A Sony a napokban egy nagyobb mértékű áremelkedést jelentett be, ami a legtöbb piacot érinti. Mutatjuk, hogy menyivel lehet drágább itthon, az egyik legjobb konzol. A Sony úgy tűnik, hogy ismét maradandót alkotott a piacon, ugyanis a PlayStation 5 konzol nagyon jól sikerült, ami a keresleten is meglátszik. Durván egy évig a megjelenés után, alig
A csillagászok már több mint egy évszázada tudják, hogy az univerzum az ősrobbanás óta tágul. Az első 8 milliárd évben a tágulás üteme viszonylag egyenletes volt, mivel a gravitációs erő visszafogta. A Hubble Űrteleszkóphoz hasonló küldetéseknek köszönhetően a szakértők azóta megtudták, hogy nagyjából 5 milliárd évvel ezelőtt a tágulás üteme felgyo
A rendszerváltoztatás egyik adóssága az egykori kormányzó rendkívül bonyolult hazai és nemzetközi helyzetben betöltött történelmi szerepének és államférfiúi tevékenységének tárgyilagos megítélése.
Meghalt egy húsz hónapos kislány Katalóniában, akit eltalált egy óriási jégdarab, miközben heves viharok söpörtek át az északkelet-spanyolországi régión - közölte a katalóniai meteorológiai hivatal (MeteoCat).
Sok családban emlékezhetnek még arra, hogy az elszálló infláció szabályosan „megette” a törlesztőket, ami egykor jelentős teher volt, az évek alatt említésre sem érdemes nagyságrendre csökkent. Egyes közvetítők most is ilyesmivel érvelnek a hitelfelvétel mellett, de az Azénpénzem.hu inkább mindenkit óvna az eladósodástól. Kifejtjük, miért.
Újra Forma-1-es autóba ül Jacques Villeneuve. Az 1997-es világbajnok a jövő héten az Alpine 2021-es modelljét fogja tesztelni Monzában, az Olasz Nagydíj helyszínén. Joe Saward, veterán Forma-1-es újságíró arról számolt be, hogy az 1997-ben a Williamsszel világbajnoki címet nyerő, az F1-ben 1996 és 2006 között versenyző Jacques Villeneuve ismét F1-e
„Hitelt érdemlő bizonyítékokat” találtak az ujgur, kazah és egyéb kisebbségek elleni kínzásokra. Peking igyekezett mindent megtenni, hogy a jelentés nem kerüljön nyilvánosságra.
Szaúd-Arábiában rekordmennyiségű, 46 millió amfetamintablettát foglaltak le, amelyeket egy lisztszállítmányba rejtve próbáltak meg az országba csempészni - közölték szerdán a helyi hatóságok.
Minden idők legerősebb Európa-bajnokságán, négy egyaránt a végső győzelemre esélyes csapat mellé került a magyar férfi kosárlabda-válogatott a torna halálcsoportjába. Röviden így lehetne összefoglalni, mi is vár Ivkovics Sztojan legénységére az elkövetkező egy hétben, hiszen Kölnben a kontinens legjobb kosarasaival kell megküzdeniük majd Hanga Ádám
Ebben a helyzetben kiemelten szükséges és stratégiai fontosságú a vállalkozások támogatása – mondta a Magyar Nemzetnek Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
A pandémia kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a vásárlók igénye az élelmiszereken túl az egyéb, a háztartásban használt termékek online megrendelése iránt. Ezzel egyidőben az is elsődleges fogyasztói elvárás lett, hogy a megrendelt termékek minél hamarabb megérkezzenek a szállítási címre. Az online vásárlói kedv a Rossmann adatai szerint a járványhel
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint a szerbek felett aratott történelmi különbségű, 16-7-es győzelem után az a legfontosabb, hogy a férfi vízilabda-válogatott játékosai a földön maradjanak a spliti Európa-bajnokságon.