2022. szeptember 23. péntek

szept. 23
0:20
Több tengerparti város süllyedése gyorsabb, mint a tengerszint emelkedése (Tudás.hu)
Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása. A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a s
szept. 23
0:20
Csányi Sándor: Bármilyen is lesz a jövő, osztozni fogunk Európa sorsában (Növekedés)
Kedvezőtlenek az európai és az amerikai gazdaság kilátásai. Annak az esélye, hogy a következő egy évben recesszió következik be, a korábbi átlagos 10 százalékról 50 százalékra emelkedett. A gazdasági problémák már a pandémia után elkezdődtek, a háború csak súlyosbította azokat. Bizakodásra adhat azonban okot, hogy egy éven belül nézve a globális in
szept. 23
0:20
Trónszékbe ültetnék Vajdát párttársai a testületi ülésen (Magyar Nemzet)
A XVI. kerületi kétszemélyes Mszp-frakció megszavazta a helyi Fidesz viccjavaslatát.
szept. 23
0:24
Megyeri Csilla terhességi tesztet csinált a Nyerő Párosban: nem fogadta túl jól az eredményt (Blikk)
Nem várt izgalom érte Megyeri Csillát a Nyerő Páros új évadában, amikor egy terhességi tesztet kellett csinálnia.
szept. 23
0:24
A saját unokáját várja egy 56 éves asszony: „Alig várom, hogy megszüljem a fiam gyermekét” (Blikk)
Az 56 éves Nancy Hauck saját fiának gyemekét hordja a szíve alatt, ami meglehetősen bizarr, de van a sztoriban egy kis szépítés: Nancy csupán béranya.
szept. 23
0:24
Döbbenetes! A magyarok mindössze 4 százaléka sportol rendszeresen (Blikk)
A magyarok mindössze 4 százaléka sportol rendszeresen.
szept. 23
0:24
TIM: első körben négyszáz közintézményt fűthet korszerű konténerkazán (Alternatív Energia)
Már az októberben kezdődő fűtési szezonban négyszáz helyszínen, köznevelési és szociális intézményekben válthatják ki a gázfűtést újonnan beszerzett konténerkazánok. A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hazai gyártókapacitás kiépítését - jelentette be keddi közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
szept. 23
0:24
Ingyenes torna 40 év felettieknek! (Metropol)
Szenior torna indul Rákosmentén, ingyenesen.
szept. 23
0:24
Habony Árpád unokatestvéreinek tihanyi szállodájába szerveznek konferenciát a végrehajtók (444.hu)
A Hotel Club Tihanyban tartották a fideszes holdudvart felvonultató Tranzit fesztivált is.
szept. 23
0:24
Ukrán vezérkar: A „népszavazások” miatt felerősödött a lakosság terrorizálása a megszállt területeken (hirado.hu)
Folytatódik a választási bizottságok megalakítása is.
szept. 23
0:24
Sorozat készül Zelenszkij korábbi sajtótitkárának memoárjából (Noizz)
Televíziós minisorozat készül Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábbi sajtótitkárának The Fight of Our Lives (Életünk harca) című memoárjából - számolt be róla a deadline.com
szept. 23
0:24
Lezser elegancia a te stílusodra szabva (Glamour)
Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Flórián Fanni sminkes, vállalkozónő ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
szept. 23
0:24
Így hordja a bugyiját és melltartóját Katalin hercegné (Promotions)
A királyi család tagjának nem szabad öltözködési bakit elkövetnie.
szept. 23
0:24
Utcát neveztek el Richter Gedeon gyáralapítóról a születésének 150. évfordulóján (Tudás.hu)
Richter Gedeon nevét veszi fel a kőbányai Vaspálya utca egy szakasza, tisztelegve az 1872-ben született gyógyszerész, gyáralapító emléke előtt. Az utcát, valamint a Richter Gedeon születésének 150. évfordulója alkalmából emelt emlékművet D. Kovács Róbert Antal, a X. kerület polgármestere, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke é
szept. 23
0:24
ÁSZ elnök: "kevesebb ellenőrzés lesz, de ezek mélyebbek lesznek" (Növekedés)
Magyarországon különösebb kiadások nélkül is lehet élénkíteni a gazdaságot. Sokat segíthet a dereguláció, vagyis az ha a szabályok ésszerűsítve lennének - mondta el Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden.
szept. 23
0:24
Az elmúlt év legjobb sajtófotói a Magyar Nemzeti Múzeumban (Magyar Nemzet)
Megnyílt a World Press Photo 2022 kiállítás.
szept. 23
0:28
Ukrajna százezer tonna szenet ad el Lengyelországnak (Alternatív Energia)
Az ukrán kormány engedélyezte százezer tonna szén exportját Lengyelországba - derült ki a Forbes Ukraine című kijevi hetilap keddi jelentéséből.
szept. 23
0:28
Szijjártó kitüntette Trump vejét (444.hu)
Ott is fontos pozíciónak számít.
szept. 23
0:28
Elfogták az amerikai haditengerészet legnagyobb korrupciós botrányának kulcsfiguráját (hirado.hu)
Szökése óta az üzletember nemzetközi körözés alatt állt.
