Ha a pontversenyre nézünk, az látható, hogy idén senki sem tudja tartani a lépést Max Verstappennel, még a csapattársa, Sergio Pérez sem. A mexikói több, mint 100 ponttal áll a holland kolléga mögött az összetettben, pedig az idény elején tartotta vele a lépést, de Baku óta talán valami nem kerek Pérez oldalán. Mindazonáltal Pérez így
Egyből megtalálta a közös hangot a Tehetség első látásra szombati adásának két játékos-párosa. Józan Laci a kétgyerekes Alexandrát, Frohner Ferenc pedig a személyi edzőként dolgozó Mátét segíti abban, hogy elnyerhessék az akár tízmillió forintot.
Vonattal ütközött egy pótkocsit vontató traktor a Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadház és Bocskaikert között szombat délután - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
A rendőrautók legtöbbször unalmasak. Mármint, kinek a pulzusa menne fel egy H Astrától vagy egy közepesen felszerelt Octaviától. Hát, azé biztos, akit félre int. Ugyanakkor vannak a világban olyan furcsa rendőrautók is, amik szabályhágás nélkül is felkeltik a közösség figyelmét. Olyan különleges autókra gondolok, mint például a fenti Ferrari 458 It
A skarlát, régies nevén vörheny nevű fertőzés néhány évtizeddel ezelőtt még az életveszélyes betegségek közé tartozott, azonban ma már antibiotikumokkal jól gyógyítható a kór. Tudd meg, mi az a skarlát, milyen betegségről van szó és hogy mikor fertőz a skarlát!
Ferenc pápa a névadó szentje, Assisi Szent Ferenc szülőföldjén tett rövid látogatásán a világ száz országából oda érkező ezer fiatalhoz intézett beszédet szombaton.
Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete - írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja.
A szerb oldalon bekövetkezett műszaki hiba miatt szünetel a tranzitforgalom a röszkei autópálya határátkelőhelyen, Szerbia irányába - közölte a rendőrség szombat este honlapján.
A franciaországi Le Mans-ban folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati időmérőn is megállíthatatlan volt, és a leggyorsabb körével megszerezte az első rajtkockát, idén már 12. alkalommal! Egy m
Pumped Gabo influenszerként legtöbbször a mindennapjairól, az étkezéseiről, az edzéseiről és a bulijairól posztol a követőinek, viszont arra is figyel, hogy példát mutasson a fiataloknak. Ezúttal egy újabb klímasztrájkon vett részt, ami miatt dicsérő szavakat kapott Lilutól is.
Pár napja derült ki, hogy bizonytalan időre bezárja kapuit az egyik legnagyobb fővárosi munkaszálló Csepelen. Az ott lakóknak október közepéig kellene kiköltözniük, sokan azonba nem tudják hova menjenek ezután. Karácsony Gergely főpolgármester jelenleg is az intézmény megmentésén dolgozik.
A szerb oldalon bekövetkezett műszaki hiba miatt szünetel a tranzitforgalom a röszkei autópálya határátkelőhelyen, Szerbia irányába - közölte a rendőrség szombat este honlapján.
„A magyar miniszterelnöknek egyáltalán nem mindegy, hogy az Európai Tanács összetétele milyen lesz” – mutat rá a lap, hiszen az uniós támogatásokkal kapcsolatban az Európai Tanács dönt.
Ahogy a vagina öregszik, és persze minden a testünkön, úgy a pénisz sem ússza meg a dolgot. Változhat az alakja, a mérete, sőt még a színe is: a véráramlás lassulásával veszít legendásan rózsaszín árnyalatából, és világosabbnak tűnhet. De mutatjuk a teljes listát.