Világszerte rendkívül dinamikusan nő a pénzvisszafizetési rendszerek népszerűsége, és bár hazánknak van némi lemaradása Nyugat-Európához képest, végre itthon is elérhetőek a cashback alapú szolgáltatások, és már nemcsak online, hanem a fizikai áruházban történő vásárlások esetén is. A felhasználók minden vásárlásuk után szemmel látható összeg
Július végi kinevezése óta csodát tett a férfi vízilabda-válogatottal Varga Zsolt szövetségi kapitány, aki a hazai vb-csalódottság után ráncba szedte a csapatot, amely a horvátországi Eb-ről ezüstéremmel tért haza. Vargának nem volt sok ideje, de így is szinte csodát tett.
Az első Kia Niro bemutatásakor nem igazán tudtam még hova tenni ezt a típust. Az idő azonban a Kia előrelátó gondolkodását igazolta és keresetté vált az Niro, mégpedig minden formában. Annak idején, amikor az első prototípust bemutatták, az újságírói visszajelzések alapján a Kia mérnökei teljesen újratervezték a modellt, amit már mi is ismerünk: az
Az Európai Unió ezen a héten fogja bemutatni a javasolt sürgősségi intézkedéscsomagot, amely többek között az energiavállalatokra kivetett különadó bevezetését tartalmazza, de az országok megosztottak a részleteket illetően, valamint a gázárplafon bevezetésének kérdésében - írja a Reuters.
Az EKB még előző hónapban megkezdte az egyeztetéseket az európai kereskedelmi bankokkal annak felméréséről, hogy az orosz gázszállítás leállásának és az energiapiaci szereplők likviditásának „kiszáradása” milyen hatással lenne a banki hitelportfolió minőségre. Az EKB levelére szeptember közepéig kell reagálnia a bankoknak.
Vajon milyen pénzügyi helyzetben várja a telet a magyar lakosság? Egyesek bőséges megtakarítással rendelkeznek, míg mások már néhány hónapnyi bevételkiesés esetén is kénytelenek lennének felélni az összes tartalékukat.
„Ha egy erődemonstrációra a kormány erőszakkal válaszol, akkor itt csak egyetlen válasz létezhet: még több erőt kell mutatni” – fogalmazott a baloldali teológus.
A levegővel fog kezet, gyakran elesik és a nyilvános beszédek közben is ciki, ahogy viselkedik. Az Egyesült Államok 46. elnökének, Joe Bidennek az állapota egyre aggasztóbb!
Bärbel Bas szerint a helyzet drámai, ezért másképp kellene elosztani az energiatámogatásokat. A szociáldemokrata házelnöknek más javaslata is van: jelentősen csökkentené a Bundestag létszámát.
Csodadiéták, gyors, látványos eredményt ígérő szerek? Nem érdemes bedőlni a felelőtlen ígérteknek! Dr. Hubina Erika, endokrinológus szerint tartós fogyást csakis megfelelő életmód eredményezhet. Mind a túlsúlynak, mind a kóros fogyásnak hormonális oka is lehet.
Az Insa közvélemény-kutató cég legújabb felméréséből kiderül: tízből nyolc német (82 százalék) már megterhelőnek érzi a jelenlegi emelkedő árakat, az Oroszország elleni szankciók elfogadottsága pedig hónapról hónapra csökken a lakosság körében.
Csapatépítés vagy családrombolás? Jó buli, hasznos kezdeményezés vagy szelep, hogy mindenki kiengedje a gőzt, bármit jelentsen is ez? – töpreng szerzőnk.
Az idén megalakított Digitális Magyarország Ügynökség egységesítené a kormányzati informatikai stratégiát, belátható időn belül megvalósítva az adatalapú kormányzati döntéshozatalt vagy a digitális állampolgársághoz szükséges szolgáltatásokat is.
Több mint egy hónapja nem látott pluszban, újra a kulcsfontosságú 9000 forintos szint fölé emelkedtek az OTP részvényei a hétfői zárást megelőzően. Arról a múlt héten a Portfolio is beszámolt, hogy már csak egy lépésre van a magyar bankcsoport a Nova KBM nevű szlovén nagybank átvételétől, miután a közös európai bankfelügyelettől megkapta a szüksége
Az elmúlt huszonnégy órában mintegy háromszáz orosz katona vesztette életét, az ukrán erők orosz repülőgépet és drónt semmisítettek meg – jelentette az ukrán vezérkar.