szept. 23
0:28
Brad Pitt szobrásznak állt, már első kiállítása is megnyílt (Noizz)
Brad Pitt először mutatta be szobrait egy finnországi kiállításon.
szept. 23
0:28
Innen tudhatod, hogy a gyerekednek az átlagnál sokkal több fizikai energiája van (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma elmagyarázza, honnan tudhatod, hogy a gyerekednek az átlagnál sokkal több fizikai energiája van.
szept. 23
0:28
Dallos Bogi teljes fordulatot hajtott végre, radikálisan megváltoztatta a külsejét – ez aztán az átváltozás! (Promotions)
Az énekesnőt így még nem láthattuk, de jól áll neki az új hajszín.
szept. 23
0:28
Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében (Tudás.hu)
Dolgozókat szállító elektromos autóbuszt állítanak tesztüzembe a Mátrai Erőmű térségében – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a Mátrai Erőmű előtt, a járművet bemutató szerdai sajtóeseményen. Steiner Attila hangsúlyozta: Magyarország villamosenergia-ellátásának egyik alappillére az erőmű. A k
szept. 23
0:28
MEKH: a gáztárolók töltöttsége elérte a 70 százalékot (Növekedés)
A magyarországi gáztárolók töltöttsége elérte a 70 százalékot, ezzel Magyarország a fogyasztásarányos töltöttséget tekintve európai összehasonlításban a harmadik legjobb helyen áll - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a szeptember 19-i adatok alapján az MTI-vel.
szept. 23
0:28
Dmitrij Peszkov: Hazugság az egymilliós mozgósításról szóló híresztelés (Magyar Nemzet)
Mintegy 300 ezer tartalékos behívását is tervezik, de „nem mindet egyszerre”.
szept. 23
0:32
Felgyorsítja a megújuló energiaforrások telepítését Franciaország (hirado.hu)
Emmanuel Macron idén februárban bejelentette, hogy Franciaország 2050-ig ötven tengeri szélerőmű-parkot nyit meg.
szept. 23
0:32
A szolgálólány meséje kezdi túlzásba vinni ezt a filmes eszközt (Glamour)
Imádjuk és izgatottan követjük A szolgálólány meséjét, van azonban valami, ami sokunknak lassan teljesen az agyára megy a sorozat nézése közben. Lássuk be, az egész anélkül is éppen elég nyomasztó lenne, hogy a feszültséget szó szerint az arcunkba tolnák.
szept. 23
0:32
A 18 év korkülönbség ellenére is végre felvállalta új kapcsolatát L.L.Junior? (Promotions)
L.L. Junior le se tagadhatná az unokaöccse, G.w.M vérmérsékletét.
szept. 23
0:32
Önálló jogalanyi státuszt kapott a spanyol Mar Menor lagúna (Tudás.hu)
Önálló jogalanyi státuszt kapott Európa legnagyobb sós vizű lagúnája, a délkelet-spanyolországi Mar Menor a spanyol parlament szerdai döntésével, amely nagyobb védelmet biztosít a terület veszélyeztetett ökoszisztémája számára a jövőben. Környezetvédők és a helyiek régóta próbálták felhívni a figyelmet a Mar Menor szennyezésére, amelyet az urbanizá
szept. 23
0:32
Különleges beszélgetős műsor-sorozat veszi kezdetét a Cinema MOM színpadán (Növekedés)
Különleges beszélgetős műsor-sorozat veszi kezdetét október 27-én a Cinema MOM színpadán, melynek a finanszírozása sem mindennapi: ez lesz Magyarországon az első olyan kulturális produktum, amely közösségi finanszírozással, vagyis a nézők összefogásából jön létre az előadás.
szept. 23
0:32
Nyílt napra várja közönségét a Nemzeti Színház (Magyar Nemzet)
Az idén húszéves teátrum szombaton kedvezményes jegyeket és bérleteket kínál.
szept. 23
0:36
Götz Anna megvalósítja elhunyt férje álmát: a munka új értelmet adott Böröndi Tamás özvegye életének (Blikk)
Két év után szombat este újra megnyit a Vidám Színpad. Az új vezető, Götz Anna tele tervekkel és reményekkel vág bele a munkába. Szeretné méltó módon megőrizni és folytatni a 2020. novemberében elhunyt férje munkáját.
szept. 23
0:36
Pincétől a padlásig – Villaséta Bajor Gizi egykori otthonában (Metropol)
A program során a közel ezer négyzetméteres épület a nagyközönség előtt eleddig rejtett, titkokkal teli tereit lehet felfedezni.
szept. 23
0:36
Izraeli-palesztin konfliktus: Lapid a kétállami megoldás lehetőségéről is beszélt (hirado.hu)
A jövendő palesztin állam nem szabad, hogy „terroristák támaszpontjává váljon”, Izrael békében és biztonságban szeretne élni.
szept. 23
0:36
Az önkielégítés nem kritika a partner felé, hanem örömforrás, amihez nőként is jogod van (Glamour)
Miért maszturbálnak kevesebbet a nők, mint a férfiak, és miért lenne jó, ha ez végre változna? Olvasd el PoliLili meggyőző érveit.
