Mogyorófám egyik fő ágán fehér gombák jelentek meg (képen láthatók). A másik ágán ilyenek nincsenek, de ott a levelek erősen barnulnak. Milyen kezelés kellene a gombák eltüntetésére? Az elbarnulás ellen mi lenne hatásos?
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 10,9 százalékkal 184,2 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben – közölte a társaság. A cég adózott nyeresége 19,2 százalékkal – az elemzők által vártnál kisebb mértékben – 11,7 milliárd forintra csökkent a második negyedévben, m
A legújabb kutatások kimutatták, hogy a szuperóriás csillagok által létrehozott és a szupernóváknak nevezett hatalmas kozmikus robbanások által a világűrben szétterjedt csillagpor mennyisége nagyobb, mint azt korábban hitték.
A Dana győri Off-Highway gyára jelentős fejlődést ért el az ipar 4.0 alkalmazások területén, amelyben az additív gyártásnak is nagy szerep jutott. A házon belüli Markforged X7 kompozit nyomtatójukkal készült eszközök a korábbinál költséghatékonyabb és gyorsabb megoldást jelentenek a gyár fejlesztéseihez szükséges egyedi igényekre. A nyomtatott eszk
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) a gazdasági kamarákról szóló törvényben rögzített felhatalmazásánál fogva kéri a pártokat, ne tegyék politikai játszma tárgyává a katás vállalkozókat. A kata törvény módosításának tagadása, mindenféle javaslat nélkül, amit megfelelő elemzések előztek volna meg, csak a hangulat felkorbácsolására alkalmas
Szerdán alapvetően napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, főként az északkeleti és északnyugati megyékben erős széllökések is lehetnek.
A jelenlegi üzemanyagpiaci helyzetben felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag – hangsúlyozza a Mol az MTI-hez eljuttatott közlményében. Felidézik, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a kereslet a hazai töltőállomásokon: a teljes piacon 20 százalékkal, a Mol hálózatában pedig 50 százal
Hamarosan eljön az az idő, hogy nem okoz majd meglepetést, ha egy intézményben, áruházban vagy tulajdonképpen bárhol robotok keringenek körülöttünk. A színfalak mögött egy éve zajlik az ország első biztonságtechnikai robotjainak tesztelése, amelyek a Bastion Group innovációs megoldások iránti elkötelezettségének köszönhetően nemrégiben a következő
Élesen bírálták a republikánusok az amerikai hatóságokat, miután az FBI házkutatást tartott Donald Trump floridai rezidenciáján. Sajtóértesülések szerint az ügynökök olyan titkosított iratokat kerestek, amelyeket az előző elnök jogtalanul vitt magával, miután tavaly januárban távozott a Fehér Házból. Trump úgy látja, fegyverként használják ellene a
Egy átlagos weboldal főoldalának megtekintése 0,5 g károsanyag-kibocsátással jár. Megfelelő monitorozással azonban, a hatékonyság romlása nélkül csökkenthető a weboldalak károsanyag-kibocsátása.
Július 29-én megjelent az az agrárminisztériumi rendelet, amely a vadászvizsga-tanfolyam és maga a vadászvizsga, valamint a vadászíjjal, ragadozó madárral és a magyar agárral való vadászatra feljogosító kiegészítő vizsga szabályozásáról szól. A rendelettel a magyar agárral történő vadászat elől az utolsó akadály is elhárult.
Még kétszámjegyű-milliós bírság sem fordult elő korábban a hazai példák között– mondta Varga G. Gábor, az Egek Ura blog alapítója a Spirit FM Aktuál című műsorában.
A rövid távú innovációk kerültek fókuszba a magyar vállalkozások körében, míg a hosszabb távra szóló fejlesztések háttérbe szorultak. A járvány következtében bevezetett home office miatt a vállalatok legnagyobb része, 37 százaléka az elmúlt két évben a legtöbb fejlesztést annak érdekében végezte, hogy az informatikai rendszereket felkészítsék a b
A kék leander néven is ismert mexikói petúnia az utóbbi években terjedt el a díszkertekben. Dézsában szép és nagy növény nevelhető belőle, így kiváló szoliterként is, önmagában díszítő értékkel.
