Életének 81. évében rövid, súlyos betegség után szeptember 8-án elhunyt Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész - tudatta felesége, Deák Ilona szerdán az MTI-vel.
A Red Bull nem vezet be speciális könnyített kasznit a 2022-es év utolsó hat nagydíjára. Az energiaitalos csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint a bajnokságot vezető Max Verstappen jó úton haladhat, hogy megdöntse az egy szezonban aratott legtöbb győzelem rekordját. “Max már tizenegynél jár, és még hat futam van hátra” – mondta Marko a német
Külföldi előadók, nagy bejelentések és a Corporate Explorer című könyv bemutatója Magyarországon – ez a program várta a vendégeket a Cherrisk negyedik születésnapi sajtóeseményén. 2018-ban indult útjára az első hazai insurtech, amely az Y és Z generáció igényeire szabva ötvözi a biztosítási termékeket az innovációval. A startup azóta is szárnyal, i
Minden eddig megjelent információnál is sokkal több EU-pénz blokkolására tehet javaslatot Magyarország kapcsán az Európai Bizottság a vasárnapi döntéskor – jelezte két névtelen forrás a Reutersnek a testület háza tájáról. A hírre a forint újabb ütést kapott a délutáni kereskedésben.
Az MMR háromkomponensű vakcina: a kanyaró, a mumpsz és a rubeola (rózsahimlő) elleni oltóanyagot tartalmazza. Magyarországon kötelező gyermekkori védőoltás, 15 hónaposan kapják meg a csecsemők, tizenegy éves korban pedig ismétlő oltás szükséges.
Megjelent az MNB legújabb Aranykönyve, a bankok, alapkezelők és nyugdíjpénztárak után a biztosítók és biztosításközvetítők 2021-es sorrendjét állítjuk fel ez alapján az alábbiakban.
Logan Smith állítólag még júliusban jósolta meg, hog Ii. Erzsébet királynő szeptember 8-án fog elhalálozni. A Twitter-felhasználó nemrég a királynő utóda, Iii. Károly halálának időpontjával kapcsolatban tett megdöbbentő állítást.
Idén is lesz Tudum a Netflixen, vagyis szeptember 24-én eddig soha nem látott felvételekkel, előzetesekkel, és olyan sztárokkal lehet majd online találkozni, mint Gal Gadot, Chris Hemsworth, Henry Cavill, Jason Momoa vagy Nicola Coughlan.
Örök lázadó volt, fittyet hányt az elvárásokra, a konvenciókra. Halála tudatos döntés volt, és előtte azt is megtiltotta, hogy nyilvános, ünnepélyes temetést rendezzenek neki. A filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotójáról Kolozsi László mesél nekünk:
Virtual data rooms will let you simplify the sharing of documents in a secure environment. These areas can easily track who have viewed a certain document, who has downloaded that,…
Oroszország immár harmadik hónapja Kínába szállít a legtöbbet az olajból, megelőzve Szaúd-Arábiát. Júliusban a szállítások napi 1,7 millió hordót tettek ki, ami júniushoz képest enyhe csökkenést jelent. Az ukrajnai konfliktus arra kényszerítette Oroszországot, hogy Európából az ázsiai piacokra irányítsa át az olajeladást. Az elmúlt hetekben azonban
A stílusos beltér jól jelképezi a CUPRA tulajdonságait: modern, vagány, sportos, ugyanakkor letisztult, hívogató és urbánus. A két lépcsőben megvalósult beruházás következtében a Debrecen Autóháznál öt új munkahely létesült, így a tulajdonos, Nagy Attila elmondása szerint immár 65 főt foglalkoztat a Volkswagen konszern több márkáját is forgalmazó k
Még korai volna végleges mérleget vonni, hogy összességében mekkora kárt okozott a trópusi hőséggel párosuló aszály a szerb mezőgazdaságnak és az ország egészének, ennek ellenére biztosan kijelenthető, hogy ehhez hasonló, elemi csapás méretű szárazságra a legidősebbek sem emlékeznek.
Bár a kávé és a tea sokunk kedvenc itala, amelyeket élénkítő hatásuk miatt fogyasztunk, valamint remekül át is melegítenek minket a hűvös őszi napokon, érdemes odafigyelnünk valamire velük kapcsolatban, ugyanis egészségünk a tét.
Az Ifjúsági Bajnokok Ligájában (Uefa Youth League) az MTK fiatal labdarúgói a lett korosztályos bajnokkal csapnak össze szeptember 14-én. Tavaly ebben a sorozatban tűnt ki társai közül Vancsa Zalán, aki az elmúlt 100 év legfiatalabb magyar válogatott labdarúgójaként szerepelhetett a felnőtt válogatottban néhány hónapja. A fiatal sportoló ma már a M
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint a művi terhességmegszakítással kapcsolatos új szabályozás nem ellentétes a kamara érvényes etikai kódexével és annak alapelvével. Egyben jelezték: az új szabályozás megjelenését nem előzte meg sem társadalmi vita, sem szakmai egyeztetés.
A BUX index végül 1 százalékos mínuszban fejezte be a mai napot. A hazai blue chipek közül az OTP 2,3 százalékot esett és 8600 forinton zárt, a Mol részvénye 0,3 százalékkal került lejjebb és 2678 forinton zárta a kereskedést, a Richter papírja ugyancsak 0,3 százalékos mínuszban, 7875 forinton zárta a napot, a Magyar Telekom pedig 1,1 százalékkal k
A koporsót szerda délután, kétnapos heves esőzést követő fátyolos napsütésben vitték a Buckingham-palotából lovak vontatta ágyútalpon a parlamenthez. A szertartásról videó is készült.
Az LMDh gyártók közül a Cadillac mellett a Porsche indul még az IMSA mellett az Endurance Világbajnokságon is, hiába azonban a közös háttér, egymástól független lesz a két csapat. Porsche Penske Motorsport néven indul újra a stuttgarti márka gyári erőfeszítése a WEC legmagasabb kategóriájában. Két-két autó állítanak majd rajthoz a tengerentúlon és
Megfordult a trend, ismét enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
Kedden piaczárást követően publikálta első féléves eredményét a Gloster. A társaság ismét jelentős növekedésről számolt be. Az árbevétel közel 50%-kal 2,6 milliárd forintra emelkedett. A növekedés motorja elsősorban az akvizíció volt, ugyanis a nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág 863 millió forinttal járult hozzá a bevételhez.
Megfordult a trend, ismét enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
Az ukrajnai háborúra adott európai válaszok rengeteg szempontból értelmetlenek, a szankciók logikája nehezen követhető. Rengeteg összeesküvés terjedt el az utóbbi időben arról, hogy kinek is állt érdekében kirobbantani az ukrajnai háborút, ki profitál az európai energiaválságon. Számba vettük a népszerű teóriákat.
A Ford Motor az augusztus 22-i héten 3000 munkahely megszüntetését tervezi világszerte, derül ki a dolgozóknak küldött és az Automotive News által megszerzett levélből. Az autógyártó 2000 rendes és 1000 kölcsönzött állást szüntet meg - közölte Jim Farley vezérigazgató és Bill Ford ügyvezető elnök. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Indiában az ér
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.