2022. szeptember 24. szombat

szept. 24
4:18
Két magyar cég is európai franchise díjat kapott (KKV Magazin)
Szeptember 19-én adták át első alkalommal az Európai Franchise Díjat. A résztvevő országok Franchise Szövetségei kizárólag az előző évben országosan elismert cégeket delegálhatták a díjra, így kimondottan a legjobbak legjobbjait mérték össze. Az öt kategória nyertesei között szerepel a magyar alapítású Logiscool és a Makery Diy is.
szept. 24
4:30
Felhős időnk lesz ma, de nem fogunk megfagyni (ATV)
Szombaton fátyolfelhők szűrhetik sokfelé a napsütést.
szept. 24
4:30
Érkezik a teljesen elektromos Škoda Octavia (autopro)
A cseh autógyártó kínálata jelentősen átalakul majd meghajtás és dizájnnyelv tekintetében is, de értékeihez hű marad.
szept. 24
4:36
Arborétum az egykori kukoricaföld helyén (Magyar Mezőgazdaság)
Immár 35 éve annak, hogy a Kecskeméti Arborétum telepítési munkái elkezdődtek Bács-Kiskun megye székhelyének északnyugati peremén. Megálmodója, dr. Gőbölös Antal Bedő-díjas erdőmérnök a mai napig őrző szemeivel figyeli az arborétum életét. A Kefag Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által létrehozott és fenntartott 62 hektáros növénygyűjtemény min
szept. 24
4:42
Rengeteg pénzzel károsították meg a korábbi bokszolót (ATV)
Miló Vikit az utazásán érte kár, de a panaszára nem reagálnak.
szept. 24
4:42
Még nincs vége: több élelmiszer is drágul októbertől (Hamu és Gyémánt)
Magyarországon drágultak a legnagyobbat az élelmiszerek az Európai Unióban augusztusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Nagyot drágult többek között a kenyér, a hús és a sajt is. A szakemberek szerint októberben újabb élelmiszer-áremelkedés jön.
szept. 24
4:48
Nemzetek Ligája: Szalai Ádám csodagóljával győzelem Németország ellen (Márkamonitor)
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a sorozat élvonalában marad. Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 5. forduló: Németország-Magyarország 0-1 (0-1) Lipcse, Red Bull Aréna, 39 513 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén) Gólszerző: Szala
szept. 24
4:48
Az aszályos és forró nyár milyen díszfákat károsított leginkább? (Agrofórum)
Az idei aszályos és forró nyár milyen díszfákat károsított leginkább? Melyik fás növényfajok ültetését érdemes mellőzni a jövőben?
szept. 24
4:48
Döbbenet: 47 évvel ezelőtt tűnt fel először a filmvásznon Richard Gere, hihetetlenül máshogy nézett ki (Promotions)
1975-ben láthattuk őt először A jelentés a felügyelőnek című alkotásban.
szept. 24
4:48
Új időszámítás kezdődött a kiberbiztonságban (Mínuszos)
A Micro Focus friss felmérése szerint a cégek biztonsági csapatai számára az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy a megnövekedett támadási felületen is képesek legyenek megfelelően monitorozni az eseményeket. A technológia nyújtotta új kihívásokra szintén a technológia adja meg a választ: fejlett megoldások, mesterséges intelligencia és gépi tanul
szept. 24
4:48
Bázisállomásai napelemes energiaellátását teszteli a CETIN (newtechnology.hu)
A Cetin Hungary folyamatosan keresi az innovatív megoldásokat működésének még fenntarthatóbbá tételére. Ennek érdekében három településen – Gyálon, Dunaharasztiban és Érden – teszteli, hogy bázisállomásainak villamosenergia-ellátása milyen hatékonysággal oldható meg helyben termelt zöldenergia használatával. Magyarország egyik legnagyobb, független
szept. 24
5:12
Száz éves a szentesi baromfifeldolgozás (ProfitLine)
Jubileumi esztendő az idei a Csongrád-Csanád vármegyei Szentesen. Száz éve kezdődött el az alföldi városban az iparszerű baromfi-feldolgozás, köszönhetően az 1922-ben, tevékenységét száz fővel megkezdő baromfifeldolgozó üzemnek, amely gyorsan kinőtte magát és már a két világháború között az egyik legjelentősebb, a magyar, illetve az európai piacot
szept. 24
5:12
Időjárás: A legszigorúbb arcát mutatja majd az ősz (Agroinform)
Hullámzó frontrendszer ver tanyát felettünk.
