant Malév-gép története (WMN)
Az akkoriban népszerű, szokványos sétarepülésnek indult a főváros felett, 30 ember életét követelő tragédia lett a vége:
aug. 6
16:18
Továbbra is fenntartható módon zajlik a tűzifa kitermelése (Mandiner)
Az Agrárminisztérium közlése szerint a fűtési időszakra lesz annyi tűzifa a piacon, amely az igényeket ki tudja elégíteni.
aug. 6
16:18
König Special - amikor mindenből Testarossát akartak csinálni (Autószektor)
Noha nem éltem a 80-as években, azért a 90-es években is gurult néhány Testarossa bodykittel szerelt autó a hazai utakon. Nem voltak gyakoriak, ráadásul hozzánk Ferrarik helyett Opel Manták jutottak leginkább, de mindenképp hatalmas feltűnést keltettek írtózatosan nagy hátsó felükkel. Naná, hogy Németországnak köszönhetjük ezeket a megkérdőjelezhet
aug. 6
16:20
Máthé Zsuzsa: A háborúnál nincs rosszabb (Mandiner)
Vonjuk le a tanulságot a 77 évvel ezelőtti eseményekből. A békére törekvés, annak szolgálata az egyetlen erkölcsileg támogatható álláspont.
aug. 6
16:24
Újabb milliárd dolláros támogatási csomagot küldene az Egyesült Államok Ukrajnának (444.hu)
Lőszer érkezik a HIMARS-okhoz is.
aug. 6
16:24
Az Agrárminisztérium szerint fenntartható módon zajlik a tűzifa kitermelése (444.hu)
A minisztérium szerint nem lesz semmiféle környezetvédelmi probléma.
aug. 6
16:24
Házas emberként ismerte meg élete szerelmét a magyar származású színész (Femcafe)
Paul Newman nagyon fiatalon, mindössze 24 évesen házasodott először, ám az igaz szerelem csak jóval később lépett be az életébe.
aug. 6
16:24
Videó Bécsből: itt ölték meg a magyar anyát és 15 éves lányát (rtl.hu)
A feltételezett elkövető még mindig szökésben van.
aug. 6
16:30
Elvenné az e-autók előnyét, ha minden piaci áron lenne (autopro)
Megnéztük, mennyibe kerülne autózni, ha minden üzemanyag piaci áron lenne kapható.
aug. 6
16:30
Rosenqvist: A McLaren körüli balhék elterelik a csapat figyelmét (USAracing)
Csütörtökön este, egy nappal az IndyCar nashville-i futamhétvégéjének első edzése előtt robbant a bomba, miszerint...
aug. 6
16:30
Hűsítő csapadék robog Magyarország felé, már azt is tudjuk, hol fog lecsapni, az ország melyik területén? Részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen idő következik az elkövetkező napokban.
aug. 6
16:30
Különleges orosz drónt szedtek le az ukránok (Mandiner)
Ritka típusról van szó.
aug. 6
16:30
Rosenqvist: A McLaren körüli balhék elterelik a csapat figyelmét (Racing)
Csütörtökön este, egy nappal az IndyCar nashville-i futamhétvégéjének első edzése előtt robbant a bomba, miszerint...
aug. 6
16:30
A teknőstartás veszélyei (Magyar Mezőgazdaság)
Miután számtalanszor leírtam már, hogy a macskák a kertben tartott hobbiállatok többségére, madarakra, siklókra, gyíkokra, vagy éppen kisebb teknősökre milyen nagy veszélyt jelenthetnek, saját káromon tanultam meg, hogy nem csak a puhaléptű vadászok okozhatnak komoly galibát…
aug. 6
16:30
Nem fogad el élelmet a Szajnába tévedt fehér delfin (rtl.hu)
A szakértők attól tartanak, az állat lassan éhen hal a folyóban.
aug. 6
16:36
Rossz hír a hétvégére: akár 39 fok is lehet – Viharra is számíthatunk, de inkább csak porból (Blikk)
Szombaton tetőzik a kánikula. Az érkező hidegfront hatására pár fokkal mérséklődik a hőség, de jelentős mennyiségű csapadék továbbra sem várható, inkább szélre, akár porviharra kell készülni – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a Facebook-oldalán.
