2500 euróra, azaz kb. 980 ezer forintra is megbüntethetik azt, aki a tilos jelzés ellenére is a tengerben fürdik Mallorca közkedvelt strandjain. Az új szabályok nemrég léptek életbe, és a hatóságok eléggé komolyan veszik őket. Mutatjuk, milyen jelzést kell nézni!
Az őszi vetésű növények az előző évek átlagának hatvan százalékát teremték, jellemzően 2013 előtt voltak a mostaninál alacsonyabb hozamok Heves megyében.
A Forma-1-es nyári szünetben maximális fokozatba kapcsolt a minden évben szokásos pilótakeringő, melynek főszereplője az Alpine csapata. A franciákat két pilóta hagyta faképnél két napon belül, Ralf Schumacher szerint pedig ezt főként maguknak köszönhetik. Az egész Fernando Alonso Aston Martinhoz való átigazolásával kezdődött, majd jött az a hivata
Uniós támogatással, több mint 350 millió forintos beruházással bővíti kapacitását az autóápolási cikkeket, háztartási termékeket és festékaeroszolokat gyártó szegedi Medikémia Zrt. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
A lap úgy tudja, az egyre gyorsabban emelkedő energiaárak miatt a budapesti egyetemen már annak a lehetőségét vizsgálják, hogy a szeptemberben kezdődő őszi félévre online oktatásra állnak át.
Cikkünk első részében egy forradalmi újdonságba adtunk betekintést. Futószalag helyett gyártási szigeteken, modulokon dolgoznak a munkatársak. Erről bővebben ITT olvashat. Cikkünk második részében egy robotkutyával és egy okos fényképezőgéppel ismertetjük meg az olvasót. Öröm, hogy ez utóbbi a győri Audi munkatársainak nevéhez köthető. Munkában a
A nyári vakáció megannyi öröme mellett a szülőkre, nagyszülőkre, táboroztató pedagógusokra hatalmas felelősség hárul, hogy a gyermekek testi épségét biztonságban tudják. Igaz, a legnagyobb óvatosság mellett is egyetlen pillanat alatt bekövetkezhet a baj, a sérülés.
Az utóbbi egy hónapban több mint húsz trópusi nap volt a Vajdaságban, amikor a hőmérséklet meghaladta a 30 fokot. Április óta elkerülik a térséget a nagyobb kiterjedésű esőfelhők, csak lokális jellegű záporok áztatták a földet. Ennek eredményeként térségenként és határrészenként igen eltérő képet mutatnak a vetések.
Átlagosan 69 évre teszik a rájuk váró nyugdíjkorhatárt a 30-59 évesek - derül ki a K&H a legfrissebb felméréséből, amelyet szombaton juttattak el az MTI-nek.
A olimpiai bajnok paraúszónak jelenleg minden percét kitölti a baba, de hamarosan visszatér az uszodába, hogy megkezdje felkészülését a 2024-es olimpiára.
Az NTT IndyCar Series még nem áll készen arra, hogy változtatásokra kérje fel a Nashville-i verseny szervezőbizottságát. Kevesebb mint egy héttel a “Crashville”-nek nevezett esemény után a sorozat szóvivője a RACER-nek elmondta, hogy több időre van szükség az esemény értékeléséhez- A verseny 2021-ben debütált – nagy sikerrel -, és azonnal a csapato
A szenátus után az amerikai törvényhozás alsóháza is elfogadta helyi idő szerint péntek este a gazdasági stabilitásról szóló, több milliárd dolláros törvénycsomagot, így az már csak Joe Biden amerikai elnök aláírására vár.
Átlagosan 69 évre teszik a rájuk váró nyugdíjkorhatárt a 30-59 évesek - derül ki a K&H legfrissebb felméréséből, amelyet szombaton juttattak el az MTI-nek. A K&H negyedévente rendszeresen megjelenő legújabb reprezentatív felmérésében egyebek között azt vizsgálták, milyen nyugdíjkorhatárra számítanak a jövő nyugdíjasai.
Kína öt, egyik legnagyobb amerikai tőzsdén jegyzett cége egyszerre jelentette be pénteken, hogy kivonulnak a világ pénzügyi középpontjából, a Wall Street-i tőzsdéről - írja a Fortune. Az állami kézben lévő vállalatok összértéke 318 milliárd dollárt tesz ki - összehasonlításként, a legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező kínai cég az Alibaba, 2
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy formatervező, Artem Smirnov nemrégiben közzétette a bumeráng alakú elektromos járművének terveit. Az új technológiák fejlődése, a fenntarthatósági kezdeményezések és a fogyasztói preferenciák változása csak néhány ok, amely óriási változásokat okoz napjaink gazdaságában. Sok más iparághoz hasonlóan az autóipar is saját forradalmát éli,
Olcsóbb a gyümölcs szedd magad akciók keretében. A termelők számára azonban ezek megszervezése is komoly feladat, és nem mindig találkoznak felelős vásárlókkal. Termelőket kérdeztünk.
Olga Romanova, az Oroszország a rácsok mögött nevű civil szervezet vezetője szerint Prigozsin azzal nyugtatta a fiatalokat, hogy „csak” 15 százalékuk fog meghalni – számol be a portál.
Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset a 188-as kilométerszelvényben, a kisfakosi elágazó közelében történt. A két frontálisan ütköző járművet a nagykanizsai tűzoltók áramtalanították, illetve biztosították a helyszínt a mentők kiérkezéséig. Az MTI információi szerint a baleset során á
Mario Andretti elmondta, hogy az Andretti Racing milyen nagymértékű ellenállásba ütközött az F1-es csatlakozás miatt. 11. istállóként szállnának be az amerikaiak a száguldó cirkuszban, ám terveiket nem nézik jó szemmel a többiek. Michael Andretti már 2024-ben rajthoz állna, ám az óra ketyeg és a megegyezésre még nem került sor. 1978 világbajnoka sz
Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45 600 forint elhelyezkedési juttatásban augusztus 15-étől, ha állást talál a versenyszférában - jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton kiadott közleménye szerint az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: a Közfoglalkoztatásból a
A MÁSZ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a tagvállalatai által működtetett és az üzemanyag-forgalmazásban még részt vevő benzinkútjaik a szokásos nyitvatartással üzemelni fognak és lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek, hogy biztosítsák a benzin- és gázolajvásárlás lehetőségét. A szövetség felhívta ugyanakkor a figyel