szept. 24
5:18
A válság pozitív lehetőségei (Piac és Profit)
Egy válság megélése nagyon különböző lehet más és más embereknél. Ha valaki nehezebben küzd meg egy krízis helyzettel van segítség.
szept. 24
5:18
Sokan alapítanak céget Dubajban a Kata után (KKV Magazin)
A kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata esetében történt változások számos érintett vállalkozót sarkallnak arra, hogy átgondolják működésüket, és azt, miként lehetne úgy folytatni a tevékenységüket, hogy a változás az életminőségüket ne, vagy csakis pozitív irányban befolyásolja. Számukra javasol kedvező alternatívát Szabó Kinga szakért
szept. 24
5:20
Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak (KKV Magazin)
Az Ivsz - Szövetség a digitális gazdaságért szakmai zsűrije a siófoki Menta konferencia gálavacsorája keretében kedd este jelentette be az idei év Gyurós Tibor-díjasait: az év menedzserét, az év digitalizációs projektjét, az év innovációja díj nyertesét, illetve az év digitális oktatási nagykövetét.
szept. 24
5:30
8 dolog, amit csak azután értesz meg, ha már összetört a szíved (Glamour)
A régi mondás szerint okos ember más kárán tanul. De jó is volna, ha az élet tényleg így működne, ez azonban csak korlátozottan igaz. Nagyon korlátozottan, ugyanis bizonyos helyzeteket nem fogunk megérteni, igazán átérezni akkor sem, ha már látjuk, hogy mások hogyan próbáltak megküzdeni hasonló helyzetekkel.
szept. 24
5:36
Jóval többel drágulhatott az éjszakai, mint a nappali áram? (ATV)
Az eddig olcsónak számító, úgy nevezett éjszakai, vezérelt áramfogyasztás átlagfogyasztás felett jóval többel drágulhatott, mint az elektromos áram nappali használata az átlagfogyasztás felett. Az energiapiaci szakértő szerint ez elfogadható, ezzel a felhasználók energiatudatossága is nőhet. Közben a fővárosi családok október elejétől igényelhetik
szept. 24
5:36
Friss lesifotók készültek Shakiráról, aki a gyermekeire támaszkodik a botrányos szakítása után (Promotions)
Shakira még ebben a nehéz helyzetben is próbál jó édesanya lenni.
szept. 24
5:48
Az Aldi nyerte el az „Év Diszkont Üzlete 2022” díjat (Márkamonitor)
Az ALDI Magyarország a 2022 áprilisában Egerben megnyitott üzletével pályázott az idei StarStore versenyen a diszkont kategóriában. Ez az üzlet az áruházlánc első klímasemleges módon üzemeltethető ingatlana, amely közel 1450 négyzetméteres árusítóterével az ország összes ALDI-ja közül is az egyik legnagyobb.   Egyedi építészeti és épületgépészeti m
szept. 24
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: óriási szerencse ér? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
szept. 24
5:48
Oracle: monumentális munka eredménye a Java 19 (Mínuszos)
Az Oracle bejelentette a Java 19 elérhetőségét, a világ első számú programozási nyelvének és fejlesztési platformjának legújabb verzióját. A Java 19 (Oracle JDK 19) több ezer teljesítmény-, stabilitási és biztonsági fejlesztést kínál, beleértve olyan újdonságokat, amelyek segítik a fejlesztőket a termelékenység javításában és az üzleti élet minden
szept. 24
5:48
Új trend a napelemeknél: felértékelődött az energiatárolás (newtechnology.hu)
Az energiaválság hatására a napenergia hasznosítása minden eddiginél kiemelkedőbb figyelmet kap napjainkban. Sokan már ellátási gondoktól is tartanak, ezért érdemes élni a korszerű, jövőbe mutató technológiával és függetleníteni magunkat a szolgáltatótól. Ugyanakkor a fogyasztók több buktatóba is beleszaladhatnak. Kaszás Anikó, a SolvElectric Techn
szept. 24
5:48
Az öntözés fejlesztése víztározással a Tisza völgyében (Mezőhír)
A meteorológiai adottságok szerint hazánk Európa három vízben leggazdagabb országa közé tartozik.
szept. 24
5:48
Nem jó egy high-tech traktor mögött egy harmincéves munkagépet használni… (GépMax)
Ötleteket, tapasztalatokat kell gyűjteni – ez a szakmai hozzáállás sokat segíthet az eredményességben!
