2022. augusztus 13. szombat

aug. 13
12:36
Feljelentették és beidézik Orbán Viktort a tusványosi beszédében tett rasszista kijelentései miatt (Nyugati Fény)
Az ügyben már csak egy kérdés van.
aug. 13
12:36
Megkezdődött az egymilliárd forintba kerülő Mercedes sportautó gyártása (Autószektor)
A hiperautó F1-es, hibrid hajtásláncának lelkét egy 1,6 literes, V6-os turbómotor és négy elektromotor adja, amelyet a Mercedes-AMG nagyteljesítményű hajtásláncközpontjában, az angliai Brixworth-ben építenek meg azok a szakértők, akik a Mercedes-AMG Petronas F1 versenyautók erőforrásaiért is felelnek. Az autó teljes összeszerelése pedig a brit Cove
aug. 13
12:36
O’Ward kiakadt Brownra, mert “mindenkit F1-es üléssel hiteget” (Racing)
A McLaren azért küzd, hogy megszerezze Oscar Piastri szolgálatait 2023-ra, amely keserédes szájízt ad Pato O’Wardnak. A McLaren a jelek szerint megegyezett ifjú Oscar Piastrival, és megpróbál megszabadulni Daniel Ricciardótól. Mivel Lando Norris jól teljesít a csapatnál, nem tűnik úgy, hogy a McLaren újabb hely szabadulna fel. O’Ward szórakoztatóna
aug. 13
12:42
Sikerült külön kiegyezni az oroszokkal? Tegnap óta érkezik a pluszgáz az országba, de nem onnan, ahonnan várnánk (Blikk)
Tegnap óta érkezik az orosz pluszgáz Magyarországra - közölte Menczer Tamás Facebook-oldalán. A külügyi államtitkár szerint a szeptemberi ütemtervről már folynak a tárgyalások - a kormány a jelenleg szerződöttön felül 700 millió köbméter energiahordozó importját írta elő.
aug. 13
12:42
Az Országos Erdészeti Egyesület egyetért a kormány fakitermelési javaslataival (Mandiner)
Mint mondják: a kormány a rendelettel nem előír, hanem lehetőségeket biztosít, amelyekkel nagyon is lehet élni.
aug. 13
12:42
Havi 45 600 forintot kaphatnak a versenyszférában elhelyezkedő közfoglalkoztatottak (Üzletem)
Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45 600 forint elhelyezkedési juttatásban augusztus 15-étől, ha állást talál a versenyszférában.
aug. 13
12:45
Kiderült, hogy leállnak-e a nagyobb benzinkutak is augusztus 19-20-án (Menedzsment Fórum)
A válasz: nem.
aug. 13
12:48
Ez az igazi nyugdíjkatasztrófa: 70 évre emelhetik a nyugdíjkorhatárt Magyarországon? (Pénzcentrum)
Kedvezőtlenebbé váltak a nyugdíjkilátások az egyik magyar nagybank friss felmérése szerint, amely a 30-59 évesek körében nézte meg, mire számítanak időskorukban. A nyugdíjkorhatárt átlagosan 69 évre teszik, a küszöb a 70 éves szint a várakozásokat nézve. Egy év alatt 21 százalékról 27 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik most úgy látják, a nyugd
aug. 13
12:48
Moszkva: megszűnhet a diplomáciai kapcsolat az Egyesült Államokkal (ATV)
Moszkva szerint a diplomáciai kapcsolatok sérülésével vagy akár megszüntetésével járhat, ha Washington a terrorizmust támogató államnak nyilvánítja Oroszországot - idézte az orosz külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselőjének nyilatkozatát a TASZSZ orosz hírügynökség.
aug. 13
12:48
Senkit nem érdekelnek a Netflix játékai (Hamu és Gyémánt)
Közvélemény kutatások szerint az előfizetők 99 százaléka talán nem is tudja, hogy a streamingszolgáltató videojátékai léteznek.
