2022. szeptember 2. péntek

szept. 2
6:48
Förtelmesen nehéz kvíz: 10-ből 4 helyes válasszal már tényleg te vagy a kvízkirály? (Promotions)
10 kérdésre kell csak jól felelned.
szept. 2
6:48
Január óta Hasznics a Qualysoft vezérigazgatója (Mínuszos)
A napokban sikerült bejelenteni, hogy Hasznics Milán igazgatósági tag tölti be 2022 januárjától a Qualysoft Csoport magyarországi irodájának vezérigazgatói posztját. Haszonics kinevezése óta a Qualysoft Csoport közel 660 millió forintos árbevétel-emelkedéssel zárta 2022 első és második negyedévét a tavalyi évhez képest. Hasznics 2019 óta dolgozott
szept. 2
6:48
Bevált a terepen a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő (KKV Magazin)
Kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhez fűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e már „kapás”, hiszen egy térképen is láthatóvá válik, hogy melyik befogó jelzett
szept. 2
6:48
Labirintus (Magyar Hírlap)
Kétperces. A többi hasznos tippért elő kellett fizetni az oldalra, mire J. Károly félhangosan azt gondolta, hogy egyesek mindig mások szegénységéből próbálnak meggazdagodni.
szept. 2
6:48
Több mint egymillió embernek vitt zöld áramot a Schneider Electric (newtechnology.hu)
A második negyedévben 1,1 millió embernek biztosított hozzáférést zöld forrásból származó áramhoz a Schneider Electric, és közel 70 ezer érdeklődő vett részt a vállalat energiamenedzsmentet oktató kezdeményezésében. Az energiagazdálkodás és ipari automatizálás digitális átalakításának vezető vállalata fenntartható programja keretében jelentősen növ
szept. 2
6:48
Eddig nem úgy fest, hogy az amerikai gazdaság lenne a háború nagy nyertese (Növekedés)
Két, nemrég elfogadott nagy gazdaságélénkítő program - a klímavédelmi és a diákhitelek egy részének eltörlése - sem garantálja, hogy idén a lelassult növekedéssel jellemezhető amerikai gazdaság megúszhatja a recessziót. A magas infláció, a kamatemelések és a visszafogottabb lakossági fogyasztás a 80-as évek legelejének válságához hasonlítható. A m
szept. 2
6:48
Nincs a helyzetünkben semmi, amit ne lehetne jobbá tenni (Magyar Mezőgazdaság)
Egy-egy időjárásváltozás nyomán, a sekély vízben felhalmozódó gázok miatt szinte egyszerre sóhajtanak fel a dunántúli halgazdaságok: „Nálad mennyi döglött meg?” A szárazság természeti csapás, amiben az ágazat egy része el fog vérezni – mondta el Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Zrt. tulaj
szept. 2
6:48
Félrekezelték és megmérgezték a kórházban: járni és beszélni sem tudott a hiba miatt (rtl.hu)
Egykor sikeres vállalkozó volt, most árnyéka önmagának.
szept. 2
6:54
Gyásznap van ma Kárpátalján, miután a napokban a munkácsi 128-asok 7 katonája is meghalt az orosz–ukrán fronton (444.hu)
A többségük a herszoni ellentámadásban vesztette életét.
szept. 2
6:54
Elérte az Alföldet a kaktuszinvázió (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 2
7:00
Két magyar is kiesett párosban a US Openen (Infostart)
Udvardy Panna és Fucsovics Márton kettőse is búcsúzott.
szept. 2
7:00
Óriási öröm érte Nagy Ferót (ATV)
Megszületett az énekes negyedik unokája.
szept. 2
7:00
Bepillantás a Zetor gyár titkaiba – durva tesztek, önvezető üzemmódban is! (Agroinform)
Ezúttal ritka bepillantást engedett a cseh gyártó a közeljövő traktorjainak fejlesztésébe.
szept. 2
7:00
Nem sikerült (Magyar Hírlap)
Hogy az Európába igyekvőknek hol és mikor húzták el a mézesmadzagot az orruk előtt, hogy kedvet kapjanak a sok ezer kilométeres vándorlásra, az nem érdekes.
szept. 2
7:00
Háború: újabb európai országot fenyegetett meg Oroszország (Növekedés)
.
szept. 2
7:00
Lengyelország 1300 milliárd dolláros jóvátételt követel Németországtól háborús jóvátételként (rtl.hu)
Nem felejtették el a nácik bűneit.
szept. 2
7:00
Élelmiszerárstop: átháríthatják a költségeket a kereskedők, a kormány hallgat (rtl.hu)
Gulyás Gergely az év elején létező veszélynek nevezte, hogy a kereskedők a vásárlókra terhelik az árstoppal érintett termékeken kieső összegeket. Ha ez így van, az ársapkának nem sok értelme van. A kormány mégsem válaszol arra, hogy hogyan ellenőrzik az árakat. A GKI szerint nem is kérdés, hogy áthárítják-e a költségeket a kereskedők.
