Mától többet kell fizetni a parkolásért Budapesten, a belső kerületekben hatszáz forintba kerül óránként, miután életbe lépett az új, négy zónatípusból álló egységes fővárosi parkolási rendszer.
Bár legtöbben a mai napig Elvis Presley exfeleségeként ismerik, Priscilla Presley az évtizedek során számos alkalommal bebizonyította, hogy ennél sokkal több. Azon túl, hogy hat évig élt házasságban a Rock 'n' Roll királyával, Priscilla sikeres karriert futott be színésznőként és mogulként. A most 77 éves Priscilla korábban számos filmben szerepelt
A hazai közönség előtt szereplő világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 109 pontra növelte az előnyét az összetettben.
Egy felhasználó érdekesen alakította át saját Samsung Galaxy Z Fold 4 készülékét, amit most videón is megtekinthetünk. Mutatjuk, hogyan néz ki Windows rendszerrel a készülék. A dél-koreai vállalat még augusztus 10-én dobta piacra a Samsung Galaxy Z Fold 4 okostelefont, amit már hivatalosan is meglehet vásárolni a boltokban Magyarországon is. A term
Négy budapesti gimnázium előtt tartanak virrasztást a magyar oktatásért vasárnap este hét és hétfő reggel kilenc óra között. Vasárnap este nemcsak a résztvevő gimnáziumok tanulói voltak az iskolák épületei előtt, máshonnan is csatlakoztak diákok, de voltak kint tanárok és a velük szolidaritást vállaló demonstrálók is – írja a Telex.
Nem trükközni akart, hanem valós probléma miatt kellett félreállítania az Alpha Taurinak a Holland Nagydíjon az ezzel az élmezőny párharcát is befolyásoló Cunoda Jukit. Az emiatt életbe léptetett virtuális biztonsági autós fázison rajta vesztő Mercedes csapatfőnöke szorosabb vb-harc esetén nem hagyta volna annyiban a történteket. Sokakban vélhetően
Tízen meghaltak, tizenöten megsebesültek egy késeléses támadásban a kanadai Saskatchewan tartomány egy őslakos közösségében és a közeli városban - közölte a helyi rendőrség, a két gyanúsítottat keresik - írja az MTI.
Mivel a korábbi években elmaradtak a szükséges felújítások, roppant leharcolt állapotban vannak a francia atomerőművek. A folyamatos leállások csak tovább mélyítik a kontinens válságát.
Az éjjel több iskolánál is megjelentek a tanárok, akik süteményt és pokrócot vittek a diákoknak, akik a magasabb tanárbérekért és a jobb oktatási körülményekért tüntettek.
Neonfényes utcák, szélesen terpesztő Testarossák, pálmafák és a romlott klubbok. Valahonnan ebből a világból lép ki, vagy inkább lép ránk a Boaterhome, amiből meglepő módon 21 darabot is legyártottak a 80-as években. Volt tehát 21 szerencsés fazon a világ túlsó felén, aki cseppet sem volt hajlandó alábbhagyni igényeit, és életét a maximumon kívánta
Évek óta nem beszél az édesapjával Bódi Guszti legidősebb fia. A fiatalabbik Bódi Guszti a ma esti Séfek Séfe című műsorban lesz látható, ahol főzőtudománya bemutatása mellett elmeséli azt is, miért romlott meg a kapcsolata az édesapjával, amiről most egy interjúban is mesélt.
Új, kényelmi funkcióval bővíti kínálatát játékosai számára a Szerencsejáték Zrt. A nemzeti lottótársaság - a nemzetközi trendeket követve - online szolgáltatási kínálatában az eddigi egy-, valamint öthetes játékba küldés mellett elérhetővé tette az úgynevezett folyamatos játékot is.
Nem kérdés, hogy a legtöbb külföldi országban lényegesen jobban lehet keresni, mint itthon. Az sem véletlen, hogy sokan szerencsét is próbálnak hosszabb-rövidebb ideig máshol, hogy magasabb életszínvonalat biztosítsanak maguknak. Országonként eltérő, hogy melyik szakmát mennyire honorálják, de ha költözésen gondolkodunk, indulás előtt érdemes tájék
Mazsit csak ritkán látták és hallották a lapnak nyilatkozó szomszéd, olyankor viszont tőle zengett a társasház. Azt állítja, Berki Krisztián a halála előtt néhány nappal az erkélyen sírt.
Már nem huszan, hanem legalább több százan vannak a budapesti Szent István Gimnázium előtt. A virrasztásos demonstrációt szervező diákok arra kérik az érkezőket, ne menjenek be az iskolába, hanem álljanak ki magukért.
Ukrajna bejelentette, hogy az Ensz által közvetített megállapodás keretében küldte ki eddigi legnagyobb gabonahajó-konvoját, miután vasárnap 13 hajó indult ki kikötőiből, 282 500 tonna mezőgazdasági terméket szállítva a külföldi piacokra.
Sikeresen lezajlott a Magyar Bankholding két alapkezelő leányvállalatának egyesülése. Augusztus 31-én az Mkb-Pannónia Alapkezelő beolvadt a Budapest Alapkezelőbe, így létrehozva Magyarország egyik legnagyobb alapkezelőjét. A jogutód társaság az egyesülést követően Mkb Alapkezelő Zrt. néven működik szeptember 1-jétől, az általa kezelt vagyon pedig m
Az Informatikai, Távközlési, Elektronikai és Bármilyen Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) augusztus 30-án megtartott éves közgyűlésén a szervezet elnökségének megújulása állt a középpontban. A tizenháromfős elnökség öt pozíciójában történt változás. A vezetőségben több jelentős, egyébként nem IKT-profilú vállalat képviselője is helyet kap. A digitális
A szakemberek már évek óta mondogatják, hogy hamarosan véget ér a tuják magyarországi diadalútja. Végignézve a legtöbb kert meg-megbarnuló tujasorán, ez a jóslat igazolódni látszik. Hiába: a tuják számára nem alakul kedvezően a hazai klíma, nekünk pedig ideje elgondolkodnunk azon, hogy hova tovább ezután…
A szőlő kártevői kevesebb gondot okoznak a gombás betegségekhez képest, de kedvező körülmények hatására vagy a növényvédelmi munkák elmaradása miatt gyors elszaporodásra is képesek. Leginkább a szőlőmolyok, az atkák és az utóbbi években jelentős kártevővé vált amerikai szőlőkabóca károsítására kell figyelnünk.
Úgy döntöttem, hogy megírom tapasztalataimat arról, hogy milyen egy nárcisztikus zavarral küzdő mellett élni. Nagyobb számban lesznek azok, akik nem hisznek nekem és nem azért mert hazudok, hanem azért, mert külső szemlélőként felfoghatatlan az az érzelmi
A németek szerették volna felülírni az 1936-os, náci köntösbe bújtatott olimpia emlékét, az 1972-es müncheni játékok azonban a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet által elkövetett terrortámadás miatt vált emlékezetessé, amit – az olimpiák történetében először – televízióközvetítés kísért végig.