30 millió forintért akarta átadni az Országos Roma Önkormányzat elnöki posztját a gyanú szerint Agócs János. Szerdán vették őrizetbe. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint azt is vállalta, hogy aki fizet, annak segít megszerezni az elnöki tisztséget. A Romnet hírportál szerint ebbe Tiszabura polgármestere, Farkas László ment bele. Őket az első 18
Meghan Markle új podcastje máris az egyik legjobban hallgatott műsor a Spotify-on, és a legújabb epizód egy igencsak ismert jelenséget jár körbe: a díva kifejezés negatív konnotációját, amihez ki más lehetett volna jobb partner, mint az egyik legnagyobb élő díva, Mariah Carey.
Szülei teljesen összetörtek, miután kiderült, rákos lett a gyermekük. A kislány az utolsó pillanatig küzdött az életéért, de nem tudta legyőzni betegségét.
Az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes főnöke szerint az oroszok folytatják katonai egységeik átcsoportosítását a megszállt területeken.
A letisztult, kifinomult vonalairól ismert Aeron nemrég a koppenhágai divathéten aratott óriási sikert a 2023-as tavaszi-nyári kollekciójával. A bemutatott termékek és a show már a márka megújulásának jegyében születtek. A ZERO névre keresztelt új termékvonal környezettudatos szemléletben alkotott darabjai exkluzív, a brand szellemiségéhez tökélete
Közérdekű adatkéréssel fordul a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (Cöka) az EU úgynevezett helyreállítási alapjának kezelése miatt az Európai Bizottsághoz - közölte a CÖF-Cöka szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Júliusban 0,2 százalékponttal, 5,2 százalékra mérséklődött a román munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz képest - közölte csütörtökön a statisztikai intézet (INS).
Pakisztán egyharmada, nagyjából egy Wyoming állam nagyságú terület van víz alatt a műholdfelvételek tanúsága szerint. A segélyszervezetek a monszunesőzések folytatódásával a körülmények romlására számítanak, és azt mondják, milliókat fenyeget a szörnyű tél.
A gaboni támadó a Barcelonától igazol a Chelsea FC-hez, a londoni klub 12 millió eurót fizet érte és kétéves szerződést írt alá, amely további eggyel meghosszabbítható. A klubváltást mindkét klub az átigazolási piac lezárása után jelentette be.
Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy fiatal lány, aki mindennél jobban szerette a vizet, hiszen úgy érezte, hogy ott érzi magát igazán otthon. Ez a lány Magyarországon élt egy kicsiny kis faluban, Pilisszentivánon. Ugyan úgy élvezte és élte az életét, mint a korban hozzá hasonlók. Telt-múlt az idő, ám egy napon történt vele egy baleset.
Nevetésből nem volt hiány a Honfoglaló táborban, amelyen a Határtalanul utazási programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedő sorozat nagydöntőjének tíz legjobb csapata vett részt.
Elindultak az alacsonypadlós, korszerű, a 21. századi közlekedéshez méltó CAF-villamosok a felújított 50-es vonalán Budapesten - jelentette be a főpolgármester csütörtökön a villamos Határ úti végállomásán tartott sajtótájékoztatóján.
Kollégái kisebb összejövetelt rendeztek az utolsó napján, Németh Balázs pedig érzelmes levélben búcsúzott munkatársaitól. Mint korábban megírtuk, az MTVA Híradójának vezető arca több mint 11 esztendő után távozik a képernyőről, információink szerint a közelgő budapesti atlétikai világbajnokság koordináló testületében dolgozik tovább. Úgy értesültün
A 2022 július 28. dátumot, sokan piros betűs ünnepnek is tekinthetik a nyugdíjas körökben, hiszen ez az az dátum, amikortól már nemcsak a nyugdíjkorhatár betöltését követő 6 hónapon belül, hanem időkorlát nélkül - azaz bármikor - kérhető a nyugdíj összegének ismételt megállapítása, vagyis lehetséges lett a nyugdíj újraszámítása. Hogyan is működik m
Az RWE tovább erősítette európai megújuló üzletágát az Alpha Solar lengyel fotovoltaikus fejlesztő cég felvásárlásával. Ezzel az RWE egy lengyelországi napelemes projekt vezetéket vesz át.
A Skoda ígéretet tett arra, hogy dollármilliárdokat fektet be elektromos autók fejlesztésébe azzal a céllal, hogy 2026-ig három új, zéró károsanyag-kibocsátású járművet mutathasson be.
A merevedési zavar hátterében fizikális és nem fizikális okok is szerepet kapnak, sőt gyakran ezek kapcsolatban is vannak egymással. Előfordulhat, hogy a merevedési zavar egyes betegségek első jele.
A szőlő egy tökéletes gyümölcs: édes, ropogós és könnyen csomagolható. Ezen előnyök mellett a szőlőnek elképesztő hatása van a szervezetre is, ahogy azt egy új tanulmány is tárgyalja.
Fiatal, cserépben tartott kaméliám levelei (elsőként az idősebb levelek, de most már - kb. 4-5 hét után - az új levelek is) barnulni kezdtek, a levelek széleitől befelé. Először enyhén kifakul az érintett levél széle, majd bebarnul, végül olyan lesz, mintha elszáradt volna. Lassan, de szisztematikusan terjed, már csak néhány egészségesnek tűnő leve
Montenegró a Cuba Ransomware nevű bűnbandát gyanúsítja azzal, hogy az utóbbi néhány napban többször is kibertámadást hajtott végre a kormányzati szervek ellen – jelentette a montenegrói közszolgálati televízió. A beszámoló szerint a soha korábban nem tapasztalt mértékű támadást egy új számítógépes vírus, a Zerodate segítségével követték el. Maras D
A Pentagon vezetése a jövő héten ül össze, hogy megvitassa az Oroszország és Kína által kifejlesztett új típusú űrfegyverek jelentette növekvő fenyegetést.
Az idei EF|A – Eplan Forum for Automated Engineering elnevezésű rendezvény hibrid formátumban zajlik majd. A korábbi évekhez hasonlóan a hangsúly a modularizáción, a szabványosításon és az automatizáláson lesz. Ezek a témák égető jelentőséggel bírnak mind a menedzsment, mind a felhasználók számára a gépek és üzemrendszerek tervezésében – mivel a mo