szept. 23
0:36
Szovjet gépfegyverrel és kínai kajával indított az új Star Wars-sorozat (Promotions)
Egyelőre nem sok köszönet van az Andorban, ami nyomokban Star Wars-hangulatot is tartalmaz.
szept. 23
0:36
Fiataloknak szóló filmtervek fóruma nyitja az idei Cinemira Filmfesztivált (Tudás.hu)
Fiataloknak szóló filmtervek fóruma nyitja az idei Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, amelynek szakmai programját október 7-én rendezik meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, Budapesten. Az idén ötéves fesztivál nagy hangsúlyt fektet arra, hogy újjáélessze a magyar gyerek- és ifjúsági film műfaját, ezért évről évre szakmai prog
szept. 23
0:36
Rengeteg orosz próbálja elhagyni az országot Putyin mozgósítási bejelentése miatt (Növekedés)
Az Európai Uniónak közös álláspontot kell kialakítania az ukrajnai háború miatt Oroszországból menekülő orosz állampolgárok unióba irányuló beutazási kérelmeivel kapcsolatban - ismertette az Európai Bizottság álláspontját Eric Mamer szóvivő a testület brüsszeli sajtótájékoztatóján.
szept. 23
0:36
Ifjúságkutató Intézet: A választás tételesen cáfolta meg a fiatalok passzivitásáról szóló sztereotípiát (Magyar Nemzet)
Lázadás, szabadosság, a politika elutasítása: valóban igaz ez a fiatal felnőttekre?
szept. 23
0:40
WHO: A tesztelések visszaesése miatt nehezebbé válik az új vírusváltozások kimutatása (hirado.hu)
A világ most kezdi megpillantani a fényt az alagút végén, de még nem tartunk ott.
szept. 23
0:40
Így néz ki Steiner Kristóf szerelme, akivel másodjára is kimondták a boldogító igent (Promotions)
Másodszorra házasodtak össze, és most nem az ünneplés miatt.
szept. 23
0:40
Energiaközösségekben csökkentenék a rezsit a természetvédők (Tudás.hu)
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint az újabb lakossági napelemes pályázatok meghirdetését célszerű lenne a támogatott pályázók energiaközösségbe való belépésének, szerveződésének ösztönzésével is összekötni. A szervezet szerdai közleményében jelezte: a közösségi energia lényege, hogy a közösségek, önkormányzatok, lakossági csoportok
szept. 23
0:40
Virág Barnabás: Más lesz a mostani válság, mint amit 2008-ban láthattunk (Növekedés)
Az előttünk álló válság természete nagyban eltérhet attól, mint amit 2008-ban láttunk. Mind a munkaerőpiaci közeg megváltozása, mind pedig a banki csatornákban megjelenő hatások sokkal gyorsabban zajlhatnak le, mint az a 2008-as időszakban történt. A hitelezés lassulásának a jelei már most látszanak. A második félévben a lakossági hitelek mellett m
szept. 23
0:40
Orbán Viktor a Facebook-oldalán köszönte meg Donald Trump üzenetét (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok egykori elnöke a Review egyik lapszámán üzent a magyar miniszterelnöknek.
szept. 23
0:42
Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban (ProfitLine)
Csaknem 140 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).
szept. 23
0:44
Esik az S&P; 500 (hirado.hu)
Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
szept. 23
0:44
Gyógyító légzés – így vedd a levegőt, hogy gyógyítsd magad és akár megelőzd a rákot (Promotions)
Az orvosi kutatások azt mutatták ki, hogy az ember nem használja ki teljes légzési kapacitását, amire a teste képes. Felgyorsult világban a légzésünk is felgyorsult és felületes lett, nem használjuk egyik legfontosabb izmunkat, a rekeszizmot.
szept. 23
0:44
A tudás fája: misztériumjáték dupla lemezen (Tudás.hu)
Nagyszabású misztériumjáték született A tudás fája címmel. A dupla CD-n megjelent mű zenéjét Szakcsi Lakatos Béla, a szövegeket Bolyki György írta, a történet az emberi döntések felelősségét feszegeti. A múltban mindig a rosszat választottuk, most itt az idő, hogy mindenki eldöntse, vannak-e problémák a világban vagy nincsenek, lehet-e utat mutatni
szept. 23
0:44
A következő tél még az ideinél is keményebb lehet (Növekedés)
Az uniós pénzek hiányában, a kétszámjegyű kamatok mellett egyre költségesebb és nehezebb az államadósság megújítása, miközben az ország külső egyensúlya rohamosan romlik. A magas energiaárak miatt a következő tél még az ideinél is keményebbnek ígérkezik - hangzott el a 60. Közgazdász-vándorgyűlés gazdasági és költségvetési szekciójában.
szept. 23
0:44
Egyelőre megmenekült a világraszóló blamától a világbajnok (Magyar Nemzet)
A francia válogatott tartalékosan is magabiztosan győzte le Ausztriát, a kezébe vette a sorsát, de még kieshet.

Keresés