Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.
A hollywoodi filmezés egyik legnagyobb elismerését kapta meg Rév Marcell a magyar idő szerint hétfő hajnalban közvetített Emmy díjátadón. Olyan jelölteket utasított maga mögé, mint a Loki, a Squid Game, a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése és A csodálatos Mrs. Maisel. A Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia
A külföldön tanuló diákok csupán negyede állítja, hogy biztosan visszatér Magyarországra, ha végez. Kint havi nettó 1,1 millió, itthon pedig 510 ezer forint kezdőfizetésre számítanak a fiatalok, akik a pénzügyi befektetésekről és a nyugdíjról is merőben mást gondolnak, mint szüleik – derül ki a Blochamps Capital és a Hungarian Youth Association egy
A beszédfelismerők már régóta tudnak magyarul – elvileg. Aki a gyakorlatban is próbálta őket, az jellemzően ennek ellenkezőjéről, de legalábbis a tökéletestől messze lévő működésről számol be. A hazai fejlesztésű Alrite már csak magyartudása miatt is fontos fejlesztés lenne a piacon, a mögötte álló cég viszont folyamatos fejlesztéssel garantálja, h
MTI/Donka Ferenc A Mávinform korábbi közlése szerint a helyszínelés és műszaki mentés végéig Kiskunhalas és Kunfehértó között nem járnak a szerelvények, pótlóbusz viszi az utasokat. A rendőrség a balesetről azt közölte, hogy az autó sofőrje és négy utasa a helyszínen meghalt. Az elsődleges adatok szerint a vonat utasai nem sérültek meg, azonban a m
A várakozásoktól elmaradva a nyers adat szerint 3,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakihoz képest, meredeken lassulva az első hónapokban mért, bőven kétszámjegyű növekedésekhez képest, míg az árbevétel az magas infláció miatt 19,5 százalékkal 1471,8 milliárd
Augusztusban fordult elő idén először, hogy 10 ezer alá került a hónap során behozott használt személyautók száma – állapította meg a Datahouse adatai alapján elemzésében a JóAutók.hu. A 9701 importált használtautó 11 százalékkal marad el a tavaly augusztusban regisztrált 10 901 darabtól.
Tíz forinttal emelkedik a tojás nettó termelői ára. Az majd kiderül, hogy ennyivel drágább is lesz-e a tojás a boltokban, de mindennek tovább emelheti az árát.
Marics Peti büszke arra, hogy milyen rövid idő alatt tört a csúcsra, és hálás azért, hogy a legjobb barátjával, Valkusz Milánnal zenélhet együtt. A két tehetséges srác már évek óta jó kapcsolatot ápol, egykor azonban nem gondolták, hogy ilyen sikeresek lesznek. Kikerült egy soha nem látott kép, amely még gimnazistaként készült róluk. Ön felismeri ő
Az Országos Kórházi Főigazgatóság a Telex kérdésére azt írta: a sürgős esetek 1-2 nap, az enyhébbek vagy a kontrollvizsgálatok néhány hónap előjegyzési idővel érhetők el, és kérhető utazási költségtérítés.
Az IMSA 2023-as szabályai között több változás is lesz, legalábbis a GTD (tehát amatőr) kategóriában. Új időmérő és Le Mans-i különdíj mellett visszatér a sprint értékelés. Az endurance kategóriában bevett szokás, hogy a profi-amatőr elkülönítés végett a versenyzők kapnak egy besorolást az FIA-tól (platina-arany-ezüst-bronz). Ezek alapján a GTD aut
Újpest egykori, fideszes polgármestere, Wintermantel Zsolt igen éles véleményt fogalmazott meg a közösségi oldalán a lilák Fradi elleni csúfos veresége után.