aug. 13
12:48
A brit hírszerzés szerint most a Dnyeper-menti orosz pozíciók gyengültek meg (Demokrata)
A brit hírszerzés értékelése Moszkva szerint célzott dezinformációs művelet.
aug. 13
12:48
Magyar egynyári virágfajták értékelése (Magyar Mezőgazdaság)
A csemői Marosi Díszfaiskola évek óta foglalkozik Dr. Kováts Zoltán dísznövény nemesítő szakmai örökségének fenntartásával. A híres nemesítő virágfajtáinak magtermesztésével, a fajták szelektálásával és egyöntetűvé tételével arra törekednek, hogy mind több település virágágyi kiültetésében helyet kapjanak a hazai klímára nemesített, kíváló díszítő
aug. 13
12:54
5 jel az univerzumtól, hogy megtaláltuk az igazit (Blikk)
Ha már a kezdetekkor régi ismerősnek érezzük a másikat, okkal bizakodhatunk
aug. 13
12:54
A milánói klubok az esélyesek, Mourinho Farkasai okozhatják a meglepetést (Infostart)
A legerősebb négy európai futballbajnokság közül utolsóként, ma este fél hétkor Milánóban és Genovában egyszerre kezdődik a Serie A 2022–2023-as idénye. Az olaszok számon tartják, hogy ez lesz a 121. bajnokságuk, ebből a 91. ligarendszerű.
aug. 13
12:54
Sikerült megállapodni Moszkvával, megkezdődött a plusz földgáz szállítása Magyarországra (ATV)
A Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak - közölte Menczer Tamás, a  Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében.
aug. 13
12:54
Akkora tömeg volt Justin Bieber Sziget-koncertjén, hogy többen el is ájultak (SzMo)
Meleg lehetett a színpadon is, mert a sztár pulóverét ledobva, félmeztelenül tolta végig a koncertet, a közönség legnagyobb örömére.
aug. 13
12:54
Nagy Ervin: Tizenegy még gombócból is sok, nemhogy baloldali pártelnökből (Mandiner)
Tizenegy dühös ember.
aug. 13
13:00
Micsoda? Járai Máté miatt kellett kinyittatni az éjszaka közepén egy lángosozót (Blikk)
Legbelső félelmeikről és gyerekkori emlékeikről vallottak a haza sztárok. Köztük Járai Máté, Peller Anna és Vastag Tamás, akik érdekes történeteket meséltek el egy videóban. Mint kiderült, Máté miatt egyszer ki kellett nyittatni egy lángosozót az éjszaka közepén. A színész azt is elárulta, miért.
aug. 13
13:00
Csalódás a napraforgó, örömteli a repce (Mezőhír)
Hiába a nagy napraforgóterület, a termés nem lesz jobb a tavalyinál Európában. A repce viszont jól sikerült.
aug. 13
13:00
Bejelentették: Leállt az autók honosítása a Magyar Autóklubnál (Nyugati Fény)
A korábban bejelentett külföldről származó autókat sem fogadják.
aug. 13
13:06
Oroszország elrettentő üzenetet küldött: baj lesz, ha Amerika ezt meglépi (Blikk)
Moszkva szerint a diplomáciai kapcsolatok sérülésével vagy akár megszüntetésével járhat, ha Washington terrorizmust támogató államnak nyilvánítja Oroszországot – idézte az orosz külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselőjének nyilatkozatát a TASZSZ orosz hírügynökség.
aug. 13
13:06
Ezek a kutak nyitva lesznek a független benzinkutak demonstrációja idején is (ATV)
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án - közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.
aug. 13
13:06
Új teljesítménynövelő funkciók a Claas szögletes bálázókban (Agroinform)
Optimális terményáramlás és rendfelszedő elé szerelt gyári szecskázó a CLAAS QUADRANT EVOLUTION számára.
aug. 13
13:12
A jövőben senki sem lehet 6-os az NBA-ben (Infostart)
Bill Russel tiszteletére.
aug. 13
13:12
Szinte teljesen kiszáradt a Loire folyó (HírTV)
A szárazság miatt jóformán egész Franciaországban vízkorlátozások vannak érvényben.
