Sárgarekord dőlt Texasban több első helyezett, és playoff versenyző is kiesett, végül pedig Reddick használta ki a lehetőséget, és nyert. Folytatódik a széria, ugyanis sorozatban negyedszer nyert olyan versenyző, aki már nem vesz részt a NASCAR Cup Series rájátszásban. Reddick 302 körrel a verseny vége előtt vette át a vezetést, és több újraindítás
Mindegy, hogy sokat futsz, vagy keveset, állj rajthoz Te is a 37. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál valamelyik távján. Október második hétvégéjén több tízezer futó társaságában élvezheted Te is a közös mozgás örömét.
Jócskán túlvagyunk az iskolakezdésen, ami anyagilag áltlában nem egy leányálom a családoknak, ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az iskolával kapcsolatos kiadások sora nem ér véget szeptember elsején.
Egy kiskorút kapcsoltak le a budapesti rendőrök a Xiii. kerületben közlekedési ellenőrzés közben. A 17 éves fiatal egy 80 milliós luxus autóval száguldozott a Váci úton. Az ott lakó emberek az autó hangosságára figyeltek fel, ami annyira zavaró volt számukra, hogy rendőrségi bejelentést tettek. A randalírozó sofőr az apja bérelt autóját vezette, me
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől szombatig a vasúti biztonság érdekében. Az ellenőrzéssel szeretnék megelőzni azt is, hogy az utasok a mozgó vonatokra szálljanak fel, illetve le, valamint megelőznék a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekményeket.
Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztere szerint a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében.
Felmérések szerint az egy és öt év közötti gyerekek 5%-a szenved krónikus székrekedéstől. Hogyan kezelhetjük életmódbeli változtatásokkal a problémát? Milyen természetes és biztos megoldás áll rendelkezésünkre, ha már "semmi nem segített"?
A szavazatok jóval több mint felének összeszámlálása alapján a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) a voksok mintegy 26 százalékát szerezte meg, Matteo Salvini és Silvio Berlusconi pártja csatlakozik hozzá.
A vártnál nagyobbat esett a német Ifo gazdasági hangulatindex szeptemberben, a vállalkozásokat elsősorban az elszálló energiaárak és a recessziós félelmek aggasztják – derül ki a hétfőn közölt eredményekből.
A részvény-és devizapiacon alaposan elromlott a hangulat az elmúlt hetekben, a grafikonok is kimondottan csúnyán néznek ki a legtöbb esetben, nem nehéz további lejtmenetet belelátni a mostani trendekbe. Rövid távon viszont találtunk néhány bizakodásra okot adó jelet, több, globálisan is fontos instrumentumban is jöhet akár a fordulat rövid távon.
Lezuhant egy katonai helikopter Pakisztán északnyugati részén, a fedélzeten utazó hat ember, köztük két tiszt életét vesztette - jelentette be az ázsiai ország hadserege hétfőn.
Schiffer András úgy látja, hogy az euroatlanti diplomácia szótárából a béke, a béketárgyalás teljesen kiveszett, amit menthetetlen bűnnek tart - Interjú.
Döbbenetes, de már annyi szélsőséges nézeteket valló kamuprofilt üzemeltetnek a német hírszerzők, hogy meg kell osztaniuk egymással az információkat, nehogy véletlen egymást vegyék célba. A német belföldi hírszerzés ügynökei emiatt „gyűlöletkeltésért”, sőt erőszakért is felelősek lehetnek. Az említett személyek olyan ügynökök, akiknek egykor széls
Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médi
„A magyar kormány nem támogatja a gázársapka bevezetését” az európai importra, mert az a gázhiányt és így az árakat is növelné – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Steiner Attila. A Technológiai és Ipari Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára a holland TTF gáztőzsdei árakra húzott esetleges ársapkáról – ami a magyar-o
Árverésre bocsájtja a magyar állam azt a villát, amiben Göncz Árpád és felesége lakott 2000-től. A II. kerületi Vérhalom téren álló ház több mint 1800 négyzetméteres és körülbelül 5 millió forintnyi ingóság is jár vele szúrta ki a 444.hu.
Két napig nem lesz gáz 15 Nógrád megyei településen, a leállás oka karbantartási munkálatok. A helyiek felháborodtak, hiszen sokan már fűtenének a hamar beköszöntő hideg miatt.
Rövid távon visszafogott piaci reakciókra számítanak elemzők, mivel várható volt a jobboldali koalíció győzelme az olasz választáson. A nagy kérdés, hogy kit nevez ki Giorgia Meloni pénzügyminiszternek.
A Budapesti Közművek keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FŐKÉTÜSZ Kéményseprőipari Divízió a szokásos kéményellenőrzés megrendelése esetén új, ingyenes szolgáltatással segíti az intézményeket és vállalkozásokat a takarékosabb energiagazdálkodás kialakításában.
Már dátumot sem mondanak egyes erdészetekben azzal kapcsolatban, hogy mikorra várható hatósági áras tűzifa. Sőt, vannak olyan helyek, ahol várólista alakult ki. Megint máshol tömött sorokban várják az emberek, hogy regisztrálhassanak a rezsicsökkentett tüzelőanyagra.