Rekordáron, 10,1 millió dollárért, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 4,1 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el az a mez, amit Michael Jordan viselt az 1998-as NBA-döntő nyitómeccsén. Ez a legmagasabb összeg, amit valaha fizettek egy sportemléktárgyért, írja a BBC.
Sok magyar vállalkozás még csak most szembesült azzal, az elkövetkező időben mennyit kell majd fizetnie az energiáért, ebben az időszakban kötik meg az új szerződéseket az energiaszolgáltatókkal. A cégek januártól az áram drágulásától tartanak. Két lehetőségük van: a költségnövekedés kigazdálkodása érdekében tovább emelik az árakat, vagy leállnak a
Kristálycukrot és étolajat sem tartott az egyik üzletében a Tesco. Az áprilisban történt eset miatt most kapott jelképes összegű bírságot a kiskereskedelmi lánc, aki beszállítói nehézségekre és pánikvásárlásokra hivatkozott. 300 ezer forintra bírságolta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a Tesco-Global Áruházak Zrt.-t, mert megsértette
Bár a fizikai bankkártyákat korai lenne még nyugdíjba küldeni, hosszabb távon jó eséllyel visszaszorulnak. Az okoseszközös fizetések ugyanis kiemelkedő növekedést mutatnak.
Az Európai Parlament képviselői csütörtöki strasbourgi plenáris ülésükön elfogadták a Magyarországról szóló jogállamisági jelentést, melyre Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-bejegyzésében reagált.
A Fanuc idei legfontosabb termékbevezetésével, a kobot CRX-szel, a japán automatizálási vállalat nem titkolt célja, hogy piacvezetővé váljon a kobotok piacán. A könnyűsúlyú, egyszerűen telepíthető és intuitívan programozható, immár öttagú kobotcsalád mellett azonban számos más újdonság is napvilágot látott az elmúlt hónapokban.
Eddig is tudható volt, hogy a covid-fertőzésnek vannak idegrendszeri utóhatásai, ám most egy hatalmas mintán bizonyosodott be, hogy a 65 év felettiek esetében jelentősen megnőtt a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának esélye a koronavírus-fertőzést követő egy éven belül.
Az egyre szigorodó környezetvédelmi szabályok miatt egyre többen döntenek úgy, hogy benzines, dízeles autójukat elektromosra cserélik. Így aztán folyamatosan nő az utakon a tisztán elektromos meghajtású és a hibrid személyautók száma.
Az energiaárak robbanásszerűen növekednek, melynek következtében a német háztartások gyakran a duplájára vagy még magasabbra ugró általánydíjakkal szembesülnek – számolt be a Tagesschau híroldala. A hírcsatorna arra is felhívta a figyelmet, hogy a magas energiaárak miatt Németországban számos fogyasztó válhat fizetésképtelenné.
A tegnapi nap folyamán meglepetésként érte a közönséget a hír, hogy a bejelentett premiernél egy nappal korábban hozzáférhetővé vált A szolgálólány meséje 5. évadának első két része. Rendkívül intenzív évadindításnak lehettünk tanúi, így ha már láttad az új epizódokat vagy nem félsz a spoilerektől, akkor tarts velünk a részletekért.
A fűtésrendszert nem lehet egy tollvonással átalakítani – szögezi le egy észak-pesti agglomerációs település iskolájának igazgatója. Szerinte a szombati tanítás nem valósítható meg, mivel „nemcsak humánerőforrás, de tartalék sincs a rendszerben”.
A német szövetségi statisztikai hivatalnak, a Destatisnak a szövetségi közlekedési hatóság (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) adataira támaszkodó számításai szerint 2021-ben ezer lakosra 580 személygépkocsi jutott Németországban. Tíz évvel korábban, 2011-ben még 517 volt ez a szám. Németországban az elmúlt tíz év alatt a forgalomba helyezett személygépkoc
A hercegnék olyan ékszereket viseltek, amiket a néhai uralkodótól kaptak, a két ékszer összehasonlítása pedig sok mindenre enged következtetni. Például, hogy Meghan Markle viszonya nem biztos, hogy mindig olyan rossz volt a királynővel, mint azt a brit bulvársajtó sugallta éveken keresztül. De mit árul el az, hogy Vilmos felesége egy olyan ékszert
Az orosz gáz szállítása akadozik, a gáz ára az egekben van. Európa importra szorul a fontos energiahordozóból, a piaci zavarok így nagyon rosszul érintik a kontinens gazdaságát. A legfontosabb kérdés most az, hogy milyen mértékű recesszióra számíthatunk: megússzuk enyhe visszaeséssel, vagy a Covid-válsághoz hasonló, mély GDP-beeséssel számoljunk. E
A fő célt ugyan nem ez jelenti, de motiválja a Mercedest, hogy elérhető még számára a második hely a bajnokságban. George Russell a hihetetlenül következetes eredménysorával ugyancsak esélyes a bajnoki dobogóra.
súcstechnológiai elemeket magában foglaló, kutatási és mezőgazdasági célokat is szolgáló technológiafejlesztést hajtottak végre több mint 900 millió forintos beruházással a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán Keszthelyen - tájékoztat az intézmény..
A RAND stratégiai elemzése egyenesen utal az USA Európára vonatkozó terveire. Konkrétan arra, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadása miatt teljesen lerombolja Európa gazdaságát.
Tökéletes példákat talált a nemzeti gazdaságpolitika új formáira: a legsúlyosabb problémák megoldásához paradigmaváltásra van szükség a politikai döntéshozásban, mégpedig olyanra, amely áttöri az állami és a magánszektor közötti éles határokat. Ha nem elkülönült, hanem egymást kiegészítő intézményként kezeljük őket, az így kialakuló „kísérleti korm