A pénteki megnyugvás a múlté, az orosz földgázszállítások elmaradása miatt az európai eszközök nagyot esnek. A magyar részvények és a forint sem kivételek ez alól. Az európai bankrendszerben a Lehman-válsághoz hasonló összeomlás jöhet, ha a hitelezett energiacégek becsődölnek.
A kormányrendeletet felülíró, a tarvágást a természetvédelmi területeken megtiltó határozatot fogadott el a Fővárosi Önkormányzat. A részletekről Bardóczi Sándort, Budapest főtájépítészét kérdeztük.
A járványügyi korlátozások, illetve a távmunkavégzés terjedése egyre több alkalommal veti fel a kérdést, hogy mit tekinthetünk a munkajogban írásbeli jognyilatkozatnak. A munkajog a polgári jogtól eltérő szabályokat alkalmaz az írásbeliségre, így érdemes példákkal áttekinteni az előírásokat.
Az LMP arra kéri az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy minél hamarabb vizsgája meg és hozzon döntést az erdőpusztítást lehetővé tevő rendeletről, mert ha időközben kivágják az erdőket, azt nem lehet meg nem történtté tenni - írja az MTI.
Már több mint 1500-an jelentkeztek a rendőrség határvadász ezredébe, közülük pedig már több mint ötszázan szerződést is kötöttek a rendőrséggel, és megkezdődött négyhetes képzésük.
Tudomásul kell venni, hogy felnőtt egy öntudatos nemzedék, akiket már nem lehet félrevezetni azokkal a hazugságokkal, amiket 1945 óta nyomtak le a torkunkon.
Segítséget ajánl a mindenkori kormány számára az egészségügyi ágazat hatékonyabb, betegcentrikusabb, gazdaságosabb és jobb működtetéséhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Egészségügyi Tagozata - hangoztatta Fábián Lajos, a tagozat elnöke a Portfolio-nak adott interjújában. Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium a - több tíz
Thomas Markle nem először szólal fel a nyilvánosság előtt lányát illetően, és minden bizonnyal nem is utoljára: a férfi most Meghan legutóbbi interjújával kapcsolatban fejtette ki a véleményét, ami ezúttal is velősre sikeredett.
Röviddel a felszállás után megszakadt a rádiókapcsolat, miután a kabinból nyomásproblémákat jelentettek. A Cessna négy emberrel a fedélzetén kétszer is irányt változtatott, mielőtt a lett partoknál a tengerbe zuhant.
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappent és a Red Bullt éltették, mindemellett a Ferrari és a Mercedes teljesítményéről is szót ejtettek. A holland versenyző a hazai közönsége előtt is diadalmaskodni tudott, ám a futamon voltak olyan pillanatok, amikor a csillagosoknak állt a zászló. Az SC fázis után Lewis Hamilton úgy érezte, hogy cserben hagyt
Közzétette környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási, azaz ESG stratégiáját, illetve Fenntarthatósági jelentését a Takarék Jelzálogbank. A hazai jelzálogbankok között a legtöbb refinanszírozott partnerbankkal rendelkező és a Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézet céljai közé tartozik, hogy ösztönözze partnerei köréb
Alapvetően az extraprofitadó, valamint a romló hitelportfóliókra elszámolt veszteségképzés miatt a bankszektor jóval kisebb nyereséget ért el az elmúlt egy évben, mint azt megelőzően.
Cate Blanchett szó szerint csak úgy virágzott a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén egy gyönyörű Schiaparelli-kombinációban, most viszont egy sokkal lezserebb – de nem kevésbé stílusos – megjelenést öltött magára, amely nagy valószínűséggel az új őszi egyenruhád lesz.
Újra rákapcsolták az ukrán elektromos hálózatra a zaporizzsjai atomerőműnek azt az energiablokkját, amely csütörtökön kapcsolódott le az orosz csapatok ágyúzása miatt - közölte az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat pénteken a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Újra rákapcsolták az ukrán elektromos hálózatra a zaporizzsjai atomerőműnek azt az energiablokkját, amely csütörtökön kapcsolódott le az orosz csapatok ágyúzása miatt - közölte az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat pénteken a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Ősszel fogja közzétenni a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az új influenszer marketing tájékoztatóját, amely a korábbiaknál jóval részletesebb iránymutatást fog adni a véleményvezéreknek a jogszerű működéshez. A versenyhatóság tavasszal már közzétette a tájékoztató tervezetét észrevételezés céljából, és a nyáron egy kellemes hangvételű workshop keret
Portugáliától Finnországig számos európai országban kimutatták az elmúlt hetekben a magas patogenitású madárinfluenza vírusát, ami egyértelmű igazolja, hogy a betegség továbbra is fokozott és folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy állataik védelme érdekében kiemelten fontos a járványügyi el
Limitált kiszerelésű focipalackkal hangol az őszi futballszezonra a Zwack Unicum. A Hajrá Magyarok! feliratú, trikolórt idéző csomagolással a válogatott sikerei mellett az együtt átélt izgalmakat és felejthetetlen szurkolói pillanatokat ünnepli a márka. Az egyedi üvegek szeptember elsején debütálnak és országszerte elérhetők a készlet erejéig.Klass