Ha valaki most vesz lakást vagy házat, érdemes lehet rögtön költeni a rezsi csökkentésére. Ebben is segíthet a türelmi idős hitel, aminek az első évben sokkal alacsonyabb a törlesztőrészlete.
A Föld lakosságának tíz százaléka találkozott már a TikTokon Dubaj városával – persze, csak ha a többszöri megtekintéseket nem vesszük figyelembe. Dubaj a legnézettebb úti cél a TikTok-on, a #Dubai hashtaggel ellátott videók megtekintése összesen több mint 81,8 milliárdot tett ki – közölte a Travel Daily a Bounce utazásszervező cég új jele
A rezsiemelés bejelentése előtt kicsit lanyhult a lakásfelújítási kedv, de a energiaárak növekedése újra beindíthatja az érdeklődést a lakáskorszerűsítési lehetőségekre, támogatásokra.
Egyelőre óvatosan üdvözölték a világ vezetői az első Odesszából kifutott teherhajó hírét. A Razoni nevű, Sierra Leone-i lobogó alatt hajózó teherhajó fedélzetén 26 ezer tonna kukoricával hétfőn reggel hajózott ki, amit az EU az élelmiszerhiány enyhítése felé tett első lépésnek nevezett.
Árendás Péter külpolitikai szakértő ismertette az orosz-ukrán háború legújabb híreit, majd Horváth József, az Alapjogokért Központ nemzetbiztonsági tanácsadója volt a vendégünk. Később pedig Skype-on kapcsoltuk ifj Lomnici Zoltánt, a Századvég jogi szakértőjét és Dunda György kárpátaljai tudósítót.
Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel az ázsiai tőzsdék jelentősen esnek, a Kína és Amerika között növekvő geopolitikai feszültségek következtében azután, hogy Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke várhatóan ellátogat Tajvanra ázsiai körútjának részeként, Európában szintén kisebb mínuszban nyitottak a vezető bör
Tajvan légvédelmi készültséget rendelt el, miközben növekszik a feszültség Pekinggel és Oroszország Ukrajna elleni támadása miatt egyre többen tartanak kínai támadástól a szigeten, ami miatt óvóhelyként jelöltek meg mélygarázsokat, metróalagutakat és bevásárlóközpontokat is - közölte az MTI.
Az ország egész területén továbbra is az aszály az úr. Ez alól csupán az Alpok-alja tájegységei a kivételek, de ott is szárazság van, de időnként hullik némi eső. Az Alföldön és a Mezőföldön többhavi csapadék hiányzik a talajból. Hiába hullott eső július utolsó napjaiban, ez a mennyiség édeskevés. A károk enyhítése érdekében a szemesnek szánt kukor
Andrzej Duda azt mondja, kizárólag a tagállamokra tartozik, hogyan alakítják ki az igazságszolgáltatást, arra nem vonatkoznak az uniós alapszerződések.
A három érintett megyében és a fővárosban támogatott képzésben vehetnek részt a Tungsram Operations Kft. csoportos létszámleépítésben érintett dolgozói. A programban személyre szabottan, álláskeresést ösztönző juttatással valósul meg a képzésük, átképzésük, így akinek eddig nem sikerült másik munkahelyen elhelyezkednie, ennek segítségével könnyebbe
A Via Credit pályázati tanácsadó öt izgalmas közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségre hívja fel a vállalatok figyelmét. Van idő a felkészülésre: kettő-négy hónap áll a vállalatok rendelkezésére a beadásra.
Lovasi András Kossuth-díjas zenész a tusványosi, fajkeveredős Orbán-beszédet és a magyar ellenzék pozícióját, munkáját és a katatörvényt is kommentálta interjújában, amelyet Kapolcson adott.
Csak a szegedi iskolák fafűtése több százmillió forintba kerülne - derült ki egy számításból. Ráadásul a szakemberek szerint idén szinte biztosan nem lehetne beszerelni a kazánokat.