aug. 6
16:36
Elképesztő, mennyire hatékony lehet már egy zöldfal is (Infostart)
A Szegedi Tudományegyetem kutatásai szerint a városi zöldfelületek növelését leghatékonyabban a fás vegetációkkal lehet elérni, de számos más megoldással is nagyon léphetnénk előre.
aug. 6
16:36
Megszólalt a botrányba fulladt meccs után a Vasas játékosa, Holender Filip (Blikk)
A péntek esti Vasas-Paksi FC mérkőzése a lefújás előtt nem sokkal tömegverekedésbe torkollott, ugyanis a piros kékek támadója, Holender Filip rácsúszott a paksi klub edzőjére, Waltner Róbertre. A botrány után most először szólalt meg a szerb-magyar labdarúgó.
aug. 6
16:36
Itt vannak a részletek a horvátországi buszbalesetről: az utasok zarándokúton voltak (Pénzcentrum)
Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján. A buszon 42 utas és két sofőr tartózkodott, mind lengyel állampolgárok. A zarándokutat a Szent József
aug. 6
16:39
Nem fogad el élelmet a Szajnába tévedt fehér delfin (Infostart)
Nem fogad el élelmet a néhány napja a Szajnába tévedt és mára veszélyesen lesoványodott beluga, más néven fehér delfin, amely szokatlan mértékben eltávolodott természetes élőhelyétől, a sarkvidéki és szubarktikus vizektől.
aug. 6
16:42
Innen tudhatod meg, hogy jól állna-e a rövid haj: ha ilyen az arcod, akkor semmiképpen ne vállald be! (Femcafe)
Nem mindenkinek áll jól, azonban akadnak, akiket sokkal szebbé tesz.
aug. 6
16:42
Így néz ki most bikiniben Rafael Nadal terhes felesége (Promotions)
A huszonkétszeres Grand Slam-győztes éppen a párjával nyaral.
aug. 6
16:42
Samsung hónap a MediaMarkt üzletekben (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
aug. 6
16:42
Kompromittálódtak a Near Protocol felhasználóinak kriptotárcái (BitcoinBázis)
A NEAR Protocol, egy Layer 1-es blokklánc, értesítette a felhasználóit, hogy az alapértelmezett tárcában helyreállítási lehetőségként használt SMS- és e-mail-adatok
aug. 6
16:42
Kiderült, kire hagyhatta vagyonát Klapka György elhunyt fia (rtl.hu)
Klapka Dennis állítólag csalódott az emberekben.
aug. 6
16:48
Lendvai Ildikó: Nem csodálom, hogy a miniszterelnök jobb szeret távol lenni (Mandiner)
Majd akkor felébred az ország, és vele az ellenzék.
aug. 6
16:48
Gréczy Zsolt kitálalt: Gyurcsány Ferenc sosem segítette kétharmadhoz Orbánt (Nyugati Fény)
Elárulta a valódi okokat.
aug. 6
16:54
Minden vidámparkozó rémálma: egy órán keresztül lógtak a levegőben az utasok az elromlott hullámvasúton (Blikk)
A madridi vidámpark egyik hullámvasútja viccelte meg a látogatókat. Még késő este, zárás után is függőlegesen lógott a levegőben a játék kocsikájába rekedt csapat.
aug. 6
16:54
Bronzérmes a női kenu kettes 500 méteren (Demokrata)
Bragato Giada és Nagy Bianka duója bronzérmet szerzett szombaton kenu kettes 500 méteren a kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 6
17:00
Rekordközeli eső okozott árvizet a világ egyik legszárazabb helyén (Demokrata)
A rekordközeli esőzés okozta villámárvíz miatt közel ezer ember rekedt a Death Valley Nemzeti Parkban.
aug. 6
17:00
A magyar cégeknek nyitnia kell a digitalizáció irányába (Mandiner)
Hasítani fog a low-code technológia, jönnek a kiterjesztett IT-csapatok.
aug. 6
17:06
Nem fogja elhinni, mi történt a világ egyik legszárazabb völgyében (ATV)
A pénteki rekordközeli esőzés okozta villámárvíz miatt közel ezer ember rekedt a kaliforniai Death Valley Nemzeti Parkban, amelyet azonnal le kellett zárni - írja az MTI.
aug. 6
17:06
Meghalt a brit kisfiú, akinek életben tartásáért hónapokig pereskedtek (SzMo)
Archie Battersbee-nél még tavasszal állt be az agyhalál, orvosai szerint menthetetlen volt, de a szülők a végsőkig harcoltak érte.