szept. 24
5:48
Nyugalmazott orosz tábornokok: ha a Nato támad, Putyin kilövi az atomot (Helló Magyar)
A korábbi magas rangú orosz katonai szakértők szerint pillanatnyilag senkinek sem lenne érdeke egy nukleáris csapás
szept. 24
5:48
Miért nem kapnak agykárosodást a bálnák a mély vízben? (Magyar Mezőgazdaság)
A bálnák agyában található speciális erek megvédhetik őket az úszás által okozott impulzusoktól, amelyek károsítanák az agyat - derült ki az UBC új kutatásából.
szept. 24
5:54
Villany Leó – Ilyen intézkedésekkel spórolna energiát Közép-Európa (Menedzsment Fórum)
A lámpák lekapcsolása, a termosztátok letekerése, mozgásérzékelők felszerelése – többek között így spórolnak energiát és faragnak le költségeket a közép-európai kormányok az orosz gázszállítások visszafogására válaszul, és így próbálják elkerülni a fűtési szezonban fellépő hiányt.
szept. 24
5:54
Védd ősszel kerti bútoraidat, hogy megőrizzék kifogástalan állapotukat (Spa Trend Online)
Mielőtt igazán hideggé és csapadékossá válna az idő, gondoskodj kerti bútoraidról, hogy sérülés és állagromlás nélkül vészelhessék át a telet. A megfelelő ápolással megnövelheted bútoraid élettartamát és lerövidítheted azt az időt, amit tavasszal majd a felfrissítésükre kellene szánnod!
szept. 24
6:12
Tovább bővít Olaszországban a WizzAir (ProfitLine)
Bővítést jelentett be olaszországi bázisain a Wizz Air, a légitársaság 12 új útvonalat indít, valamint sűríti járatait Róma-Fiumicino és Milánó-Malpensa repülőteréről - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
szept. 24
6:18
Meg kell becsülni azt a meleget, ami beragyogja a hétvégét (Infostart)
A hajnali csípős hideg és talaj menti fagy után 23 fok is lehet szombaton.
szept. 24
6:18
Klímavál spórolni? Mutatjuk, mely klímákkal lehetséges (Alternatív Energia)
Ha split klímával fűtünk az olcsóbb és hatékonyabb, mint a gázzal való fűtés.
szept. 24
6:18
Kiszámolták, mennyi pénzt veszít a lakosság azzal, hogy bankbetétben tartja a pénzét (Portfolio)
Úgy tűnik, tavaly végre felébredtek az európai háztartások és egyre többen jelennek meg a befektetési alapok piacán az Efama európai alapkezelői piacot bemutató jelentése szerint. Azonban a lakosság még mindig túlzott mértékű bankbetétet tart, ennek alternatív költsége az utóbbi 5 évben meghaladta az ezermilliárd eurót. A tanulmány szerint az inflá
szept. 24
6:18
Nascar: Életveszélyesen megsérült a Stewart-Haas Racing mérnöke Christopher Bell versenyén (USAracing)
Katasztrofális fordulatot vett a Christopher Bell által szervezett C’Bell’s Micro Mania csütörtöki fordulója. A Lil’...
szept. 24
6:18
Jobb sofőrnek tartjuk magunkat az átlagnál a Suzuki szerint (Autónavigátor)
A magyar autósok majdnem 60 százaléka (58,9 százalék) naponta lát balesetet a közutakon, a balesetek legfőbb okának a szabályok be
szept. 24
6:18
Már mintegy 280 tonna hulladék került begyűjtésre és feldolgozásra a Tisza ukrajnai forrásvidékén (Márkamonitor)
Évente mintegy tízezer tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. Ebből kifolyólag a Call-Action program első lépcsőfoka a hulladékgyűjtési kapacitás növelése volt. A Diageo által biztosított anyagi támogatásból idén tavasszal különböző felszerelése
szept. 24
6:18
Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében, biztos a bennmaradás (Igényesférfi.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a sorozat élvonalában marad.
szept. 24
6:18
Így néz ki valójában a Gyűrűk Ura sorozat magyar származású kebelcsodája, a 28 éves Ema Horvath (Promotions)
Ema Horvath teljesen máshogy néz ki a való életben.
