Némi meglepetésre a két Mercedes kezdett az élen a Holland Nagydíj első edzésén. Verstappen váltóhibával küzdött, Pérez sem volt gyors. Bár George Russell negyedikként zárta a Belga Nagydíjat, Lewis Hamilton nem tudta befejezni azt. Így hiába a szezon elejétől gyakorlatilag folyamatosan javuló teljesítmény, ez Spában az eredményeken a legkevésbé se
Az Ethereum hálózaton először két évvel ezelőtt helyeztek el ETH-t stakelésbe, amikor a proof of stake-re való áttérés folyamatát hivatalosan is elindították. Azóta a hálózaton feltett ethereum mennyisége megugrott: 2021-re a hálózaton lévő összes stakelt ETH mennyisége meghaladta a teljes forgalomban lévő kínálat 5%-át. Ez viszont semmi ahhoz a nö
„Erősen hiszek abban, hogy eljött az idő az árkorlát alkalmazására az Európába irányuló vezetékes orosz gázra” – jelentette ki percekkel ezelőtt újságíróknak Murnauban Ursula von der Leyen.
A Headache július-augusztusi számában megjelent tanulmány szerint az alultápláltság és az elhízás összefüggésbe hozható a migrén kockázatának növekedésével.
A norvég energiaipari vállalat, az Equinor ma közölte, hogy lezárta az Oroszországból való kivonulást, teljesítve ezzel egy, a háború kitörését követően, még februárban tett ígéretét. Az Equinor az első olyan nemzetközi olaj- vagy gázipari vállalat, amely teljesen kivonult Oroszországból, a lépéssel pedig további nyomást gyakorolhat másokra, többek
Pályafutása során először vezethetett Formula 4-es autót Hideg Ádám. A HUMDA Academy 14 éves gokart versenyzőjét elért eredményei alapján hívta meg az Emotion Racing az olaszországi Cremonába. Itt egy alaposan felépített teszten vehetett részt, amely után a csapat is elismerően nyilatkozott róla. Még júliusban, az FIA gokart Európa-bajnokság fran
Négy nagybank is változtatott a hitelei kamatain szeptember elsejétől. Kettő azonban a jegybanki emelés ellenére is csökkentette azokat, ami azt mutatja, hogy ilyen drágán egyre nehezebb eladni a kölcsönöket az ügyfeleknek - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Az Erste Bank megkapta a hatósági engedélyeket a Commerzbank magyarországi leányvállalatának megvásárlásához. Már zajlanak a migrációs elkészületek és a tranzakció várhatóan 2022 második felében zárul a Commerzbank magyarországi leányvállalatának integrálásával, amelynek köszönheten az Erste tovább bvíti vállalati üzletágát. A felek továbbra is zök
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram koordinációjában a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. folyamatosan újít föl kastélyokat és várakat.
Számos elképzelés és elmélet született arról a kérdésről, hogy vajon mekkora jegybanki devizatartalék elegendő egy adott ország számára. Alapvetően krízisek idején születtek új elméletek, vagy tolódtak el egyes elméletek új irányba.
Nem véletlen, hogy nagyon fontos szempont Katalin hercegné számára, hogy az ő gyerekeivel soha, semmilyen körülmények között ne történhessen meg az, ami vele történt a tinédzser éveiben. A hercegné iskolai zaklatás áldozata volt, ráadásul évekig bántották őt társai a testalkata miatt.
Megtartották az őszi politikai időszak első kormányülését a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Egy mozsárgolyóra bukkantak a tűzszerész búvárok kiképzés közben a Duna belvárosi folyamszakaszán, ahol feltételezhetően Buda 1686-os ostroma óta szunnyadt - közölte Magyar Honvédség tűzszerész ezrede pénteken a Facebook-oldalán.
Rekordhosszúságúak voltak a kánikulai időszakok idén nyáron Franciaországban: a három hőhullám összességében 33 kánikulai napot eredményezett, és a klímaváltozás által meghatározott jövő előképe volt erdőtüzekkel, szárazságokkal és heves viharokkal tarkítva - derül ki a francia meteorológiai intézet kedden közzétett értékeléséből.
Augusztusban már az ötödik egymást követő hónapban mérséklődtek az élelmiszerárak a világon. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által pénteken ismertetett adatok szerint augusztusban az átfogó árindex 138 pont volt, 1,9 százalékkal alacsonyabb a júliusinál. Éves szinten az élelmiszerárak 10,1 ponttal (7,9 százalékkal) haladták
Nagy arányú pedagógusbéremelést és az iskolaépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az LMP, valamint azt, hogy a kormány többlettámogatásokkal védje meg a pedagógusokat a rezsiemelő politikától - számolt be az MTI.
A 30 érintett afrikai, közel-keleti és délkelet-ázsiai országból 26-ban csökkent a csonkítások száma az elmúlt években, bár vannak olyan térségek, ahol nem történt látványos változás: van olyan ország Afrikában, ahol továbbra is szinte minden nő és lány kénytelen elszenvedni a kegyetlen beavatkozást. Könyvek hírek mellé.
Rekordhosszúságúak voltak a kánikulai időszakok idén nyáron Franciaországban: a három hőhullám összességében 33 kánikulai napot eredményezett, és a klímaváltozás által meghatározott jövő előképe volt erdőtüzekkel, szárazságokkal és heves viharokkal tarkítva - derül ki a francia meteorológiai intézet kedden közzétett értékeléséből.