Az élelmiszereket sújtó infláció az iskolai menzákon is érezteti hatását. A legkiszolgáltatottabbak, az idősek és a gyermekek étkeztetése is jelentősen drágulhat.
Az elmúlt hetek csapadékos időjárása fokozatosan mérsékelte, majd az Alföld középső tájainak kivételével a legtöbb helyen meg is szüntette az aszályt hazánkban. A múlt hét második felében is jelentős mennyiségű eső esett az északkeleti illetve délkeleti területeken, és a csapadékos időjárás a héten is folytatódik, ezúttal a déli és keleti országrés
Mintegy 55 millió forint értékű e-cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök az M5-ös autópálya tengelysúlymérő állomásán egy bolgár autó raktárában, számolt be az MTI.
Főhet a jegyzők feje a lakossági rezsicsökkentés miatt: megrohanták őket az olcsó gázmennyiséget duplázó igazolásért, amit 8 napon belül ki kell adniuk. Ennyi idő alatt viszont nem tudnak mindenhol helyszíni szemlét tartani.
A mindenkori német kormány mellett működő gazdasági bölcsek tanácsa állást foglalt az atomerőművek tervezett készenléti működtetése ellen. A testület szerint az elhúzódó energiaválság megköveteli, hogy a korábban bezárásra ítélt erőművekre hoszabb ideig támaszkodjanak.
A Reuters értesülései szerint az Európai Bizottság vasárnap arra fog javaslatot tenni, hogy több mint 15,7 milliárd eurónyi, vagyis csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrást függesszenek fel a Magyarország elleni folyó jogállamisági eljárásban – írja a hvg.hu.
Csaknem hét kilométeres sor alakult ki csütörtök délutánra II. Erzsébet királynő londoni ravatala előtt. A múlt héten elhunyt néhai brit uralkodó koporsóját előző este ravatalozták fel a londoni parlament legősibb épületében, a Westminster Hallban - írja az MTI.
Óriási szezont tudhat maga mögött az IndyCar amerikai tévés otthona, az NBC, hiszen rekordokat döntött a 2022-es szezon nézettsége. Az NBC Sports 2022-es NTT IndyCar Series közvetítései 2016 óta a legnézettebb IndyCar-szezont hozták, és az NBC jelentése szerint ez volt a csoport legnézettebb szezonja, 5 százalékkal javítva a tavalyi eredményt – írj
Júliusban a cégvezetők 44 százalékának egyáltalán nem volt nehéz teljesíteni vállalkozása pénzügyi kötelezettségét, míg 56 százaléka tapasztalt különböző nehézséget, a következő félévre vonatkozóan kevésbé bizakodók – derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet felméréséből.
A közeljövőben arra számítunk, hogy a nem teljesítők száma elkerülhetetlenül növekedni fog, mind az élő hiteleknél és szolgáltatásoknál, mind pedig a lejárt követelések között – mondta Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (Makisz) elnöke.
Az EP már megszavazta, hogy hazánk jelenleg nem teljes értékű demokrácia. Most pedig arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy minden Magyarországra irányuló uniós forrást zároljon.
Pénteken újabb kaotikus nap jöhet az európai légiközlekedésben, ugyanis sztrájkolnak a francia légiirányítók, ami több tízezer utast érinthet, és nem csak azokat, akik Franciaországba érkeznének, vagy onnan indulnának, hanem azokat is, akik átrepülnek felette.
5-6 méterrel is emelkedhet a Tisza vízszintje a napokban. Jelentős mennyiségű csapadék körvonalazódik mind a Duna, mind a Tisza vízgyűjtőjében, így mindkét folyón árhullám indulhat el.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint csaknem 130 százalékkal több energiát töltöttek a nyilvános elektromos töltőállomásokon a járművekbe a felhasználók az idei első negyedévben, mint 2021 első három hónapjában, a töltőberendezések száma pedig 29 százalékkal nőtt egy év alatt.
Jelenleg minden a gázárak körül forog, ezért nehéz gazdasági előrejelzéseket is tenni – hangzott el a Portfolio Property Investment Forum konferenciájának panelbeszélgetésében.
A Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői támogatják az Európai Parlament által megszavazott az Unióban alkalmazandó minimálbérekről szóló irányelvtervezetet - áll a képviselőcsoport közleményében.
Nagy az öröme olvasóinknak, amióta megtudták, hogy nyertek a Blikk éppen zajló, Must vagy soha! játékával. Ócsai nyertesünk, Kosiba Kitti két gyermekére költi az összeget, amit lapunk jóvoltából kapott.
A világgazdasági kilátásokat továbbra is a lefelé mutató kockázatok uralják, egyes országok várhatóan 2023-ban recesszióba süllyednek, de azt még túl korai lenne megmondani, hogy lesz-e széles körű globális recesszió – írja a Reuters az IMF sajtótájékoztatójára hivatkozva.
Terjed a lisztharmat a szőlő lombozatán, az almát pedig a moníliás gyümölcsrothadás veszélyezteti. Az Agroinform.hu 2022. évi 37. heti kertészeti növényvédelmi előrejelzése.
Az európai parlamenti képviselők csütörtökön, sürgősségi eljárás keretében, 5 milliárd eurós makroszintű hitelt hagytak jóvá Ukrajna számára, az európai uniós hozzájárulás segíteni hivatott a kelet-európai országnak, hogy fedezze az ellene folyó háború okozta finanszírozási szükségleteit - közölte az uniós törvényhozó testület.
A Magyar Nemzet információi szerint a NAV nyomozói a napokban őrizetbe vették, majd a bíróság csütörtökön le is tartóztatta Gyömrő polgármesterét, Gyenes Leventét és társait.
Az európai parlamenti képviselők csütörtökön, sürgősségi eljárás keretében, 5 milliárd eurós makroszintű hitelt hagytak jóvá Ukrajna számára, az európai uniós hozzájárulás segíteni hivatott a kelet-európai országnak, hogy fedezze az ellene folyó háború okozta finanszírozási szükségleteit - közölte az uniós törvényhozó testület.
A történész szerint az sem volt életszerű kinyilatkozás a magyar miniszterelnök részéről, hogy „ez nem a mi háborúnk”, mivel ennek a háborúnak vannak különböző stádiumai, amik alól mi sem vonhatjuk ki magunkat.
Júliusban a cégvezetők 44 százalékának egyáltalán nem volt nehéz teljesíteni vállalkozása pénzügyi kötelezettségét, míg 56 százaléka tapasztalt különböző nehézséget, a következő félévre vonatkozóan kevésbé bizakodók - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).
Egy nemzeti energiacsúcs összehívását javasolja még a fűtési szezon kezdete előtt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szakemberek, valamint a szolgáltatók, az önkormányzatok és a kormányzat képviselőinek részvételével, hogy az energiaárak növekedéséből adódó problémákra megoldást dolgozzanak ki közösen - közölte a szervezet elnöke sajtótájéko