szept. 2
7:06
Most akkor még sincs vége a nyárnak? Bajban a frontérzékenyek: ilyen idő vár ránk ma (Blikk)
Pénteken egy sekély ciklon épül ki a Kárpát-medencétől délnyugatra. Ennek a légörvénynek a nedvessége alakítja majd az időjárásunkat.
szept. 2
7:06
Biden szerint Trump és támogatói veszélyt jelentenek a demokráciára (444.hu)
Az amerikai elnök szerint a MAGA-republikánusok „eltökélték, hogy visszavetik ezt az országot”.
szept. 2
7:06
Austin Dillon megint megcsinálta – Podcast (Racing)
Az utolsó pillanatban, de Daytonában szerzett győzelmével bebiztosította rájátszásbeli helyét Austin Dillon.
szept. 2
7:09
Moldovát fenyegeti az orosz külügyminiszter (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt órák eseményei egy helyen.
szept. 2
7:12
Az EMA már rá is bólintott az új koronavírus-vakcinákra (Infostart)
Már csak egy hajszál választja el a két "omikron-oltást" a végső engedélytől.
szept. 2
7:15
Irán titokban üzenetet közvetít Európából a Kreml felé (Privátbankár)
Az elmúlt órák eseményei egy helyen.
szept. 2
7:18
Májjal töltött Update és keto szűzérme Norbi konyhájából (Blikk)
undefined
szept. 2
7:18
Szimatot fogott a titkosszolgálat: orosz kémek szivároghattak be a német kormányba (Blikk)
A német gazdasági minisztérium két magas rangú tisztviselője ellen folytat nyomozást a helyi titkosszolgálat. A gyanú szerint a kémek Oroszország számára szivárogtathattak információkat a német kormány energiafüggetlenedési projektjéről – írta szerdán a Politico Die Zeit nyomán.
szept. 2
7:18
Biden: Donald Trump és republikánus támogatói veszélyt jelentenek a demokráciára (HírTV)
Az elnök a beszédében egységre szólított fel mindenkit a szélsőségesekkel szemben, politikai beállítottságától függetlenül.
szept. 2
7:18
Erősödéssel nyitott a forint pénteken (ATV)
A csütörtök esti gyengülés után enyhén megindult felfelé a magyar deviza.
szept. 2
7:18
Súlyos csalással vádolja a Ferrari a Red Bullt (Igényesférfi.hu)
Mint ismert, a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat Spa-Francorchampsban, ezzel tovább növelte előnyét az összetett élén.
szept. 2
7:18
Horváth Gergő veszi át a Ringier műsorlap-portfóliójának főszerkesztői feladatait (Márkamonitor)
Horváth Gergő 14 éve tagja a kiadó szakember-gárdájának: 2008-ban kezdett a GLAMOUR online szerkesztőjeként, 2016-tól a Glamour.hu vezető szerkesztője, majd az elmúlt két évben a magazin főszerkesztő-helyettese lett.   A Tvr-hét, valamint a hozzá kapcsolódó további hét kiadványból álló lapcsalád főszerkesztői feladatait az elmúlt 17 évben Szilágyi
szept. 2
7:18
A kávé tényleg tönkrevághatja a látásodat? Egy komoly betegség kialakulásában biztosan szerepet játszhat (Promotions)
A glaukóma nem játék, könnyen vaksághoz vezethet.
szept. 2
7:18
Biden: Donald Trump és republikánus támogatói veszélyt jelentenek a demokráciára (Magyar Hírlap)
Az elnök a beszédében egységre szólított fel mindenkit a szélsőségesekkel szemben, politikai beállítottságától függetlenül.
szept. 2
7:18
A Lúd, a Rossz és a Csúf: az Emirates legújabb márkanagykövete Gerry, a lúd (Hamu és Gyémánt)
Az Emirates légitársaságnak az évek alatt számos népszerű márkanagykövete volt, hollywoodi sztároktól kezdve világsztár futballjátékosok népszerűsítették már a brandet. Most egy újabb taggal bővült a nívós csapat, és valljuk be, nehezen is lehet versenyezni.
szept. 2
7:18
Az év üzlete, hogy tőzsdére megy a Porsche, de a náci múlttal még mindig nem tudtak szembenézni – interjú (Forbes)
Egy holland oknyomozó újságíró, David de Jong úgy döntött, a véres pénz nyomába ered, és feltárja, hogyan alapozták meg vagy betonozták be vagyonukat a náci rezsim kegyetlenkedéseiből a leggazdagabb német üzleti dinasztiák. Interjú a nemrég megjelent Náci milliárdosok szerzőjével.
szept. 2
7:18
“Akkor is Önnel vagyok, ha testben távol” Karády Katalin és Újszászy István megrázó szerelmi története (Helló Magyar)
Karády Katalin és Újszászy István tábornok legendás szerelme hetven éve él a történeti emlékezetben. De mi is történt valójában?