aug. 13
13:12
Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia (ProfitLine)
Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.
aug. 13
13:12
Bréking: Kilép a Jobbikból a párt Pest megyei elnöke Jakab Péter kiszorítása miatt (Nyugati Fény)
Vállalhatatlan számára, amit a Potocskáné-féle csapat művel.
aug. 13
13:12
Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét? (Racing)
Pato O’Ward már csak nevetni tud azon, hogy mi történik Oscar Piastri és a McLaren körül. A dominó első darabját Sebastian Vettel döntött le a Hungaroringen, mikor bejelentette visszavonulását. A háttérben ügyesen sakkozó Flavio Briatore, Mark Webber és Fernando Alonso triumvirátus azonnal lépett is egyet a táblán. A spanyol elfogadta az Aston Mart
aug. 13
13:12
Egyre inkább arra számítunk, hogy csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba (rtl.hu)
Kedvezőtlenebbé váltak a nyugdíjkilátások a K&H biztos jövő felmérése szerint, amely a 30-59 évesek körében mérte fel, mire számítanak idős korukban. A nyugdíjkorhatárt átlagosan 69 évre teszik, egy év alatt pedig 21 százalékról 27 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik úgy látják, a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fognak.
aug. 13
13:18
Gazdasági visszaeséssel fenyeget a Rajna alacsony vízállása Németországban (Alternatív Energia)
Az alacsony vízállás miatt nem járnak a hajók, nem jutnak el a nyersanyagok a megfelelő célállomásra.
aug. 13
13:18
Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia (ProfitLine)
Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.
aug. 13
13:18
Jakab Péter: Máris 10 ezren döntöttek úgy, hogy a nép pártjára állnak (ATV)
A politikus a Facebook-oldalán jelentette ezt be.
aug. 13
13:18
Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni (Pénzcentrum)
A mostani gazdasági helyzetben szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban vannak, akik azt tapasztalhatják, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról. Sokan nem tudják, de rengeteg olyan szokásunk van, amely titokban a folyószámlánkról csapolja le a pénzt. Mutatjuk, melyek a legkomolyabb hibák, ha spórolásról van
aug. 13
13:24
Biztosra kell mennünk – komoly fordulat a hazai gázellátás kérdésében (Agroinform)
A Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak.
aug. 13
13:24
Esc studio - Ismerd meg a táskamárka első ruhakollekcióját (Glamour)
Az esc studio jóideje, 2015. óta jelen van a magyar divat színterén táskáival. A kísérletező szellemiségű, fenntarthatóságra is nagy hangsúlyt fektető márka nemrég ruhakollekciót is készített. Berényi Diánával, a brand alapítójával az új ‘According to grandma’-ról és az esc megszületéséről, mindennapjairól és törekvéseiről beszélgettünk.
aug. 13
13:24
Hét nap alatt négy kaszáló gépét zúzták le a Magyar Közútnak az autósok (Autószektor)
Kedden az 51-es főúton Solt térségében, másnap Szabadszállás környékén, csütörtökön Zalaapátinál, míg ma a Magyar Közút fonyódi mérnökségének szakaszán, az M7-es autópálya leállósávján érte baleset a vállalat dolgozóit, amikor egy kamion a külső sávból nekiment a kaszálást végző Unimognak. Szerencsére a balesetek többségében nem voltak sérültek, a
aug. 13
13:24
Botrány: Részlegek bezárására készül az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem az orbáni rezsinövelés miatt (Nyugati Fény)
Online oktatásra térhet át a Természettudományi Kar.