A Bugatti közel 20 év után búcsúzik az ikonikus motortól, mielőtt azonban végleg az elektromos utódoké lenne a terep, készítettek egy kisfilmet az utókor számára
Történetének legmagasabb második negyedéves forgalmát érte el az LG Electronics.Az LG Electronics Inc. (LG) történetének legmagasabb második negyedéves forgalmát érte el a 2022 április-júniusi időszakban. A dél-koreai társaság 19,5 ezer milliárd von árbevételről számolt be, ami 15 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, főként annak kösz
Rekordprofitokról számolnak be a világ olajvállalatai, miután az orosz-ukrán háború magasba repítette a nyersanyagárakat. Nincs ez másképp a BP-nél sem, amely ma tette közzé második negyedéves gyorsjelentését. A brit olajipari óriás az elemzői várakozásokat felülmúló, 8,5 milliárd dolláros nettó eredményről számolt be és 10 százalékkal megemelte a
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa Nagy István agrárminisztertől érdeklődte meg egy levél formájában, hogy mennyi vendégvadász kereste fel idén az országot az 'Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás' hatására. Nagy István válasza pedig rámutatott, hogy ez a szám meglehetősen magas.
A WHO július 23-án nemzetközileg is jelentős, globális egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a majomhimlővel kapcsolatban. Ennek oka többek között, hogy a fertőzés a korábban ismertekhez képest (láz, fej- és izomfájdalom, valamint megnagyobbodott nyirokcsomók, majd kiütések megjelenése) újszerű tünetekkel is jelentkezhet.
Ez év júniusától Szilágyi Csaba felel a Dreher termékek értékesítésével összefüggő feladatokért. Az új vezető széleskörű magyarországi és nemzetközi tapasztalatokkal bír ezen a szakmai területen, a Dreherhez a Jacobs Douwe Egberts amszterdami központjából érkezett. Szilágyi Csaba a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán szerzett közgazdász dipl
A cég jelentése szerint július 29. és 31. között 959 998 jármű közlekedett a HAC kezelése alá tartozó autópálya-szakaszokon és a vállalat - áfa nélkül - 53,6 millió kuna (2,8 milliárd forint) útdíjat szedett be - írja az MTI. A tavalyi azonos időszakhoz képest 2,2 százalékkal volt nagyobb a forgalom és egy százalékkal nagyobb a bevétel. 2019-hez vi
Hétfő délelőtt az Aston Martin meglepő hirtelenséggel jelentette be, hogy Fernando Alonso veszi át a visszavonuló Sebastian Vettel helyét 2023-tól. Alonso az Alpine csapatát hagyja ott, akikkel végül nem sikerült megegyeznie a hosszabbításról. Az egyik akadályt az Alpine-nal való folytatás előtt a franciák juniorja, Oscar Piastri jelenthette. Ők vé
Ropogós étcsokoládé, alatta pedig egyszerű, mégis mennyei túrós krém. Ezért szinte minden magyar odavan. Nem véletlenül! Most megmutatjuk, hogyan készíthetjük el otthon is.
Építőmérnökként diplomázott, majd egy véletlennek köszönhetően csöppent majdnem húsz éve a szépségiparba. Jákob Zoltán elsajátította a manikűr és a műkörömépítés fortélyait, mindezt annak érdekében, hogy jobban megértse a piaci igényeket, ez pedig bármilyen hihetetlen is, mostanra Magyarország egyik leggazdagabb emberévé tette (az idei A 100 leggaz
Neki a végső percekben is a színház hiányzott. A színháznak és nekünk most ő. Volt Szellemfi a Liliomfiban, Katz, a részeges tábori lelkész a Sˇvejkben, Pomponius a Bob hercegben, Konrád a Gyertyák csonkig égnek című darabban. És a filmek: az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagokban Sárközi, a cigány. Volt ikonfestő és a nagy „beug
A gazdaság kifejezetten rosszul néz ki, és ez nem segít a Fednek, amely megpróbálja az úgynevezett puha landolást, azaz az infláció recesszió nélküli letörését - mondta a Citi vezető közgazdásza. A szakember az előttünk álló időszakot rémálomhoz hasonlította.
A könyvelők átlagosan 5-20 ezer forintos áremeléssel terveznek a katából kilépő, tevékenységüket átalányadózásban folytató ügyfeleik kapcsán, derült ki a Billingo által elvégzett online felmérésből.