Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Bika anyagi problémái megoldódnak, az Ikrek új partnerre tehet szert, a Rák karriertörekvései dinamikus löketet kapnak. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Élisabeth Borne francia miniszterelnök hétfőn a legjelentősebb francia munkáltatói szövetség, a MEDEF konferenciáján azt kérte a vállalkozóktól, hogy dolgozzák ki szeptemberben saját energiamegtakarítási programjukat, mert ha korlátozni kell az energiafogyasztást, az elsőként a vállalkozásokat fogja sújtani a következő hónapokban.
A hivatásos állományú rendvédelmi szerveknél dolgozóknak, lehet az rendőr, lehet az börtönőr, tűzoltó, mindenkinek a mai naptól, legalább 116 ezer forinttal emelkedik a bére – közölte Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Annyira beütötte a fejét tegnap este a Jóban Rossszban korábbi színésze, Kembe Sorel, hogy össze kellett varrni, és az ütés következtében azt is vizsgálták, agyrázkódása volt-e...
Első European-Tour dartsversenyére készül a friss születésnapos, Borbély András, aki rögtön komoly feladatot kapott, ugyanis a 2020-ban világbajnoki nyolcaddöntőt játszó Jeffrey De Zwaan lesz az ellenfele.
Hetedik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA egyedülálló koncertjét az MVM. Újragondolt klasszikusok csendültek fel Rúzsa Magdi, Balázs János és a Concerto Budapest előadásában 2022. augusztus 27-én 19:30-tól. A fényfestéssel kísért koncert idén a teltházas Erkel Színház mellett öt vidéki nagyvárosban és online is követhető volt, így rekordszámú
Szeptemberiálisnak nevezett családi programokkal, rengeteg új párttaggal, fiatalokkal, sejtelmes elnöki Facebook-posztokkal nyomulva próbálják lenyomni a balliberális térfélen a riválisaikat.
Még nőtt is a vesztesége a Vodafone Magyarországnak a március végével zárult üzleti évben, de nem ezen fog múlni az augusztusban bejelentett felvásárlási szándék a 4ig és a magyar állam részéről. A vételárat ugyanakkor jelentősen befolyásolhatják a most megjelent adatok. Közzétette a Vodafone Magyarország Zrt. a 2021-22-es üzleti évére vonatkozó be
Kalle Rovanpera és Jari-Matti Latvala is rajthoz áll az októberi Rally Legenden, mindketten egy-egy Toyota Celicát fognak vezetni. A Rally Legendet minden évben nagy várakozás előzi meg a szurkolók és versenyzők részéről is, hiszen egy kiváló rendezésű nagyszerű buli verseny minden évben, ahol nagyon sok korábbi és jelenlegi sztár versenyző vagy a
Temperamentumos, de stabil párosok, amilyen könnyen jönnek a viták, olyan gyorsan ki is békülnek. A szeptember 19-én induló Nyerő Párosban Muri Enikő és párja, Tóth Szabi, valamint Törőcsik Dani és kedvese, Bíró Bea is kipróbálja magát. Mindkét sztárpár imád játszani, és féltve óvják magánéletüket a nyilvánosságtól, olyannyira, hogy az elmúlt három
Az új üzemeltető azt ígéri, hogy javul majd a szolgáltatás színvonala, ha pedig nem az elvárásoknak megfelelően teljesítenek, csökkenthető a nekik járó összeg. Az viszont már üzleti titok, hogy mennyivel.
A súlyozási kulcs dobhatja meg nagyon a gázszámlát. A 444-nek több olvasó is jelezte, hogy az MVM ügyfélszolgálata a súlyozási kulcs fontosságáról tájékoztatta. Utólag.
Pénteken napközben is hasonló lesz a helyzet: az ország keleti, délkeleti harmadán borult lesz az ég, elsősorban délkeleten várható eső, északnyugat felé haladva azonban csökken a csapadék kialakulási esélye, egyben pedig vékonyabb szakadozottabb lesz a felhőzet és a napsütésből is több lesz.
A fiatal afgán nő videója Facebookon, Twitteren és WhatsAppon is széles körben elterjedt, felhívva a figyelmet az egy éve hatalomra került tálibok kegyetlenségeire.
Két holttestet már felszínre hoztak, a harmadik munkás testét is megtalálták már a mentést végzők, de őt még nem sikerült kiemelni a romok alól Miskolctapolcán, ahol tegnap munkavégzés közben ráomlott egy pince mennyezete az ott dolgozókra. A munkások a pincét szélesítették, amikor több tonna föld omlott rájuk. Az egyik elhunyt, 25 éves férfi testv
Új információkat tett közzé a csődbiztos, aki a Mt. Gox kriptotőzsde felszámolási és kártérítési folyamatát ellenőrzi. 2014-ben a Mt. Gox tőzsdéről 850 ezer BTC-t loptak el, alaposan megrengetve az akkor még szárnyait bontogató kriptopénz piacot. Bár nyolc év telt el a kriptotőzsdék történetének legnagyobb hackelése óta, a károsult ügyfelek még min
Áram- és gázszámlák terítik be Róma üzleteinek és vendéglátóhelyeinek kirakatait a kereskedelmi és fogyasztóvédő szervezetek felhívására, amelyek így kívánnak tiltakozni az ugrásszerűen megemelkedett energiaárakkal szemben hétfőtől.