aug. 6
17:06
Európában nem kívánatos, így török vizeken kavar Mazepin egy topmodellel (Racing)
A milliárdos orosz oligarcha fia, az orosz-ukrán háború következményeként a Forma-1-ből kitett Nikita Mazepin a 2015-ös Miss Oroszország oldalán élvezi a nyarat egy luxusjachton. Mindeközben elmondása szerint az F1-es visszatérésén dolgozik. A milliárdos versenyző – aki most jobb híján terepralizik – “nőügyeivel” többször került már olyan helyzetbe
aug. 6
17:12
Nem semmi! Minikoncerttel gyűjtött pénzt az ukrán hadseregnek egy nyolcéves kisfiú (Blikk)
Egy ukrán kisfiúnak minden álma, hogy végre véget érjen a háború Ukrajnában, s ő is igyekszik hozzátenni a maga részét annak megnyeréséhez. Serhii Moroz még csak nyolcéves, de már most az internet sztárja lett, miután egyetlen hangfallal és egy mikrofonnal a kezében, énekléssel gyűjtött pénzt az ukrán hadseregnek.
aug. 6
17:12
Ez nem játék: 150 ezres bírságot kockáztat, aki ezekben a magyar tavakban, vízpartokon fürdik (Pénzcentrum)
A tengerszemként emlegetett Apc mellett lévő bányató kétségkívül az ország egyik legszebb pontja, fürdeni azonban tilos és veszélyes is. Mivel mégis rengetegen fürdenek itt, a rendőrség ellenőrzést tartott, és további ellenőrzéseket ígért a helyszínen. Kevesen tudják, hogy sok természetes vízben tilos a fürdés, és komoly bírságt is kaphat, aki ezt
aug. 6
17:12
Az agrárminiszter azzal nyugtat, hogy a fakitermelés szabályainak lazítása nem jár erdőirtással (rtl.hu)
Nagy István szerint a kormány rendelete nem fog ártani az erdőknek.
aug. 6
17:18
Ez ám az elhivatottság: a klubja kérésére a saját esküvőjét is kihagyta a Malmö új csatára – A bátyja ugrott be helyette a menyegzőre (Blikk)
Mohamed Buya Turay most debütált először új csapatában, a svéd Malmö FF-ben, ám erre a pillanatra minden bizonnyal örökre emlékezni fog, ugyanis egy meccs miatt a saját esküvőjét is kihagyta.
aug. 6
17:18
Ha ezt a kúton tudod meg, harmincezer forint is ugorhat sebtiben (Agroinform)
A Molnál kellemetlen, és váratlan meglepetés várhat a gyanútlan autósokra.
aug. 6
17:18
„Arra jók vagyunk, hogy megvédjük a segged, de arra nem, hogy megfogdossuk?” – Megnéztük a Bíbor szívek című Netflix-kedvencet (WMN)
Ti láttátok már a Bíbor szíveket? Nektek hogy tetszett?
aug. 6
17:18
Zokogsz: Zseniális mémek születtek Orbán dallasi bohóckodásából (Nyugati Fény)
A hetedik mindent visz, de a többi is remek!
aug. 6
17:24
Autóval ütötte ki a ház oldalát, az épület lakhatatlanná vált (Autószektor)
Elhagyta az úttestet, majd ház falának csapódva állt meg egy Volkswagen személyautó Vasváron, a Táncsics Mihály utcában csütörtökön- számolt be róla a 112press. Az ütközés után a Volkswagen Polo vezetője ki tudott szállni a járműből. Körmendi hivatásos és vasvári önkormányzati tűzoltók vonultak a baleset helyszínére. Az egységek az elsődleges átvi
aug. 6
17:30
Világbajnok a női kajak kettes (Infostart)
Aranyérmes a női kajak kettes 200 méteren
aug. 6
17:30
Több mint húszfokos hőmérsékletkülönbség alakult ki szombat délutánra az országban (SzMo)
A Kőszegi-hegységben 20 fok sem volt, miközben az Alföldön még tombolt a hőség.
aug. 6
17:30
A NASA végre megmutatta: olyan fotó érkezett a Földre a világűrből, amit eddig nem láthatott az emberiség (Promotions)
Elképesztő fotó készült.

Keresés