szept. 2
7:18
Biztosan nem indul újra márciusig a Lada Vesta gyártása (Autószektor)
Az orosz sikerpropaganda szerint a Volgai Autógyár (AvtoVAZ) növelni szeretné gyártási kapacitását a Togliatti városában található fő összeszerelő soron. A hivatalos közlés szerint a vállalatnak az első félévben mintegy 70 000 autót sikerült legyártania. Az év végéig az autóipari óriásvállalat összesen 140 000 járművet szeretne legyártani. Ami a né
szept. 2
7:18
Aszálykárkörkép az Alföldről (Magyar Mezőgazdaság)
Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) főtitkára is felhívta rá a figyelmet, hogy a gazdálkodók, különösen az Alföldön, igen nehéz helyzetbe kerültek a rendkívüli idei aszály miatt.
szept. 2
7:18
Írja be, hogy pokol a Play Áruház keresőjébe, nem fogja elhinni, mit dob ki (rtl.hu)
A módszer az Apple App Store-ban is működik.
szept. 2
7:24
Gera Zoltán egykori drogfüggőségéről vallott (Blikk)
Az elmúlt évek legjobb magyar futballistája, a 97-szeres válogatott Gera Zoltán is részt vett a Drogkutató Intézet kerekasztal-beszélgetésén. Az U21-es válogatott kapitánya megrázó őszinteséggel mesélt fiatalkori függőségéről Dr. Menczel Zsuzsanna szakpszichológusnak a Mathias Corvinus Collegiumban tartott eseményen.
szept. 2
7:24
Elképesztő dolog történt a liechteinsteini parlamentben (ATV)
A földrengések esetére szóló biztosítás kötelezővé tételéről szóló vita közben földrengés volt.
szept. 2
7:24
Koponyalékelés, divattörténet, fantasyvilág és szétszedhető emberi test (Magyar Hírlap)
Rajonganak az orvostörténelmi múzeumpedagógiai foglalkozásokért a diákok.
szept. 2
7:24
Folyton szabályt szegnek a “szemetelő” pilóták, Leclerc változást sürget (Racing)
Charles Leclerc igencsak pórul járt a Belga Nagydíjon, amikor egy sisakfólia miatt kényszerű bokszlátogatást kellett beiktatnia. A Ferrari monacói versenyzője szerint tenni kellene valamit. Nem elég, hogy a Ferrari tempója sem volt az igazi, Charles Leclerc belgiumi futamát még egy elszabadult sisakfólia is megkeserítette. Ráadásul nem is akármilye
szept. 2
7:24
10 pontos tervet osztott meg a VW Csoport új vezetője (Villanyautósok)
500 fős közönség előtt kezdett az új vezér.
szept. 2
7:27
Negyedével nő a katonák illetménye szeptembertől (Menedzsment Fórum)
Szeptembertől nő a katonák illetménye, az emelés átlagosan 26 százalékot jelent, de állománykategóriánként eltérő - mondta a honvédelmi miniszter közösségi oldalán csütörtökön közzétett videóüzenetében.
szept. 2
7:30
Megszületett Nagy Feró negyedik unokája (Blikk)
Nagy Feró a fellegekben érzi magát, ugyanis megszületett a negyedik unokája.
szept. 2
7:30
Alacsony fogyasztás, nem rezsicsökkentett ár a gázszámlán - itt a magyarázat (Infostart)
Nem rezsicsökkentett áron felszámolt mennyiségek szerepeltek több olyan gázszámlán is, amelyet a napokban kaptak meg a fogyasztók. Az MVM szerint egy eddig nem megfelelően kommunikált dolog okozza a plusz költségeket.
szept. 2
7:30
Gyásznapot hirdetett Kárpátalja (ATV)
Az állami lobogók félárbócon maradnak, kijevi idő szerint 9 órakor pedig egyperces néma csendet tartanak a megyében.
szept. 2
7:30
Sokat veszíthet az amerikai döntés miatt a Hyundai (autopro)
A koreai gyártó elveszítheti piacvezetői pzícióját az amerikai elektromosautó-piacon.
szept. 2
7:30
Kiderült, mikor érkezik az eddigi legjobb Apple okosóra (GSMring)
Az amerikai vállalat napokon belül több új készüléket is bemutathat, köztük a legújabb okosóráit. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig az eddigi legerősebb okosóráról. Az Apple a legközelebbi sajtóeseményét augusztus 7-én fogja tartani, ahol a szivárgások szerint meg fog jelenni az iPhone 14 széria, valamint az Apple Watch Series 8 okosóra is. Ez azonba
szept. 2
7:30
Félrekezelték és megmérgezték a kórházban: járni és beszélni sem tudott a hiba miatt (rtl.hu)
Egykor sikeres vállalkozó volt, most árnyéka önmagának.
szept. 2
7:30
Schumacher Vanda pánikrohamot kapott a Karib-tengeren (rtl.hu)
Majd mikor hazajött, rögtön vásárolt egy jegyet Afrikába.

Keresés