13 órától a napirend előtti felszólalásokat a HírTV, Facebook- és YouTube-csatornánk élőben közvetítette. 17.15 – 18.15 Orbán Viktor miniszterelnök válaszol az azonnali kérdésekre - csatornánk szintén élőben közvetíti.
Az elmúlt években egyeduralkodó Mercedes csapatának idén még nem jött össze a győzelem, de abban még bízhatnak, hogy a maradék hat versenyen legalább egyszer felállhatnak a dobogó tetejére. A W13 jellemzően a nagyobb leszorítóerős pályákon mutatott jobb formát, melyekből még lesz néhány, így joggal reménykedhetnek. George Russellt meg is kérdezték,
Fegyveres támadás történt az Oroszországi Föderációhoz tartozó Udmurtföld fővárosa, Izsevszk 88-as számú iskolájában, több gyerek életét vesztette - közölte Alekszandr Brecsalov, a köztársaság vezetője hétfőn Telegram-bejegyzésben.
Visszaesett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, de a bűncselekmények száma is csökkent a világhírű sörfesztivál félidős mérlege szerint.
Sürgős korrekciót szeretnének a nyugdíjasok, mert szerintük nagyon sokan már az utolsó forintjaikat élik fel - és a vágtató infláció sem segít a helyzeten - ezt írják a miniszterelnöknek címzett nyílt levélben.
Illegális állattartással vádolnak egy nőt az Egyesült Államokban, miután hazavitt egy út szélén talált mosómedvét. A nő több héten át magánál tartotta az állatot, még a közeli bárba is levitte.
Még saját érzéseink is rakhatnak ránk lelki terheket – ezzel Keresztes Ildikó is ugyanúgy küzd, mint bárki más. Az M2 Petőfi Tv zenés portréműsorából az is kiderült, hogy az énekesnő miként kezeli az ilyen helyzeteket.
Szeptember végén debütál a Szöszi című, nagy várakozás övezte életrajzi film, amiben a legendás Marilyn Monroe-t Hollywood új csillaga, Ana de Armas alakítja. A kubai származású színésznőről összegyűjtöttünk 10 olyan érdekességet, amit talán te sem tudtál.
Támogató szemlékkel segíti a Nébih a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltatók jogszabályoknak megfelelő feladatvégzését. A nemrégiben indult ellenőrzések során a hatóság mindenekelőtt a jogszerűség érdekében elvárt feltételekről tájékoztatja a szolgáltatókat.
Nem sokkal azután, hogy nyugalomra helyezték a néhai királynőt, II. Erzsébetet, ismét Meghantól hangos a brit sajtó. A hercegné alkalmazottai ugyanis nem finomkodtak, amikor Harry herceg feleségéről kellett véleményt alkotniuk.
2022. október 6-9. között 30 országból mintegy 120 kiállító több ezer műtárggyal rendezi be a Bálna Budapest épületét, így az Art Market Budapest jóvoltából néhány napra újra Budapest válhat Európa egyik legizgalmasabb kortárs képzőművészeti találkozóhelyévé. A vásáron eddig bemutatkozott közel 50 országhoz újak is csatlakoznak, első ízben szerepel
Az áram után a földgáz árát is korlátozhatják Németországban, a pénzügyminisztérium külön munkacsoportot alakított a szabályozás előkészítésére - jelentették csütörtökön német hírportálok.
Az időjárás úgy tűnik valamit pótolni akar a nyáron elmaradt adósságából, főleg, ami a csapadékot illeti. A héten bőven hull majd az égi áldás, amely az Alpok magasabb régióiban havat hoz. A Nyugati-Alpokban, 2700 méter felett, több helyen akár fél méter hó is hullhat.
Összesen több mint huszonegy települést, huszonkilenc iskolát, és több mint hatvanezer lakost és diákot vontak be a PET Kupa által kezdeményezett programban.
A bukaresti vezetők szerint természetes, hogy energiaválság idején mindenkinek takarékoskodnia kell, de azt ígérik, nem fogják korlátozni a lakosság villanyáram- és gázfogyasztását.
Az Apple Music lesz a Super Bowl félidei show-jának új szponzora az NFL bejelentése szerint. A mostani együttműködés akár egy szorosabb kapcsolat előzménye is lehet. A profi amerikai futball liga, az NFL új szezonjának döntőjét jövő február 12-én, az arizonai Glendale-ben rendezik majd. A Super Bowl hagyományosan az amerikai reklámpiac egyik legfon
A makói Hagymafesztivál részeként szeptember 10-én, szombaton rendezték meg a dél-alföldi városban az immár hagyományosnak mondható Maros-parti Randevú Nemzetközi Veteránjármű Találkozót. A kora délelőtti, esőre hajló idő kicsit ugyan ráijesztett a szervezőkre, de megúszták és egész nap döntően szép napsütésben zajlott a program. - Ma szerencsénk
Újra magántulajdonban van a Bank of Ireland, miután az ír kormány az összes részvényét eladta. Az állam még a 2008-as válság után segített ki három pénzintézetet több milliárd euróval, ezzel enyhítve a krízis következményeit. Így a BoI lett az első, ami ki tudott kerülni az állami tulajdon alól. Két másik intézet - az AIB és a PTSB - még 63,5, ille
Az ukrajnai háború miatt jobban lassul a világgazdaság növekedése, mint azt néhány hónappal ezelőtt előre jelezték, mivel az energia- és inflációsválság recesszióvá válhat a főbb gazdaságokban – figyelmeztetett az OECD.