aug. 13
13:30
Stana Alexandra és paralimpikon tánctársa miatt akadtak ki a Dancing with the Stars nézői: szerintük nem egyenlő esélyekkel indulnak (Blikk)
Nem kímélték Stana Alexandra és Iván Bence párosát a Dancing with the Stars nézői. Komoly kritikákkal bombázták őket, és hogy a paralimpikonnak nem kellett volna elvállalnia a felkérést, mert többek szerint ezzel kellemetlen helyzetbe hozta a táncosnőt. Valaki azt is megemlítette, hogy Alexandráék nem egyenlő esélyekkel indulnak a többi versenyzőve
aug. 13
13:30
Nagyot bukott Hosszú Katinka, erre senki se számított – Címvédőként sült fel a világklasszis úszónő (Promotions)
Úgy tűnt, hogy Hosszú Katinka mindent beleadott, de sajnos még ez sem volt elég most.
aug. 13
13:36
Történelmi fényében pompázik már Kolozsvár jelképe (Infostart)
A kívül-belül megújított Szent Mihály-templomot Kovács Gergely gyulafehérvári érsek áldotta meg, vörösmárványból épített új oltárát Miguel Maury Buendia pápai nuncius szentelte fel.
aug. 13
13:36
Megrázó részletek a magyar énekesnő haláláról: férje talált rá Tóth Éva holttestére (ATV)
A magyar énekes holttestére a férje talált rá, aki ezután teljesen összetört.
aug. 13
13:36
Az olasz Liga Lampedusa kivilágításával indította el kampányát (Demokrata)
Olaszország jelképes helyszínein indította el választási kampányát a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga.
aug. 13
13:36
Pattanásig feszült a helyzet Tajvannál: elfoglalhatja Kína a szigetet? (Növekedés)
Tajvan és Kína között pattanásig feszült a helyzet. Az amerikai házelnök látogatása olaj volt a tűzre egy olyan időszakban, amit Kína akár ideálisnak is tarthat egy Tajvan elleni invázió megindítására. Kétséges azonban, Kína valóban a háborúig szeretné-e élezni most ezt a konfliktust.
aug. 13
13:39
Még 20 százaléknál is magasabb lehet az infláció? Klasszis podcast (Privátbankár)
Brutális inflációs adattal rukkolt elő a KSH kedden. Ráadásul a júliusi 13,7 százalék még nem a csúcs, azt nem más, mint az MNB alelnöke 20 százalék környékére várja. Árstoppal együtt. Ráadásul a nyugdíjasok számára még árnyalatnyival magasabb is az infláció az általánosnál, miután ők az elmúlt egy évben legnagyobb mértékben megdrágult élelmiszerek
aug. 13
13:42
Mindenki fázni fog: Németországban elrendelték, hogy ősztől maximum 19 fokra fűthetik fel a középületeket (Blikk)
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban – jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
aug. 13
13:42
Kitett egy csomó képet Justin Bieber a pénteki Sziget-koncertjéről (SzMo)
Az Instagramjára valószínűleg a saját fotósa által készített képeket posztolta ki.
aug. 13
13:42
Róka ölte meg az edinburghi állatkert legidősebb pingvinét (rtl.hu)
Mrs Wolowitz „óriási személyiség” volt.
aug. 13
13:48
Elhárultak az akadályok, majdnem a legerősebb Barca kezd este (Infostart)
Xavi, a Barcelona vezetőedzője 23 játékost nevezett az esti, Rayo Vallecano elleni bajnoki találkozóra. Szerepel a névsorban négy új szerzemény (Lewandowski, Raphinha, Christensen, Kessié), valamint két olyan játékos, aki a nyáron új szerződést kötött (Dembélé, Sergi Roberto).
aug. 13
13:48
Állami támogatás várhat a közszférába menő magyarokra: mutatjuk, kik élhetnek a havi juttatással (Pénzcentrum)
Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45 600 forint elhelyezkedési juttatásban augusztus 15-étől, ha állást talál a versenyszférában - jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton kiadott közleménye szerint az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: a Közfoglalkoztatásból a
aug. 13
13:48
A keményvonalas iráni sajtó ünnepli Rushdie támadóját (444.hu)
A rezsim még nem szólalt meg a New York-i támadás után, de az általuk felügyelt lapokból sejteni lehet, mit gondolnak a történtekről.

Keresés