szept. 24
6:18
Így parkolhat 150 helyen 1000 munkavállaló (KKV Magazin)
Miközben egyre többen térnek vissza a home office-ból az irodákba, Budapesten becslések szerint átlagosan közel 30 százalékkal nőttek a parkolási költségek, ezért egyre nagyobb az igény a munkavállalók részéről arra, hogy a munkahelyükön biztosított legyen a parkolás. Ebben segít egy magyar fejlesztésű parkoláskezelő szoftver, melynek alkalmazásáva
szept. 24
6:18
Tériszonyosoknak nem való, de gyönyörű látnivaló: a „bajor tenger” és a Sasfészek (egy.hu)
Bajorország nem csak az Oktoberfest idején vonzó úti cél. Németország legdélibb tartománya rengeteg látnivalót tartogat, és mindenki találhat köztük kedveset: kastélyt, kisvárost, hegyet, tavat, meghódítandó csúcsokat. A bajor tenger és Berchtesgadeni Alpok a legismertebbek közé tartozik – csak megfelelően kell időzíteni az időjárást a kirándulás i
szept. 24
6:18
Hány évig élnek a macskák és mit tegyünk, hogy hosszú élettartamuk legyen? (Magyar Mezőgazdaság)
Általában egy macska tizenéves koráig élhet, de néhány közülük megéri a húszas éveit is sőt…Valójában a legidősebb macskaként ismert Creme Puff 38 évesen halt meg.
szept. 24
6:18
Nascar: Életveszélyesen megsérült a Stewart-Haas Racing mérnöke Christopher Bell versenyén (Racing)
Katasztrofális fordulatot vett a Christopher Bell által szervezett C’Bell’s Micro Mania csütörtöki fordulója. A Lil’...
szept. 24
6:20
Marco Rossi: azt éreztem, túl korai a gól (Igényesférfi.hu)
Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot, ezzel pedig a Nemzetek Ligája élvonalában maradt.
szept. 24
6:24
Külföldi üzleti esemény szórakoztató programjának adóvonzata (Adózóna)
Egy kft. külföldön megvendégelte üzleti partnereit, szórakoztató programokat is szervezett erre az alkalomra (például helikopteres kirándulást). Az olvasóban felmerült a kérdés, hogy ezen programokat adózás szempontjából hogyan kell kezelni. Olvasói kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
szept. 24
6:24
Emelkedik a lakáshitel törlesztője? Váratlan helyről jöhet a segítség (Forbes)
A lakásárak továbbra is magasak, és mostanra mindegyik bank jócskán megemelte a kamatait. Mit tehetünk, hogy olcsóbbá tegyük a hitelünket?
szept. 24
6:24
Ogier folytatná a WRC karrierjét (Racing)
Sébastien Ogier rajthoz áll a WRC szezon utolsó három futamán, azonban a nyolcszoros rally világbajnok 2023-ban is folytatná karrierjét.  Sébastien Ogier idén, ha nem jön közbe semmi, akkor hat WRC futamon tud indulni, különösen a Japán Rallyt várja.  “Japán egy nagyszerű hely számomra, hiszen ez a csapatom otthona – mondta a nyolcszoros világbajno
szept. 24
6:30
Tényleg Szikora Róbert hozta össze Tóth Andit és Marics Petit? A zenész most erre is válaszolt a Blikknek a Szuperkoncert előtt (Blikk)
Igazán különleges vendéggel erősít a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncert. Az október 1-jére a Puskás Aréna Szoborparkba hirdetett bulin ugyanis a ValMarral együtt fellép Szikora Róbert is, aki a Vasárnapi Blikknek mesélt arról, milyen hatással volt az R-GO közönségére az Úristen, de azt is bevallotta, miért szégyellte magát, amikor fiatal zenészként tö
szept. 24
6:30
Brutálisan gyors letöltést hozhat el a Samsung Galaxy S24 sorozat (GSMring)
A dél-koreai vállalat mindig élen járt az innovációk terén, így a Wifi szabványok használatánál és tervezésénél is. A napokban egy új jelentés érkezett, amiben arról olvashatunk, hogy milyen gyors letöltési sebességet vezethetnek majd be a Samsung Galaxy S24 szériánál. A Samsung, ha valami új technológiát kell előállítani biztosan az élen jár a cég
szept. 24
6:42
Helikopterbalesetet éltek túl brazil politikusok (Infostart)
A gép elektromos vezetéknek ütközött.
szept. 24
6:42
Mindenki utálja, de úgy tűnik, tényleg ez a leghatásosabb edzőgyakorlat (Hamu és Gyémánt)
A tornatanároknak végig igazuk volt. Ha máshol nem is, legalább a tesiórákon mindenki csinált már négyütemű fekvőtámaszt (angolul: burpee), amit a legtöbben nem kedvelnek, de az összes tornatanár esküszik rá.Bármennyire is kimerítő, úgy tűnik tényleg igazuk van: a legújabb kutatások szerint a négyütemű fekvőtámasz nemcsak a tizenévesek áll

Keresés