Vannak vendéglátósok, akik szerint a büfék szenvedik majd meg a legjobban a rezsicsökkentés csökkentését, mások szerint pedig a középkategóriás éttermek vannak a legnagyobb veszélyben. A túlélési stratégiája is mindenkinek más: van, aki új alapanyagokkal kísérletezik, más új éttermet szeretne nyitni, míg megint más a kitartásban és a kreativitásban
Az elszabaduló infláció miatt a havi nyugdíjemelésre történő átállás a veszélyhelyzet tartamára megoldhatná a késleltetett kiegészítések miatt az egész nyugdíjas társadalmat érintő méltánytalanságot, de emellett a nyugdíjmegállapítás éve szerinti valorizációs korrekciót és a nyugdíj összegétől függő sávos korrekciót is mielőbb célszerű beépíteni az
A 95-ös benzinért literenként bruttó 30 forinttal kell kevesebbet fizetnie a nem hazai forgalmi engedéllyel rendelkező gépjármű-tulajdonosoknak és a cégeknek, a gázolaj piaci ára pedig bruttó 35 forinttal lesz a hét közepén kevesebb.
A rendkívül súlyos aszályhelyzetre tekintettel, a mezőgazdasági termelés finanszírozási helyzetének javítása és az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók és a nehéz helyzetben lévő állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3%-ra
Az Egyesült Királyság fizetési infrastruktúrájának korszerűsítése és a valós idejű fizetések elterjedése 2026-ig 3,8 milliárd dollárral fogja fellendíteni az Egyesült Királyság gazdaságát - derül ki Az ACI Worldwide, a Global Data és a Centre for Economics and Business Research (Cebr) tanulmányából.
A 95-ös benzinért literenként bruttó 30 forinttal kell kevesebbet fizetnie a nem hazai forgalmi engedéllyel rendelkező gépjármű-tulajdonosoknak és a cégeknek, a gázolaj piaci ára pedig bruttó 35 forinttal lesz a hét közepén kevesebb.
A Hechta Kft. az elmúlt időben egyre több videófilmet készített főleg az Amalgerol®, Magyarország egyik első növény- és talajkondicionáló készítményével kapcsolatos termelői tapasztalatokról. Ezek a filmek olyan sikert arattak, hogy a vállalat egyéb termékeiről is újabb felvételek láthattak napvilágot. A folyamat közben kiderült, hogy a termelők ne
A reggeli elmulasztása egész napos teljesítményünkre hatással van, gyerekeknél pedig különösen káros lehet. Egy angol felmérés arra kereste a választ, hogy rá tudja-e nevelni az iskola azokat a gyerekeket a reggelizésre, akik családjában az nem szokás.
Éppen ötven esztendeje, az 1972-es müncheni olimpia versenyeinek tizediknek tervezett versenynapján történt a játékok történetének legborzalmasabb terrortámadása, amelyet a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet hajtott végre az izraeli küldöttség ellen.
Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szerdától a holtankoljak.hu információi szerint. A benzin esetében 30 forintos csökkenésre, míg a gázolajnál 35 forintos esésre számíthatunk. Durván fél éve láttunk utoljára ilyen mértékű csökkenést a hazai üzemanyagárakban.
A hazai mikro- és kisvállalkozások négyötöde fontosnak tartja a fenntartható vállalati működést; a fő motivációjuk a belső meggyőződés, és nem a társadalmi elvárás vagy valamilyen vélt előny – derül ki egy, a szegmens fenntarthatósági szempontjait és működését vizsgáló friss felmérésből.
Miközben az EU azért küzd, hogy új intézkedésekről állapodjon meg Putyin ellen az Ukrajnában zajló háború miatt, az utolsó szovjet vezető halála régi törésvonalakat hoz újra felszínre.
Közzétette a KSH a második negyedéves GDP adatok részletes bontását. A GDP negyedéves összehasonlításban 1 százalékkal, éves szinten pedig 6,5 százalékkal nőtt az idei év április-júniusában.Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az adatok részletes bontása sem hozott nagy meglepetéseket az előzetesen várthoz képest. Te