A Pedagógusok Szakszervezete is megnyitott a tanévet. Nemzetközi fórumokon szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar kormány hatalmi szóval korlátozta a sztrájkjogot. De szó esett Novák Katalinról is.
Szeptember elsején volt a 83. évfordulója annak, hogy Németország 1939-ben lerohanta Lengyelországot. Erre az időpontra időzítve kértek a lengyelek horribilis összeget elégtételként a németektől.
Többnyire te is robotpilóta üzemmódban működsz? Nem meg, hanem inkább túléled a hétköznapokat? Rendszeresen kapod magad azon, hogy rágódsz a múlton vagy stresszelsz a jövőn? Gyakran előfordul, hogy fogalmad sincs, mit csináltál pár perce?
A kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett - írta az Il Messaggero napilap kedden.
Bár igencsak őrzi magánéletét, a francia és az olasz médiumok mégis megtalálhatták, hogy kivel tölti el a szabadidejét a világ legértékesebb labdarúgója, Kylian Mbappé. A világbajnok egy transznemű modellért rajong.
Telefonpittyegés helyett a természet hangjaira ébredni. Megtapasztalni, hogy pár négyzetméter is lehet olyan komfortos, mint egy óriási lakás. Lelassulni, befelé figyelni, kirándulni, megnyugodni. Talán sosem volt akkora igényünk ezekre, mint az elmúlt két-három évben.
Nem volt hajlandó a jövőjét érintő kérdésekről nyilatkozni Mick Schumacher a Holland Nagydíj sajtónapján, de a német RTL információi szerint mégsem annyira kevés az esélye a Forma-1-ben maradásra, mint az az utóbbi napok alapján tűnik. A folyamatosan változó és mozgásban levő idei F1-es átigazolás piac egyik nagy kérdése, hogy mi lesz Mick Schumach
Gyermekkora óta remeg mindkét keze, az évek során meg csak egyre erősödtek a tünetek. Kiderült, hogy Catherine Dederick, azaz ahogy a legtöbben ismerik, Mardoll egy neurológiai betegségben szenved, úgynevezett tremorban, amit örökölhetett, hiszen édesanyja és nagymamája is ebben szenvedett. Van, hogy magyarázkodnia kell a kézremegése miatt, és olya
Az ársapkák betöltötték a szerepüket, a hatósági árakat előbb-utóbb ki kell vezetni. Erről beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádióban szerdán. A kormány korábban azt közölte: október elsejéig biztosan fenntartják a jelenleg érvényes hatósági élelmiszer- és üzemanyagárakat. A DK szerint újabb megszorítások következnek, miután
Nyolc mázsa ismeretlen eredetű hús a hűtőben, az alapanyagok egy része a padlón, felmosó a lábasban. Milliós bírságra számíthat a siófoki kikötő egyik étterme és gyrososa, ahol a Nébih ellenőrei jártak a közelmúltban. A konyhában és a raktárakban koszos edényeket és rendetlenséget találtak, az igazolatlan származású húsokat elkobozták.
Egy metropolisz összes lakosát, 21 millió embert helyeztek karanténba a kínai Csengtuban, mert az elmúlt egy hétben néhány száz koronavírusos fertőzöttet találtak. Ez a legnagyobb ilyen korlátozás a zéró tolerancia elvét alkalmazó Kínában azóta, hogy Sanghajt tavasszal két hónapra lezárták. Közben az Egyesült Államok után Európában is engedélyezték
Négyen meghaltak, amikor egy autó lesodródott az útról, majd tetejére borulva a Répce folyóba zuhant reggel Kapuvár közelében. Egy embercsempész és 11 menekült utazhatott a kocsiban. A csomagtartóban utazók ki tudtak szállni, másokat a tűzoltók szabadítottak ki. Mindannyian megsérültek, egy férfit a mentők újra tudtak éleszteni. Úgy tudjuk, három m
Élisabeth Borne francia miniszterelnök hétfőn a legjelentősebb francia munkáltatói szövetség, a MEDEF konferenciáján azt kérte a vállalkozóktól, hogy dolgozzák ki szeptemberben saját energiamegtakarítási programjukat, mert ha korlátozni kell az energiafogyasztást, az elsőként a vállalkozásokat fogja sújtani a következő hónapokban.
El tudod képzelni valamelyik munkatársad az esküvői tanúdként? Vagy éppen ellenkezőleg: legszívesebben még a ceremóniára sem hívnál meg senkit közülük? Ahány kolléga, annyiféle kapcsolat. A Dolgozz boldogabban kampányban azt igyekszünk felmérni egy kérdőívvel, te hogy érzed magad munka közben. Segíts nekünk!
A közösségi közlekedés igénybevételére kell ösztönözni a lakosságot, ezáltal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára kedden Debrecenben, ahol 12 elektromos városi autóbuszt helyeztek üzembe a Zöld busz program támogatásával.