Az inkontinenciáról elvben mindenki csak a felnőttpelenka-reklámból hallott, mégis rendszeresen látni nőket, akik gondosan keresztbe teszik a lábukat minden köhintés, tüsszentés előtt. Az intimtorna megoldaná ezt a gondot, és bárhol lehet végezni (útközben, szülői értekezleten, megbeszélésen is), de vajon honnan tudja az ember, hogy megfelelően szo
Új, Play elnevezésű zsarolóvírus bukkant fel, amely aktívan támadja a magyar kis- és középvállalatokat – jelezte a 4iG Security Operations Center. Az új ransomware pár nappal ezelőtt jelent meg Magyarországon, a világon elsőként Németországban detektálták. A titkosított fájlokhoz az „.play” kiterjesztést csatolja a zsarolóvírus. A váltságdíjat nem
Nagyot nőtt a Covid alatt a világ legnagyobb vállalatait vezető szakemberek fizetése: amíg a termelékenység visszaesése és a lezárások miatt lecsökkent munkaórák száma rengeteg pénzébe vagy egyenesen az állásába került egy csomó kékgalléros dolgozónak, addig a CEO-k 27 százalékkal kerestek többet 2021-ben, mint egy évvel korábban. Az első négy hely
Könnyű elveszni a lehetőségek tengerében ha búvárórát keres az ember. Tömérdek óra van az összes ársávban, de miből választhatunk ha igazi nehéz búvárt keresünk? 200 méteres vízállóságú órát készíteni nem…
Az energia- és víztakarékosság ma már a mindennapok része, ezért teljesen természetesen, hogy a berendezéseket, például a jakuzzikat, is ezen szempont alapján választod. Mire is figyelj, ha egy energiatakarékos és költséghatékony masszázsmedencét keresel?
A családalapítás előtt álló magyarok az anyagi biztonságot tekintik a gyermekvállalás legfontosabb szempontjának. Ez a feltétel még a párkapcsolat stabilitását is megelőzi egy friss felmérés szerint. A KSH becslése alapján hazánk lakossága az évszázad végére 7,8 tized millióra csökkenhet. Kerestük a kormányt, hogy milyen eszközökkel fordítaná meg a
Az európai nyári utazási hullám a szállodaóriásoknak, a Marriott Internationalnak és a Hiltonnak is jót tett: mindkét vállalat a második negyedévben a nemzetközi utazások Európába való visszatérését tartotta a bevételek egyik fő hajtóerejének.
Tűzifamánia látszik kibontakozni Magyarországon, az emberek megrohamozták a tüzépeket és az erdészeti vállalatokat. Sok helyen kifogyott a készlet, és duplájára emelkedett az ár. A kínálat egy jogszabály-módosítás miatt is veszélyben van. A KSH valamit nagyon nem mér jól.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. arra kereste a választ, hogy a vállalkozások hajtottak-e végre energiamegtakarító beruházásokat az utóbbi 3 évben, és ezzel mekkora energia megtakarítást értek el.
Az Alpine a londoni Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat és kártérítés követelhet, ha Oscar Piastri nem hajlandó a következő szezonban náluk versenyezni. Fernando Alonso és az Aston Martin házassága után a franciáknak is gyorsan kellett cselekedniük. Ám az ausztrál versenyző tudta nélkül jelentették be, hogy 2023-tól náluk fog versenyezni. Pár órával ké
A Z-generáció és a millenniál generáció digitális szórakozása egyre inkább előtérbe kerül világszerte. Ma már a videós streaming szolgáltatásokkal fej fej mellett versenyez a közösségi média és a gaming a fogyasztók figyelméért – derül ki a Deloitte digitális médiapiaci kutatásából.
Több mint hetvenezer magyar fiatal kezdi meg szeptembertől az egyetemet, vagy a főiskolát és ez legtöbbjük számára egyben az első bankszámlájuk megnyitásátt is jelenti. Az egyes bankok diákszámlái igen hasonlónak tűnnek, mégsem mindegy, melyiket választjuk, mert később a döntésünkre jócskán ráfizethetünk. A Pénzcentrum most összegyűjtötte a hazai b
Egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni aktivisták a tisztességes megélhetéshez szükséges bérekért a globális divatiparban. Elindul a „Good Clothes, Fair Pay”-kampány, amihez te is csatlakozhatsz! Te is azokban a ruhákban jársz, amiket többnyire kiszolgáltatott nők készítenek nagyon alacsony fizetésért! Változásra van szükség!
Egyetlen rövid, csak szöveget tartalmazó e-mail elküldése 4 g, egy Google keresés 0,2 g, míg egy átlagos weboldal főoldalának megtekintése 0,5 g károsanyag-kibocsátással jár. A vállalati működés minden területe, így a marketingaktivitások megvalósítása – például a cégek weboldalának működtetése – is jelentős karbonlábnyommal jár. Megfelelő monito
Aki azt gondolja, hogy még mindig a szöveges és a képes hirdetések jelentik a kulcsot a sikeres értékesítéshez, nagyot téved. Elképesztő tempóban hódít teret és gyűjt felhasználókat hazánkban is a TikTok. Előnyös helyzetben vannak a magyar vállalkozók európai versenytársaikkal szemben, ugyanis Magyarország az elsők között hirdethet a TikTokon, akár