Kevés kellemetlenebb dolog van egy olyan szakításnál, mint amit nem te kezdeményeztél. Függetlenül attól, mi miatt szakított veled a párod, az űr, amit maga után hagyott, egész biztosan kínzó, de nem szabad összetörnöd! Biztos lehetsz benne, hogy ilyen eset sok más emberrel megtörtént már, sokan jártak ugyanebben a cipőben.
A magas infláció, különösen az élelmiszerárak és a rezsi hirtelen emelkedése jelentős kihívást jelent sok háztartás számára – ennek enyhítésében segíti kollégáit szeptemberben a Cib Bank, egy egységes összegű egyszeri kifizetéssel, összesen 420 millió forintot fordítva erre.
Több mint 77 millió karton csemegeszőlőt exportált Dél-Afrika, körülbelül 4%-kal többet, mint az előző idényben. A dél-afrikai csemegeszőlő-termelők egyesületének jelentése szerint a kiváló termés nagyrészt a jó időjárási viszonyoknak és a termesztésbe vont új fajtáknak köszönhető.
Európában mára minden idők legsúlyosabb energetikai válsága jött létre, amely helyzetben minden korábbinál világosabb, hogy szükség van atomenergiára az ellátás biztonságához és a zöld átmenethez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Prágában.
Új fejezet nyílik az Azonnali Fizetési Rendszer fejlődésében azzal, hogy az MNB egy újabb szabályozói és technológiai intézkedéscsomagot készít elő a piaci szereplőkkel egyeztetve az AFR körüli ökoszisztéma továbbfejlesztése érdekében, ami a rendszer használatának felpörgetését is magával vonja a tervek szerint. Többek között új QR-kód sztenderd ké
Felhasználói szempontból kedvező folyamatok vannak az olajpiacon. Az orosz-ukrán háború előtti szintre csökkent az olaj ára, és ez a folyamat tovább tarthat.
Az elmúlt években csökkent hazánkban az agyi érbetegségek okozta elhalálozás. Ennek ellenére még mindig a három leggyakoribb halálok között szerepel nőknél és férfiaknál egyaránt, ezért kiemelt jelentőségű a betegekre való odafigyelés mind a kezelő személyzet, mind a hozzátartozók részéről.
A tanárok élőlánca után a tankerületi központhoz vonultak a diákok. Petíciót akartak átadni, de hiába vártak, hogy bárki kijöjjön az épületből. Végül maguk mentek be.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6709-en léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9859-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Elindult a Profi Amerikaifutball-bajnokság, az NFL 103. szezonja, a Network4-csoport pedig a látványos sportág minden izgalmas pillanatát megmutatja. A médiacég a 2022/2023-as idény NFL alapszakaszából 100 mérkőzést közvetít élőben, és a szokásoknak megfelelően a magyar nézők a rájátszás minden mérkőzését láthatják majd. A rajongók a hét egyetlen n
A japán Proto Corporation használtautó-kereső weboldal áradataiból az derült ki, hogy a 2022-es Toyota Land Cruiser ZX medián ára - vagyis az az összeg, amelynél az eladott Land Cruiserek legfeljebb fele volt olcsóbb, és legfeljebb a fele volt drágább - július végén elérte a 17,05 millió jent (47,08 millió forint). Ez több mint kétszerese egy új La
Arra kéri a kormány a polgárőröket, hogy folytassák a határvédelmi szolgálatot az év végéig, ehhez pedig továbbra is biztosítják számukra a költségtérítést - közölte a Facebookon vasárnap közzétett videójában Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
Hétfőn lezárják Budapesten a Várkert Bazár környékét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt, a korlátozás több házat érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.
Idén máshogy kezdődött az iskolai tanév: diáktüntetéssel, feketébe öltözött pedagógus szakszervezettel, virrasztással a gimnáziumok előtt, és polgári engedetlenségi akciókkal, no és az energiaárak megugrásával. Egy elkeseredett édesanya attól tart, hogy ha távoktatást rendelnek el kislánya iskolájában, akár a munkáját is elveszítheti. Olvasói levél
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a mobilszolgáltatók 3G-hálózatainak lekapcsolási terveit figyelembe véve indította el idén februárban mobilcsere-programját, melynek keretében eddig már több mint ötvenezer elavult mobiltelefont cseréltek modern, 4G- vagy 5G-képes eszközre. A hazai mobiltelefonok modernizációját célzó akció keretében be
A külügyminiszter Prágában tartott beszédében kifejtette, hogy Európában mára minden idők legsúlyosabb energetikai válsága jött létre, így az atomenergia szükségessége minden korábbinál világosabb.
2021-ben Magyarországon 5129-en foglalkoztak biogazdálkodással, az átállási és az ökológiai terület együttes nagysága megközelítette a 294 ezer hektárt, ami a mezőgazdasági terület 5,8 százaléka – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium fotográfia szaktanára nem áll be a polgári engedetlenségbe, de fel akarja hívni a figyelmet az elégedetlenségre.
A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében .
Sokak számára ismerősen csenghet annak a több mint 1400 éves és 40 generáción átívelő japán építési vállalat, a Kongō Gumi története, amely 578-tól egészen 2006-ig működött és állt családi tulajdonban. A mai gazdasági viszonyok között szinte már elképzelhetetlen, hogy egy családi vállalkozás ennyi ideig képes legyen aktívan és nyereségesen működni,
Idén nyáron 16,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami elérte a 2019-es szezon eredményét. Ez idő alatt a szálláshely-szolgáltatók közel 250 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, aminek 74 százaléka a vidéki szálláshelyekhez köthető. Bár tovább erősödtek egyes vidéki desztinációk, a nyári szezonban a Balaton turisztika
MI AZ A SZINTETIKUS DROG? A szintetikus drogokat (ismertebb nevük: dizájnerdrog) mesterséges vegyi anyagokból készítik, nem pedig természetes összetevőkből. A piacon...
Az állami intézményeket maximum 18 fokra lehet majd felfűteni télen, és ilyen energiaárak mellett várható, hogy más munkáltatóknál sem lehet a tavaly télen megszokott benti hőmérsékletre számítani.