Titkos hangfelvételeket készíthetett a minap Meghan Markle, amikor a windsori kastélynál Harry, Vilmos és Katalin társaságában a gyászolók közé ment – hogy miért? Nos, az összeesküvés-elméleteket gyártó emberek tudni vélik rá a választ, így keményen neki is mentek a herceg feleségének az online platformokon.
Ötszáz óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON Hungária Csoport a kisebbek élményteli évkezdését és az óvodai közösséghez csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az utolsó csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a gyerekek.Az E.ON Hungária Csoport évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállal
Zelenszkij a helyszínen mérte fel a visszavonuló oroszok által hagyott pusztítást. Arról is egyre több beszámolót hallani, hogyan tartottak fogva és kínoztak civileket az oroszok Harkiv környékén.
A tárcavezető köszönetet mondott helytállásukért, higgadtságukért a magyar katonáknak, és rámutatott, hogy a jelenlegi háborús körülmények között ez ma a honvédség legélesebb, legnehezebb kiküldetése.
Az Egyesült Államok a NATO-szövetségesek támogatásával januárban hasonló módon lépett fel Oroszországgal szemben, és nem részletezett szankciókkal fenyegetőzött, de ez nem tudta visszatartani Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai invázió megindításától.
Tüntetés lesz szeptember 28-án az abortuszrendelet módosítása ellen. Az eseményt a Patriarchátust Ellenzők Társasága jogvédő egyesület (Patent) szervezi, a pontos helyszín még nem ismert, azzal kapcsolatban a Facebook-esemény szerint később adnak tájékoztatást – írja a hvg.hu.
Folytatjuk a múlt héten indított interjú sorozatunkat, amelyet kiskereskedelmi vállalkozásokkal készítünk. Arról kérdezzük őket, miként befolyásolja a működésüket és hogyan reagálnak az őket drasztikusan érintő energiaválság, elszálló infláció, rezsisokk, horribilis üzemanyagárak és más nehézségek miatt kialakult szituációra?
Igazi sztárelőadó nyitja meg a Portfolio október 6-ai Banking Technology konferenciáját: Harsh Sinhával, a Wise (korábban TransferWise) jelenlegi CTO-jával beszélgetünk egy színpadi élő interjúban a globális fintech szektor jövőjéről és a Wise terveiről. A banki digitalizáció legégetőbb üzleti és technológiai kérdéseinek fórumán a bankszektor első
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy amerikai lány, aki 15 évesen meggyilkolta a férfit, aki többször is megerőszakolta. Az otthonról elszökött, hajléktalan lányt prostitúcióra kényszerítették, leitatták, bedrogozták és megerőszakolták, mielőtt gyilkolt, és nem sokon múlt, hogy húsz év börtönre ítéljék.
Sokan arra számítottak: a Ryanair azt jelenti be, hogy kivonul Magyarországról. Ehhez képest csak járatcsökkentések mellett döntött a légitársaság, amit az extraprofitadóval indokolt.
Pocak. A legkényesebb terület, ahonnan minden nő el akarja tüntetni a fránya zsírpárnákat. Mivel ennyire körülményes részről van szó, megosztunk veletek 3 titkot, amit sok lapos hasra vágyó nem tud - pedig ezek nélkül az információk nélkül nem fognak egy dekát sem leadni. Íme!
Ez év májusában sokan értetlenül néztek, amikor a Tesla kikerült a S&P 500 ESG indexből. Bár a cég termékei katalizátorként hatottak az elektromos közúti járművek elterjedésére, az általa korábban elkövetett munkajogi szabálysértések, valamint a gyártólétesítményei zöldebbé tételét és a felhasznált akkumulátorok ellátási láncát érintő kérdőjelek mi
Miközben a Red Bull arra vár, hogy kiderüljön, Colton Herta kap-e szuperlicencet, a csapatok többsége már hangsúlyozta, hogy nem néznék jó szemmel a kivétlezést. FIA állítja, hogy a csapatok nem befolyásolják őket ilyen kérdésekben. Herta redbullos, vagyis az AlphaTaurinál való szereplésének útjában az van, hogy az F1-es szerepléshez szuperlicenszr
Megalázó pillanatokat élt át hétfőn András herceg, miközben édesanyja, II. Erzsébet királynő koporsója mögött sétált a skóciai Edinburgh utcáin, hogy az uralkodóért tartott istentiszteleten részt vehessen.
Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében - közölték a cégek az MTI-vel.
Újabb hét, újabb bitcoinbányászrészvény-jelentés. A Kripto Akadémia által figyelt bányász cégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt egy hét történései alapján. A legtöbb bitcoin bányászati részvény emelkedni tudott múlt héten szerdán, mivel a bitcoin vissza tudott kapaszkodni 19000 dollár fölé. A SAI.TECH, a Digihost, a CleanSpa
A német helyi közműszolgáltatókat a magas energiaárakból eredő költségnyomás és saját ügyfeleik esetleges fizetésképtelenségei miatt csődveszély fenyegeti - mondta a Reutersnek a VKU ágazati csoport vezetője.
A helyi közműszolgáltatók a magas energiaárakból eredő költségnyomás és a saját ügyfeleik esetleges fizetésképtelensége miatt a csőd kockázatával néznek szembe Németországban.
Négy éve indult a Cherrisk, a UNIQA insurtech-projektje, amely - bár nehéz gazdasági helyzetben indult - szép eredményeket tudott elérni, és úgy tűnik, a 200 éves biztosító digitális transzformációjának a motorja lesz majd a jövőben. Kurtisz Krisztián, a CHERRISK CEO-ja és az UNIQA csoport Retail és Digitális biztosításaiért felelős vezetője a Biz
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Geofizikai és Űrtudományi Tanszék Űrkutató Csoportja vezeti azt a nemzetközi programot, amelyben földi mérési adatokon alapuló előrejelzéssel segítik a műholdak és űreszközök zavartalan működését - közölte az egyetem.
A növények aprócska - vagy éppen nagyobb - légtisztítóként működnek, a természetben egyfolytában alakítják át a káros szén-dioxidot éltető oxigénné. Hasonlóan történik ez a lakásban is.