A kormány három fő célt tűzött ki az egészségügyben, ezek közül a legfontosabb az egészségben eltöltött életévek számának növelése - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
Rekordmértékűre, közel 20 százalékra szélesedett a gázolaj és a benzin ára közötti különbség a dízel javára az elmúlt hetekben, míg júniusban még a benzin volt drágább. A jelenség hazai és nemzetközi okaival kapcsolatban Gaál Gellértet, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető részvényelemzőjét kérdeztük.
Újabb hat embernél igazolta a majomhiml-fertzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), velük együtt már 70 ember esetében mutatták ki a betegséget Magyarországon - közölte az NNK csütörtökön.
A rezsi és az energiahordozók árának emelkedésével sok kérdés merült fel az emberekben. Egy felmérés azonban meglepő eredményt mutathat a közelgő tél kapcsán.
Miközben a lakossági fogyasztók mától kezdődően a napokban kapják kézhez az új rendszerben, magasabb áron számolt gáz- és villanyszámlákat, az önkormányzatoktól is egyre több információ érkezik, mit okoz az energiaválság a gyakorlatban és erre hogyan reagálnak a települések vezetői.
A német szövetségi kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket – szögezte le a német külügyminisztérium szóvivője.
Megérkeztek az első gázszámlák, amelyeken már az új rezsirendelet szerint számolt a szolgáltató. Rengeteg panasz érkezhetett, az ügyfélszolgálaton égnek a vonalak. Elképzelhető, hogy az MVM hibás gázszámlákat állíthatott ki a rendszer átállása következtében. Szakértők szerint a tömeges tévedés várható jelenség volt.
Miközben a lakossági fogyasztók mától kezdődően a napokban kapják kézhez az új rendszerben, magasabb áron számolt gáz- és villanyszámlákat, az önkormányzatoktól is egyre több információ érkezik, mit okoz az energiaválság a gyakorlatban és erre hogyan reagálnak a települések vezetői.
Anett története erőt adhat mindenkinek, akinek némi plusz motiváció kell az életmódváltáshoz, sporthoz, pozitív gondolkodáshoz. Így gondolta ezt a BioTechUSA női inspirációs versenyénének közönségzsűrije is.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy baranyai polgármester és tizennégy társa ellen, a vád szerint 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást „tettek zsebre jogosulatlanul” – közölte a megyei főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint olyannyira kimagasló volt Max Verstappen Belga Nagydíjon mutatott tempója, hogy még valószínűleg a 20. helyről startolva is elsőnek intette le volna a kockászászló a 44 körös futam végén. A Red Bull holland kiválósága hiába nyerte meg rendkívül magabiztos előnnyel a szombati időmérőt a renovált S
Sokk hatása alatt van az ország, miután a postaládákba kezdenek megérkezni az új, megemelt végösszegű rezsiszámlák. És ez még csak a kezdet, hiszen október elsejétől megszűnhet az árstop, ha pedig így lesz, piaci áron juthatunk majd az üzemanyaghoz, a csirkemellhez, a liszthez, a cukorhoz vagy éppen a tejhez. Ebbe pedig sokan belerokkanhatnak!
A német szövetségi kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket – közölte csütörtökön a német külügyminisztérium szóvivője Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes jóvátételi követelésekről szóló varsói bejelentésével kapcsolatban.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli adatokhoz képest. A magyar deviza árfolyama széles sávban mozgott a frankkal és a dollárral szemben.
A fél világ arról beszél, hogy György herceg, Sarolta hercegné és Lajos herceg a berkshire-i Lambrook iskolába fog járni, amikor idén szeptemberben újraindul az oktatás.
Használtautók vásárlás előtti átvizsgálásairól szóló cikksorozatunk minden része úgy kezdődött eddig: Mesél a szakértő. A téma és a rovat marad, de a címekből ezentúl elhagyjuk a frázist és inkább kiemeljük a lényeget. Na, gyerünk! Mi ez a vizsgálat? 9. éve foglalkozunk a vásárlók által kiszemelt használt autók vásárlás előtti, helyszíni állapotfel
Hamarosan 75%-ra emelheti az alapkamatot az argentin jegybank, mely a világ egyik legmagasabb inflációja ellen küzd jelenleg – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás. Argentína gyakorlatilag évek óta az államcsőd határán táncol, a harc eszköze lehet az újabb monetáris szigorítás.
Az írások bepillantást engednek Dickens olvasási szokásaiba és írói terveibe, továbbá egy barátjának egy svájci utazásáról is részletesen beszámol az egyikben.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőrző csoportja öt órát töltött zaporizzsjai atomerőműben, majd dolga végeztével incidens nélkül elhagyta az üzem területét
Iharkút nem csak egykori bauxitbányáiról híres, de a Bakony lankái között megbúvó település, napjainkban világviszonylatban is kiemelt jelentőségű dinoszaurusz lelőhelynek számít.
Mindig a mentő legyen az első, amit az oktatási intézmény értesít, ha egy gyermek táplálékallergiája miatt rosszul lesz – hívta fel a figyelmet a dietetikus. Az allergiát az intézmények már a beiratkozáskor feljegyzik, de a szülőknek tanévkezdéskor érdemes ismét tájékoztatniuk a nevelőket, pedagógusokat.
A magyar foci furcsaságainak tárháza kifogyhatatlan, ezúttal Bese Barnabás fehérvári esete miatt húzhatták fel csodálkozva a szemöldöküket a szurkolók. A 23-szoros válogatott labdarúgó tavaly év végén szakított a belga Leuven csapatával, majd februárban nagy reményekkel leszerződött a MOL Fehérvárhoz. A 28 éves jobbhátvéd ötéves légióskodás után té